Szakál Miklós, az RTL Klub műsorvezetője szerint a kritikák ellenére is
hálás feladat telefonos játékot vezetni. „Valóban nem nehezek a
feladványok, de mégis vannak, akik elrontják, nem is kevesen. Ez pedig
sajnálatos. Ha a betelefonálós műfajról beszélünk, olyan nagy nevet is
megemlíthetünk, mint például Rózsa György. Nála sem volt semmi
bonyolult, mégis egy ország csüngött rajta, szerették a műsorát” –
mondta.

 „Azt gondolom, én jól fogadom a kritikát és ezzel nagy szívességet teszek magamnak. Tudom, hogy sokan kedvelik a telefonos játékunkat, amikor pedig a milliós nyereményeket visszük házhoz, sokszor valóban megindító érzés látni, hogy jó helyre kerül a pénz” – tette hozzá. „Beszélgettem bent kollégákkal, kolléganőkkel, például Barabás Évivel, Szujó Zoltánnal, Kumin Viktóriával a műfajról és mindenki egyet értett abban, hogy a legnehezebbek közé tartozik. A szakmán belül szerencsére tudják, hogy nem csak mismásolunk, vicceskedünk és ugratjuk egymást a stúdióban másfél órán keresztül. A legnehezebb megmaradni érdekesnek, közben viccesnek is lenni, segíteni a telefonálónak, de nem túl sokat. Megtalálni az arányokat és közben beszélni, beszélni és beszélni” – magyarázta a 06-91-33-55-33 című műsor házigazdája és elárulta, egy-két apróságot neki is le kellett vetkőznie az elején. „Például élő adásban kérdeztem meg a kollégákat: »megyünk este bulizni, jösztök?«. Mindenki csak nevetett, nekem pedig rá kellett jönnöm, hogy nem mindent hozhat magával egy vidéki srác az országos tévébe. A legtöbb dolgot ebben a szakmában is meg lehet tanulni, sőt, aki nem jópofa, nem önti magából a vicceket a civil életben, az is felvehet egy szerepet. Ha ügyesen játszik, szinte észrevehetetlen, hogy nem önmagát adja. Az ideális szerintem persze az, ha a szakmai hozzáértés és az egyediség együtt jár.”
Jelentős váltásként lépett be életébe a profi tévézés, a színvonalas körülmények. „A „kezdőcsapatban” Palotás Petra, Valkó Eszter, Világi Péter és én voltunk, s míg a többiek
mind profi helyről érkeztek, én kakukktojásnak számítottam, hiszen csak beszövegeltem magam a társaságba. Az ismertség is váratlanul ért, ahogyan édesanyámat is, akit el kellett vinnem a nyíregyházi óriásplakátokhoz, melyeken az induló játékműsort és vezetőit hirdette a csatorna. A mai napig adás előtt három perccel leülök a piros kanapéra és átgondolom, mi lesz az első három mondatom. Ha rosszul kezdek, nehéz visszatalálni. Komoly tréningek és próbaadások sora sem tudta elűzni lámpalázamat, úgy éreztem, mélyvízbe dobtak, víz nélkül. Több mint öt év után a lámpalázzal most is együtt élek, igaz, már nem olyan zavaró, mint az első hetekben volt” – emlékezett vissza. „Eredetileg négyen indultunk, páros műsorvezetéssel. Mindig úgy gondoltam, ha ketten beszélünk a stúdióban, akkor több a lehetőség és jól is éreztem magam Eszter mellett. Nyilván van valaki, aki ilyenkor a vezérvonalat viszi, de szóba sem került, hogy elnyomnám a társam. Sőt, a mi esetünkben inkább Eszti dominált” – nevetett.
Szakál Miklós, követve az atyai ágat, mozdonyvezető szeretett volna lenni. „Sokat jártam vonattal édesapámmal gyemekkoromban, a legjobban az tetszett, hogy néha én dudálhattam. Egy iskolai orvosi vizsgálaton azonban kiderült, hogy színtévesztő vagyok, ezért le kellett mondanom álmomról. Maradtam a vasútnál, eredeti és első szakmám dízelmotor- és mozdonyszerelő. Esti gimnáziumban érettségiztem, körülbelül ekkor véget is ért a vasúti karrierem és inkább a zenéléssel kezdtem el foglalkozni. Nem én voltam az osztályban az, akit szavalóversenyekre vittek, még iskolarádiókban sem tevékenykedtem. A zene és a humor révén kerültem először rádió stúdiójába; a nyíregyházi konzervgyárban dolgoztam, mikor egyik kollégám meghívott humortársulatukba és nem sokkal később a helyi kábelrádióban kaptam hétvégi műsort. Mindig úgy álltam a dolgokhoz, hogy kerültem a görcsösséget: ha valami összejött az életben, akkor örömmel vágtam bele, szívesen csináltam” – mondta a műsorvezető, aki ma is rádiózik: Kelet-Magyarországon a Ha-Jó Rádióban három műsort vezet és a szerkesztői munkában is részt vesz.

Á.D.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!