A Renault-nak annak idején már többször nagyon bejött a mókázás:
először az R4-es, majd  a Twingo csalt mosolyt az arcokra, most viszont
egy különleges Kangoo vidíthatja fel a közlekedőket.

Általában koncepcióautók sokasága tűnik el a süllyesztőben, vagy
mondjuk egy ívet, esetleg lámpát láthatunk csak belőlük egy-egy későbbi
modellen. Vannak persze kivételek, ám eléggé ritka, hogy egy „diliautó”
úgy, ahogy tanulmányként megszületett, gyártásba kerüljön.

A franciák valószínűleg jól döntöttek, amikor bevállalták, hiszen a bohókás Be Bop, nyerő rétegmodell lehet. Manapság egyébként sincs meghatározó trend, a gömbölyded épp úgy hódít, mint a kockaforma. A vásárlók viszont értékelik az egyediséget és az ötletességet. Nos, azzal hogy a Renault léket vágott a kockára, sőt az autó belső terében is a közös vidámkodásra helyezte a hangsúlyt, a közösségi autózásban nyitott új fejezetet.
Elsőként összenyomkodták a Kangoo-t, pontosabban lefaragtak hosszából, az autó tengelytávja 38 cm-rel rövidebb, mint az új Kangoo, ám 20 mm-rel megemelték, amely már első pillantásra is mókássá teszi az autót. A Be Bop kéttónusú fényezése pedig rájátszik a puffancsságra. Aztán a hatalmas oldalüvegek és panoráma tető mellé még bevetettek egy csalafintaságot, amely egy előrecsúsztatható tetőpanel, s máris megszületett a kockakabrió.
A rövidítéssel egyébként nem csorbult a helykínálat, sőt. A Be Bop az első és a hátsó utasoknak is hatalmas teret biztosít. A hátsó ülések – persze variálhatóak – rá-adásul magasabban helyezkednek el, mint az elsők, így az ott ülők nem csupán a nyitottság részesei lehetnek, hanem színházi rálátásuk nyílik mindenre. Természetesen az autó világához illő a belső tér miliő-je is, akár a külső színválasztáshoz harmonizálón vidám összeállítással.
Attól még, hogy az autó „dilis” a Renault nem enged biztonsági hírnevéből, így a Be Bop alaphelyzetben tartalmazza többek között a négy légzsákot, a kipörgés- és blokkolásgátlót, a fékerőelosztót, a vészfékasszisztenst és az automatikus vészvillogó- aktiválást is. Mivel az autó egyetlen felszereltséggel érhető el, telepakolták minden jóval, pl. automata fényszóróbeállás és ablaktörlő, első ködfényszóró, klímaberendezés, mp3 kompatibilis, CD-lejátszós, kormányoszlopról vezérelhető rádió, fedélzeti számítógép. A Renault és Tom Tom cég közös fejlesztésű navigációja azonban már feláras.
A kedves kis Be Bop 105 lóerős erőművekkel válaszható. A 1,6 literes, 16 szelepes benzines mellett, a dízel motorcsalád új, 1,5 literes dCi-je kerülhet a bájos kis nózija alá.
K.O.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!