Igen, az vagyok! A drága édesanyám is az! Ő, szegény, itt Munkácson,
úgy volt, mint a jó öreg Grün bácsi, aki négy országnak volt az
állampolgára, de egyszer sem hagyta el a házát. Az én édesanyám már 70
évvel ezelőtt is magyar állampolgár volt, de bejöttek a szovjetek
1944-ben, és „természetesen” szovjet állampolgár lett. 1992-ben
„megtisztelték” az ukrán állampolgársággal. De az, aminek született, a
magyar állampolgársága a szovjetekkel együtt eltűnt.
Hogy is néz ez ki? Felszállunk a határon, Csopon a vonatra, és át akar menni Záhonyba. Megérkezünk Záhonyba. Vasúti kocsi, csend, ülünk, nem szabad kimenni, mert várni kell, jönnek a határőrök. Mosdó nincs, WC-használat nincs, hőség és bűz. Édesanyám örömmel elkészíti az ukrán útlevelet meg... a magyarigazolványt. Bár ne tette volna szegénykém! A fiatal határőr a magyar igazolványt visszadobta, azzal, hogy „mi a fenének ad nekem FÖLÖSLEGES papírokat”. Drága anyám megdöbbent, de megértette, hogy itt már Magyarországon vagyunk, itt UKRÁNOK vagyunk, és így kell velünk viselkedni.
Amikor Magyarországon a pártok arról ordítanak, hogy mennyire fontosak nekik a határon túli magyarok – itt, Munkácson, a magyar tévécsatornák adásait szépen látni –, amikor valamiféle kettős állampolgárságról beszélnek, felmerül a kérdés: aki már 70 évvel ezelőtt is magyar állampolgár volt, amikor ezek a párttagok még tervben sem voltak, miért nem érdemli meg, hogy VISSZAKAPJA azt, amiről soha nem mondott le. Mert magyarnak született, magyarként akar meghalni. Nem ennek a törvénynek az elfogadása lenne az első dolog, kedves magyar képviselők?
Ezek a ma már elég idős emberek nem akarnak Magyarország nyakára telepedni, nyúzni a magyar gazdaságot. Nem! Csak visszakapni azt, ami az övék, visszakapni azt, amit törvénytelenül elvettek tőlük, visszakapni, hogy igazi magyarok! Nem szovjetek, nem csehszlovákok, nem ukránok, hanem magyarok! Amiről még az iratok is megvannak. És akkor, nem egy húszéves határőr fogja megmondani, hogy mi fölösleges részére, és mi nem. Nem egy 25 éves vámtiszt asszony fogja megkérdezni egy öreg embertől, hogy hány cigarettát meg vodkát visz pünkösd nagy ünnepére. Mert az édesanyámnak ezek a határvédők koruk szerint már az unokái lehetnének.
Nagyon szeretem Széchenyi István „Magyar-ország kiváltságos lakosihoz” című írását, ahol vannak nagyon szép szavak: „Legyünk igazi hazafiak nem annyira szájjal, mint inkább vállal...”. Értékelném, ha a magyar parlament tagjai elolvasnák, mert ideje nem csak szépen beszélni a gondokról, hanem cselekedni is.
Addig meg magyarnak született ukránok, románok, szlovákok, szerbek... vagyunk! Nem panaszkodtam! Egyszerűen MAGYAR VAGYOK!
Nedeczei Anita, valamikor Munkács,
most Mukachiv lakosa
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!