Az elmúlt időszakban sokat cikkeztek Angliában, mert a srác igencsak kiválóan szerepelt a Bolton Wanderers második csapatában, nagyszerűen őrizte az együttes hálóját. Erre a teljesítményre felfigyelt Erwin Koeman, a magyar válogatott szövetségi kapitánya is, és most meghívta a Telkiben tartott összetartásra. Ez a 194 centis fickó a Vasas csapatából került Angliába.
– Annak ellenére, hogy menő sportoló nem akadt a családunkban, állandóan olyan játékokat találtak ki otthon, ami a mozgással volt kapcsolatban, leginkább a labdával. Kilencévesen lettem először igazolt játékos, a III. Kerületi TE-ben, innen kerültem tízévesen a Vasasba, ahol végigjártam az összes korosztályos csapatot, és eljutottam az első együttes keretéig, de nem volt lehetőségem arra, hogy bemutatkozhassam az NB I-ben.
Akkor minek köszönhető az angliai szerződés?
– Nem tudom, hogy miért, de szinte az első pillanattól kezdve, amikor felfogtam azt, hogy igazolt játékos vagyok, mindig is Angliába vágytam, és arra, hogy védhessek. Miután kiderült, hogy a piros-kékeknél erre nincs lehetőségem, ha fájt is, de elfogadtam, hogy kölcsönbe adnak a másodosztályú Vecsés csapatához, ahol Pisont István azonnal bizalmat szavazott nekem, és végigvédhettem a bajnoki szezont, talán az itt mutatott teljesítményemnek, és a menedzseremnek köszönhetően mentem próbajátékra a Wanderershez, ahol 2 plusz 2 éves szerződést kötöttek velem.
Általában a srácok, amikor elkezdenek focizni, arra törekszenek, hogy csatárok legyenek, és gólt lőjenek. Hogy került a kapuba?
– Nem tudom megmagyarázni, de első pillanattól kezdve a háló őrzése volt a célom, és szerencsémre volt is hozzá érzékem. Persze akadt egy olyan rövid időszak, amikor vacilláltam, hogy focista vagy kézilabdás legyek, mert az általános iskolában magasságomnak köszönhetően átlövőt játszatott velem a testnevelő tanárom, és több csapat is megkeresett, hogy igazoljak hozzájuk, de az első szerelem bizonyult a legerősebbnek.
Milyen az élet Albionban, azt kapta, amit várt, többet vagy kevesebbet?
– Aki még nem szerepelt, azaz pontosabban nem lett igazolt játékos Angliában, az fel sem tudja fogni, hogy milyen érzés egy ottani csapatban játszani. Itt mindenki előtt egy cél lebeg, hogy bizonyítson a vezetőknek, és nem utolsósorban a közönségnek. Hála istennek a harmadik számú kapusa vagyok az együttesnek, amely nagy csatában a 13. helyen végzett a Premier Ligában.
Szerepelt már az első együttesben?
– Csak barátságos mérkőzésen, de több alkalommal ültem már a kispadon, igen neves együttesek ellen.
Van-e nézettsége a tartalékbajnokságnak?
– Ha hiszik, ha nem, minden magyar csapat idehaza boldog lenne, ha legalább fele annyi néző lenne a hazai bajnokikon, mint a mi tartalékmeccseinken.
Mit szólt ahhoz, hogy meghívást kapott Koeman kapitánytól?
– Kétszer már voltam kerettag nála, de mérhetetlenül nagy megtiszteltetésnek tartom, hogy most is itt lehettem az összetartáson.
Teljesítményének köszönhetően meghoszszabbították 2011-ig a szerződését. Van esélye arra, hogy ….
– Ha nem éltetne az a lehetőség, hogy bemutatkozhassam a Premier Ligában, akkor lehet, hogy máshová mentem volna, mert több együttes is érdeklődött utánam.
Boltonban szeretik a focit?
– Manchestertől pár kilométerre található ez a kisváros, és szinte mindig telt ház, 20-25 ezer néző előtt szerepel a csapat, fanatikus drukkereink vannak, akik kitartanak mellettünk.
Több fiatal magyar játékos is Angliában focizik. Tartják a kapcsolatot?
– Természetesen, hiszen nem egy emberrel a korosztályos válogatottban is együtt szerepeltem.
Mikor kezdődik a bajnokság?
– Most pár hetet itthon tölthetek, de a hónap végén vissza kell utaznom, mert 5-én kezdődik a felkészülés a bajnoki szezonra.
A Vasas nem marad Bogdán nélkül.
– Igen, a testvérem ott játszik, nagyon tehetséges védő, remélem, hogy neki sikerülni fog az, ami nekem nem jött össze, vagyis hogy bekerüljön az angyalföldiek első csapatába.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!