Csatlakoztak a krakkói magyar főkonzulátus esetleges bezárása elleni
kiterjedt lengyelországi tiltakozásokhoz a krakkói Jagelló Egyetem
Magyar Filológiai Tanszékének oktatói és hallgatói, valamint Jacek
Majchrowski, Krakkó polgármestere is.

Az MTI-hez is eljuttatott levelükben Nagy László Kálmán, a krakkói magyar tanszék vezetője, továbbá a tanszék 31 oktatója és hallgatója leszögezte, hogy a takarékossági okokból fontolóra vett intézkedés „felbecsülhetetlen károkat okozna”. Mint írják, a főkonzulátus bezárása „a két nemzetet összekötő ezeréves barátság arcul csapását jelentené, olyan közös múlt lábbal tiprását, amilyet semmilyen más nemzettel nem tudunk már kialakítani”. Hangsúlyozzák, hogy az intézkedésre éppen abban az évben, 2009-ben kerülne sor, amikor a főkonzulátus alapításának 90. és a rendszerváltás utáni újjászervezésének 15., továbbá a második világháborús lengyel menekültek magyarországi befogadásának 70. évfordulóját ünneplik. Ha valóban bezárnák a képviseletet – írják – csorbulnának a magyar gazdasági érdekek, amelyek kiterjedt és élénk voltát a magyar tanszék is érzi, hiszen a magyar szak népszerű, évente száznál többen jelentkeznek húsz helyre, mert van értelme a magyar nyelv ismeretének. A krakkói polgármester pedig annak a reményének adott hangot, hogy levele hozzájárulhat az esetleg tervezett döntés felülvizsgálatához.
Balázs Péter külügyminiszter a közelmúltban jelentette be, hogy karcsúsítják a magyar külképviseleti hálózatot, amitől a tárca évi 2 milliárd forintos megtakarítást remél. Sajtójelentések szerint a Külügyminisztérium több európai főkonzulátust is bezárna, egyebek mellett a lyoni, a krakkói, a düsseldorfi és a milánói képviseletet.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!