A magyarok öt első, három második és egy harmadik helyet gyűjtöttek a
szegedi MOL kajak-kenu Világkupa-verseny tegnap délutáni döntői során,
és a mai finálékban is hasonló remeklés várható a klaszszisainktól
éppúgy, mint a feltörekvő tehetségektől, akik közül többen már
szombaton is meglepték esélyesebb hazai és külföldi riválisaikat a
Maty-éren kiépült nagyszerű pályán. Ahol hatalmas mezőny, 36 ország 450
versenyzője méri fel jelenlegi tudását.

A nyitónap egyetlen 500 m-es döntőjében, a női kajaknégyeseknél a Paksy Tímea, Benedek Dalma, Kozák Danuta, Janics Natasa összetételű kvartett diadalmaskodott gyakorlatilag végig vezetve, míg a másik hazai egység, Csipes Tamara, Medveczky Erika, Kovács Katalin és Fazekas Krisztina összetételben, technikai hiba miatt, nem tudta befejezni a futamot. Hajójuk mintegy száz méterrel a cél előtt egyszerűen megállt, így végül pályatévesztés miatt kizárták őket. „Erős volt a szembeszél, de próbáltunk erőseket és nagyokat húzni, és úgy érzem, jó pályát mentünk – értékelt a parton Benedek. – Mivel az utóbbi napokban betegeskedtem, az edzőmmel és a szövetségi kapitánnyal egyetértésben úgy döntöttünk, hogy számomra ezzel véget ért a verseny, inkább pihenek és gyógyulok.” A leghoszszabb távon, 1000 m-en így eggyel kevesebb magyarért szoríthatott a közönség, de az egyik legnagyobb helyi kedvenc, az olimpiai bajnok Vajda Attila ott volt a kenu egyesek mezőnyében. A 26 éves kiválóság nem is okozott csalódást: esélyeshez méltóan, remekül lapátolva, óriási fölény-
nyel nyerte a szám döntőjét. „Minden nap ezen a pályán készülök, így muszáj volt nyernem. Nehéz volt, de sikerült” – mondta Vajda. A párosoknál két-két arany és ezüst jutott a házigazdáknak. C-2-ben kettős magyar siker született úgy, hogy a győzelmet a Tóth Márton, Mike Róbert duó szerezte meg a pekingi olimpiát is megjárt Sáfrán testvérek, Mátyás és Mihály előtt, míg a kajakosoknál a pénteken elhunyt édesapját gyászoló Kökény Roland Gönczy Gáborral remekül hajrázva másodikként futott be. A hölgyek hasonló száma Szabó Gabriella és Csipes Tamara (képünkön) fölényes sikerét hozta, a Paksy, Medveczky duó jó kezdés után visszaesett, s végül csak negyedik lett. A férfi kajak négyeseknél nagy meglepetésre a magyar B egység diadalmaskodott: a Tóth Dávid irányította hajó nem várt, parádés versenyzéssel utasította maga mögé a riválisokat, többek között a háromszoros ötkarikás bajnok Kammerer Zoltán vezette hajót is, amely végül harmadikként zárt. Az öt nevezőt felvonultató kenu négyesek döntőjében második hely jutott a magyaroknak a Makai, Devecseri, Nagy, Széles kvartett révén. „Kellemes meglepetést szerzett a győztes kenupárosunk, úgy tűnik, ebben a szakágban is ott vannak a fiatalok, akik át tudják  majd venni a vezető szerepet – értékelt Storcz Botond szövetségi kapitány. – Sajnálom, hogy a kajakos Kucsera Gábor bár jó időt ment, nem jutott be a döntőbe, de tanulság, hogy egy középfutamra is teljes erőbedobással kell odaállni. Örülök a női négyes sikerének, amiatt viszont szomorú vagyok, hogy a másik egység nem tudott befutni, így nincs viszonyítási alap. (MTI)

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!