Kért-e a Jobbik ezer euró letétet a vezetőjével interjút készíteni
szándékozó tekintélyes svájci napilaptól? A jó nevű zürichi hírlapíró
állítja, a párt tagadja. Maga az „ügy” érdekesebb, mint az, hogy ki
téved.

Az „ügy” ugyanis az, hogy a Jobbik az EP-választáson elért csaknem 15 százalékos eredményével egyik napról a másikra a nemzetközi média-figyelem előterébe került. Határainkon túl is megértették, mit jelent itt és most egy olyan párt felemelkedése, amely ezt nem csak egy válságszituáció felhajtó erejének köszönheti, hanem annak a gátlástalan módnak is, ahogy erre a gazdasági-társadalmi krízis helyzetre rájátszott. Amikor Morvai Krisztina listavezető, a tiszteletreméltó jogi egyetem docense, elküldte Amerikába üzenetét a Deák Ferencről, a Haza Bölcséről  elnevezett és Jeszenszky Géza által alapított levelező körnek (a személyét bíráló zsidók „inkább aprócska metélt farkincájukkal játszadozzanak az én gyalázásom helyett”) akkor nem kellett sok magyarázat ahhoz, hogy ez a példátlan otromba obszcenitás melyik kor szellemét idézi… (Az e mondatot citáló nyugati lapoknak láthatóan nem.)

Amikor korábban a Jobbik és a Vona-gárda első embere közölte, hogy hatalomra kerülésük esetén megszüntetnék a két nagy kereskedelmi csatornát és emellett lerombolnák a TV2 és az RTL Klub székházát, akkor még az érintett csatornák  sem vették egész komolyan az ügyet. Ettől némileg eltérően Békés megyében a Hír6. hu a Jobbik  megyei szervezőjéhez, Samu Tamás Gergőhöz fordult szövegmagyarázatért. Megkapta: „Vona Gábor képletesnek szánt beszéde jogos, hiszen az RTL Klub és a TV2 más médiumokkal együtt rendszeresen hazudik, vagy csúsztat a Jobbik és a radikális tábor híreivel kapcsolatban. De csak akkor, ha nem hallgatják el azokat. Ezért is természetes, hogy hatalomra jutásunk után bezáratjuk a két kereskedelmi csatornát. De főleg a hagyományos értékrend elleni műsoraik miatt számíthatnak ilyen sorsra.” ( A válaszadó pécsi politológus hallgató, vizsgázott személy- és vagyonőr a párt egyik nagy ígérete, a Jobbik külügyi bizottságának elnöke, 2008 májusában jobboldali EP-képviselőkkel tárgyalt Strasbourgban, valamint a Brit Nemzeti Párt elnökével Londonban. Interneten olvasható önéletrajza szerint ő már nem a Csurka-iskolában kezdte, 2003-ban a Hatvannégy  Vármegye Ifjúsági Mozgalomhoz csatlakozott…)
A székházromboló program fényében – és Vona azon szándékának ismere-tében, hogy a történelmi jogfolytonossághoz, a Szent Korona Tanhoz kellene visszatérni, „vagyis az SZDSZ  és az MSZP nem működhetne Magyarországon” – tűnik érdekesnek Stumpf Istvánnak, a Politikatörténeti Alapítvány szerdai ülésén megfogalmazott bírálata a szocialisták felé. A baloldal  – így Stumpf – a „neofasisztázással” növeli a Jobbik bázisát miközben hiba összekeverni az e párthoz köthető szélsőségeket és a párt által képviselt nemzeti radikalizmust. „Ha a Jobbik vezetése majd engedményt tesz a saját szélsőségeseinek a szavazatmaximálás fejében, akkor kiírja magát az európai politikai kultúrkörből. Itt még nem tartunk szerintem”.
Lehet, hogy nincs egyedül az, aki erről azt mondja: Orbán volt kancelláriaminisztere és mai bizalmasa fordítva ül a lovon. A Jobbik vezetése nem tehet engedményeket saját szélsőségeseinek, hiszen szavazói derékhadához (a tegnapelőtti Fidesz- és MSZP-voksok leadóihoz) képest ő áll a szélen! Nem iratkozhat ki az európai  politikai kultúrkörből, mivel oda soha egy percre sem iratkozott be, még csak a közelébe sem ment (történetesen brit lapok csak neofasiszta pártként emlegetik). A docensasszony és a gárdavezér valószínűleg annak köszönheti az elismerő-enyhe ítéletet, hogy Vona legutóbbi nyilatkozata szerint, ha a Fidesz nyeri az országgyűlési  választást, a Jobbik minden olyan kezdeményezést, törvényjavaslatot támogat majd, amely a nemzeti érdeket képviseli és minden olyat támad, ami ezzel ellentétes. „Rend, jólét, ébredés: mi ezt kínáljuk az országnak” – mondja  Vona.

B.B.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!