Annyian vannak, mint a kínaiak

Ha a számok igazak, Közép-Európa legnagyobb kínai kolóniája a miénk, hét újságuk meg kétnyelvű iskolájuk bizonyítja a közösség életkedvét. Egy kutató szerint a kínai boltok háttere általában közös családi vállalkozás: a família nem itt élő fele kint termel, a végeredmény meg itt jelenik meg. Budapesten valóságos „Chinatown” működik.

Érdekes: azt sosem mondtuk: annyian vannak, mint a szovjetek… ha valami „tömeges volt”, akkor az járta ugye: annyian vannak, mint az oroszok. Fordult a világ, a politika, a kereskedelem, az életmód- és egészségkultúra – globalizálódtunk. Mi is, a Távol-Kelet is. Közelebb jött Európához. Ide például, hozzánk, Magyarországra, ahol rákaptunk az új „létszámhatározóra”: annyian vannak, mint a kínaiak… Mert vannak a Négy Sárkányon és más óriáspiacokon, a kisboltokban, a finom falatokat kínáló éttermekben, a természetgyógyász centrumokban stb. Mennyien is vannak a kínaiak? Merthogy a fáma sok-sok tízezerről szól, meg arról, hogy az egyik elvesztett vagy kivitt útlevelével újabb, másik érkezik… Ez azért is terjedhet, merthogy az európai – kaukázusi típusú – ember, ha csak nem járatos az antropológiában, kevéssé tudja megkülönböztetni egymástól az ázsiai típusok közt mondjuk, a kínait a vietnamitól, a koreait a japántól.

