A címválasztás nem véletlen, mert idén már 13. alkalommal rendezték meg
a Regő-MAFC páros teniszversenyt, amelyen ismert politikusok,
sportolók, üzletemberek és újságírók ragadtak ütőt, hogy eldöntsék:
párosban ki a legjobb.

A résztvevők névsorát egy kicsit átírta az élet, pontosabban az EP-választás, mert többen mással voltak elfoglalva, minthogy a salakon bizonyítsanak. Ennek ellenére igen érdekes és vérre menő mérkőzéseket láthattak, akik kilátogattak erre az amatőr versenyre, ahol a barátságon volt a fő hangsúly, persze csak a pályán kívül, mert benn parázs viták alakultak ki, hiszen mindenki, ha játékról is van szó, azért lép pályára, hogy nyerjen. Mivel sasszem video-visszajátszó nem található a MAFC-pályán, a sasszemet maguk a résztvevők alkották, persze mind a két fél másképpen látta, hogy a labda bent, vagy éppen kint volt.
Néhány szlogen a versenyről: Az ÁSZ elnöke ezúttal nem volt ász. Volt, akinek mindegy, hogy mekkora a labda. Túl gyors számot tett fel a Dj. Jól kell tudni párt választani. Ezúttal nem ballagott a katona. Hiába volt teniszvilágbajnok a párban, mégsem ő hozta a kötelezőt.
Bontsuk ki a tőmondatokat.

Az ÁSZ elnöke ezúttal nem volt ász: Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék elnöke ezúttal nem ütött ász erejű labdákat, és emiatt
párjával, Sallai Sándorral, ha nagy csatában is, de több meccsen is kikaptak.

Volt, akinek mindegy, hogy mekkora a labda: Ő pedig nem más, mint Martos Győző, a Ferencváros és a válogatott egykori kiváló védője. Ha ezúttal nem is futotta le az ellenfelét, de befutotta azokat a labdákat, amelyeket a másik térfélről ütöttek át. És ennek több siker is köszönhető volt.

Túl gyors számot tett fel a Dj: Azaz B. Tóth László, aki nem volt tekintettel korra és beosztásra, mert igencsak felgyorsította a játékot, és ennek többek között az egyik szenvedő alanya Györgyi Kálmán, a korábbi legfőbb ügyész volt, mert a keringőhöz és a tangóhoz szokott  „vádló” nem tudott ritmust váltani a Dj zenéjére.

Jól kell tudni párt választani: Ezt elmondhatja magáról Kiss Elemér korábbi kancelláriaminiszter, akinek partnere ezen a versenyen Markovits László, a Vasas ügyvezető elnöke, korábbi Davis Kupa-játékos volt, és ez sokat nyomott a latban.

Ezúttal nem ballagott a katona:  Azaz  Szikora Róbert, az R-GO frontembere, aki igencsak felvette a nyúlcipőket, hogy utolérje a labdákat, persze könnyebb lett volna a helyzete, ha a Gidák is segíthettek volna.

Hiába volt teniszvilágbajnok a párja, mégsem ő hozta a kötelezőt: Legalábbis ezt hangoztatták a nézők, amikor Hájos László, a többszörös újságíró-teniszvilágbajnok és Stumpf István kettőse nyerte a mecs-
cseket, ezúttal nem a tollforgatónak voltak jó ütései.

Természetesen – amint az már korábban szóba került – itt a játék, a cukkolás volt a legfontosabb, mert az amatőr teniszverseny lényege, hogy mindenki jól érezze magát. A viadalt esti díjkiosztó követte, amelyen különböző árverések mellett tombola is volt, mely bevételének jó részét jótékonysági, egészségügyi támogatásra fordítja Regőci Attila, a verseny kitalálója és lelke, aki egyébként ezúttal a vártnál is jobban szerepelt, és végre örülhetett, hogy több meccsen is győztesen hagyta el a pályát.
A versenyt a Szilvásy-Balázs duó nyerte a Martos-Márton kettős előtt, míg a harmadik helyen a Nagy-Rizó és  a Szabó-Justin páros végzett.(f)

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!