Az Euro NCAP bejelentette, hogy a Hyundai i20 maximális, ötcsillagos
eredményt ért el az első olyan kisautó-tesztsorozatban, amelyet már a
szervezet új értékelési rendszere szerint végeztek.
Az ötajtós i20 új mércét állított méretosztályában: mind a négy értékelési kategóriá-ban (felnőtt utasvédelem, gyermekvédelem, gyalogosvédelem és biztonsági segédrendszerek) kivételesen jól teljesített, és ezzel a létező legmagasabb összesített eredményt érte el. Az i20 88 százalékot kapott a felnőtt utasvédelmi teszteken, amelyek immár az új, ostorcsapás-nyaksérülés elleni védelem értékelését is magukban foglalják. Az autó aktív fejtámlái, első biztonságiöv-előfeszítői és hat légzsákja (elülső, oldal- és függönylégzsákok) kulcsfontosságú szerepet játszottak abban, hogy az autó ilyen sikeresen szerepelt a frontális, valamint az oldalirányú, akadálynak, illetve oszlopnak történő ütközéses vizsgálatokban. A gazdag biztonsági felszereltségű i20 elismerésre méltó hat pontot ért el a maximális hétből a biztonsági segédrendszerek terén; maximális értékelést gyűjtött be a biztonsági öv bekötésére figyelmeztető rendszerével és elektronikus menetstabilizálójával (ESC). A számítógép-
vezérlésű ESC rendszer minimálisra csökkenti a megcsúszás veszélyét azzal, hogy az egyes kerekeket külön-külön megfékezve a vezető szándékai szerinti irányba tereli az autót. Az Euro NCAP csak akkor ad ötcsillagos értékelést egy modellnek, ha az összes eladott példány legalább 85 százalékánál alapfelszerelés az ESC.B.P.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!