A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal Idegenrendészeti Igazgató-ságának igazgatója, a jogász Kontér Tamás szerint a ’90-es években ugrott meg a Kínai Népköztársaságból legálisan érkezők száma, a legutóbbi, 2008. december 31-i hivatalos adatok szerint a három hónapnál hosszabb tartózkodási jogosultsággal rendelkezők száma 8603 fő mindösszesen, közülük a 2002. január
1-je előtt kiadott bevándorlási engedéllyel él hazánkban 40 százalékuk, 29 százalékuk pedig a 2002 után kiállított ideiglenes letelepedési engedéllyel. De vannak más, különféle ittlétre jogosító jogcímek, hisz’ jöhet valaki tanulmányait itt folytatni, s jöhet családegyesítési célból is. Akadnak, akik határozatlan időre, s vannak, akik a most hatályos, érvényes ötévnyi itt tartózkodási időre. A legtöbben természetszerűleg – mint más idegen államok polgárai is – kereső tevékenységet folytatni, azaz dolgozni jönnek hazánkba. Dolgoznak is, mert szorgalmasak. Kontér Tamás állítja: a nálunk élő kínaiak közt is lehetnek – éppúgy, mint más állampolgári kategóriákban – olyanok, akik illegálisan élnek Magyarországon, de mesz-
sze nem olyan mérvű az, mint amilyen számokkal a sajtó is dobálódzik. Úgy véli: a tízezer főt alig-alig haladhatja meg a törvényesen és a jogellenesen itt élők együttes száma, mert általában jogkövető magatartást tanúsítanak.
Ám így is Közép-Európa legnagyobb kínai kolóniája él hazánkban, akiknek hét saját újságuk, kétnyelvű, kínai–magyar iskolájuk van Budapesten. Egy magyarországi univerzális kínai hetilap – van benne szó a nagyvilág politikájáról, az óriási távoli anyaországról, Magyarországról, az EU-ról, gazdaságról, kultúráról, sportról stb. – szerkesztője kiválóan beszél magyarul. Li Zhen ugyanis magyar szakon végzett az egyetemen, még Pekingben. Magyarországra vágyott, mert olyan közegben élt, ahol az idősebbek közül az ’50-es, ’60-as években többen nálunk jártak főiskolára, egyetemre, s hazánk jó híre „szájhagyományként” terjedt… Felesége is kínai – idegenvezető, aki a növekvő turizmusban látta meg a lehetőséget. Tavaly közel ötezer turista jött Magyarországra – Budapestre, Balatonra, a gyógyfürdőkbe – látogatóba… Egy kisfiúk és egy kislányuk van: magyar óvodába, iskolába járnak. A család Pestszentlőrincen él, s mint a szerkesztő elmondta, rendkívül jó a viszony a szomszédsággal…
Yun is a feleségével érkezett éppen tíz éve: a nagy kínai kereskedelmi boom idején nyitottak Budán először egy, majd még egy üzletet, s mint az általában a kínai boltokban bevett: ruhát, cipőt, kiegészítőket, mindenfélét – persze a minőségibb holmik mellett bóvlit is árulnak, bőséggel. Olykor az európai ízléssel szöges ellentétben állót. Ám érdekes mód arra is akad vevő… A negyvenes férfi kereskedelmi főiskolát végzett még otthon. Vannak magyar alkalmazottjai és mindig ad számlát… Úgy látja, a gazdasági válság hoz hideget is, meleget is. Mert bár az emberek vágynak az olcsóbb termékekre, hisz számukra csak az a megfizethető, de meglátása szerint abban is – már láthatóan – kezd visszaesni a forgalom. Egyetért azzal, hogy a közel ötezer vállalkozás közül akár a negyede is csődbe mehet a krízis következtében, de ettől még nem lehet arra számítani, hogy csökkenne az ázsiai boltok és áruk jelentősége Magyarországon. Mert bár az Európai Unióban a kínai dömpinggel szemben ellenérzés van, de például a divatcikkekre vágyó nők, akik környezetvédők is – tudja ezt a feleségétől – előbb vesznek meg a szezonban akár négy, két-háromezer forintos sárga, piros, lila, zöld abszolút a napi nyugati divatot követő műbőrtáskát náluk, másnál  vagy a luxusigényt is kielégítő Asia Centerben, mint 20 ezerért esetleg egyetlen, állatbőrből készültet… Meséli: vadonatúj szereplők is feltűnnek állami, tartományi szinten, olvasta – egy évi 154 milliárd dolláros(!) exportot lebonyolító kínai tartomány tervezi magyarországi megjelenését. Bár a kínai nemzetgazdaság az olimpia éve után az idei első negyedévben 6,5 százalékos növekedést mutat, ez lényegében az utóbbi évek „legrosszabb” GDP-bővülési statisztikája. A globális válság hat Kínára is tehát, de nincs gazdasági visszaesés, „csak „a növekedés lassult le… Mint az üzemgazdász-kereskedő mondja: eddig a kínai gazdasági társaságok legalább 800 millió dollárt fektettek be legálisan Magyarországon, s itt, Európa szívében szándékoznak logisztikai és egyéb képviseleteiket is berendezni, ezt a Magyar–Kínai Gazdasági Kamara is támogatja üzletemberi találkozók szervezésésével a két országban. A régióban csak Magyarországon van jelen a Bank of China, a legnagyobb állami pénzintézet.
Nyíri Pál kínai témával foglalkozó kutató jelenleg Hollandiában, Amszterdamban dolgozik, rengeteg tanulmányt, sőt a Sík Kiadónál könyvet is publikált a magyarországi kínaiakról. Szerinte a kínai boltok háttere általában közös családi vállalkozás: a família nem itt élő nagyobbik fele kint termel, kereskedik, a végeredmény meg jelenik meg itt, Európában, „előretolt helyőrségként”. Budapesten, a X. kerületben, Kőbányán igazi kis „Chinatown” is létezik: ügyvéddel, tolmáccsal, szolgáltatóházzal, klubbal, civil szervezettel.
Veng hét éve nyitotta meg éttermét egy dunántúli városban, nagyon fiatalon jött el Észak-Kínából, főiskolára. Szereti a magyar éghajlatot – szerinte ez már most olyan, mint a mediterrán vidékeken… Szereti a magyar kosztot, amit magyar felesége, Jutka főz – ám az éttermében a magyarok az ő kínai főztjére buknak. Sokan munkából ugranak ki egy olcsó egytál ételre, mások dobozban visznek haza belőle, de mivel nem gyorsbüfét vezet, a vendégek el is időznek több fogást, új ízt kipróbálva. Ő beilleszkedett, nem zárkózott, pedig „első generációs”. Gyermekük „keverék”, aki szerinte kétnyelvű lesz felnőttként, két kultúrát fog ismerni. Az igaz, hogy rajtuk mindig fogják látni, hogy „külföldiek”, de hát az egész világ tágul, remélhetőleg a bizonyos magyar szinten meglévő diszkrimináció is csökken, hiszen ők becsületesen dolgoznak, adóznak, élnek. Reményei szerint viszont a saját diszkriminációjuk is apad majd, s kínai „öregeik” már nem fogják rájuk azt mondani, amit a zárt közösségekben állítólag el-elsütnek arra, aki elvegyül a befogadókkal: olyan, mint a sárga gyümölcs, a banán – belül már fehér…
A budapesti, Szentkirály utcai Keleti Nyelvek Iskoláját 1996-ban alapította meg két Sándor: Bédi és P. Szabó. Az előbbi fizikus, az utóbbi az ELTE-n végzett kínai szakon, s jelenleg éppen a kínai–magyar kapcsolatokat ápolja Bédi Sándor szerint Kínában, az általa a budapesti Corvinus Egyetemen vezetett Kína-kutató Intézet csapatával. A nyelviskolában főként kínait és japánt oktatnak: merő kulturális érdeklődésből, lelkesedésből sok egyetemista és főiskolás tanul kurzusaikon, illetve egyre több az a magyar „diák”, aki középkorú, s banki, üzleti tevékenységéhez, vállalkozásához érzi egyre fontosabbnak főleg a kínai nyelvet. Van az Oktatási és Kulturális Minisztériumból delegált anyanyelvi lektoruk is, egy fiatal kínai bölcsész hölgy, Fang Xuang. Tehát valóban egyre több kínai értelmiségi is érkezik a szerintük barátságos és befogadó Magyarországra.
Egyébként apámnak, a ’40-es évek legendás Fasori Evangélikus Gimnáziumában volt egy osztálytársa, Abeles Péter. Ausztráliában később Sir Peter Abeles ismert üzletemberként ő volt a világhírre szert tett nemzetközi légifuvarozó cég, a TNT Air Cargo megalapítója, aki a pesti érettségi találkozókon vígan mesélte: kínai partnereivel nagyszerű a kapcsolata, hála magyar anyanyelvének. Azok nem beszéltek angolul, ő nem tudott kínaiul, viszont a közvetítő nyelv a magyar volt!

Gündisch Mónika

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!