Feddhetetlen, elkötelezett baloldalit jelölünk kormányfőnek

A szocialisták pártelnöke hangsúlyozta, hogy egyszerre kell modern programú és kisemberpárti politikát folytatni. A jobbratolódás kapcsán kifejtette, hogy konkrét intézkedések is kellenek a szélsőjobbnak tápot adó társadalmi gondok enyhítésére. Lendvai szavából kitetszően az MSZP egyáltalán nem adja fel a jövő tavaszi választásokat.

l Több újságíróhoz hasonlóan, ön is észleli a lázadás és bűnbakkeresés jeleit pártjában?
– Egyiket sem észlelem. Szerencsére. Mindkettő elég gyermeteg gesztus volna, mi pedig egy felnőtt és demokratikus pártba jelentkeztünk és nem egy kisdedóvóba. Ilyenkor a szocialista pártnak van elég dolga, de nem magával, hanem a választóival. A baloldali választók bizalmának visszaszerzése bizony éppen elég nehéz lecke, elég sok önvizsgálatot, és még több kreatív, új megoldást igényel. Ha ilyenkor gyerekesen egymásra mutogatnánk, bezárkóznánk és csak a saját bajainkkal foglalkoznánk, akkor valóban nem volnánk méltóak az elvesztett bizalom visszaszerzésére.

l Ez szépen hangzik, de azért jó néhány szocialista politikus fejtette ki véleményét: részben a jövőről, de ez értelemszerűen a múltról is szól. Ezeket nem lehet figyelmen kívül hagyni.
– Nem is akarjuk. Nem gondolnám, hogy attól, hogy a választók felé tartozásunk van, szájzárat kéne a szocialista politikusoknak magukra tenniük. Ha nem néztük meg, milyen terhek nehezítik  választói kapcsolatainkat, nem szembesülünk azzal, hogy a baloldali emberek hol túl kioktatónak, hol túl kapkodónak, hol a kelleténél kevésbé figyelmesnek, érzékenynek, tisztakezűnek tartottak minket, akkor a jövőt is nehezen beszélhetjük meg. Ezért is hívtunk össze egy a szokottnál szélesebb körű kongreszszust.
l De ott nem hoznak személyi döntéseket?
– Nem. De mindnyájunk személyes hitét, önvizsgálatát is érinti, amiről beszélünk. Egy napirendünk van, de az maga az életünk: milyen tanulságot vonunk le az elmúlt évek politikájából, Milyen menetrendben és tartalomban készülünk 2010-re és milyen konkrét programpontokat javaslunk a kormány 2010-ig folytatandó politikájába. Vagyis: hogyan akarjuk az eddiginél jobban bizonyítani, hogy van magyar baloldal, egyszerre modern programú és kisemberpárti, és annak pártja az MSZP.
l És kivel készülnek 2010-re? Ön a pártelnök, de vajon ön lesz a listavezetője a szocialista pártnak vagy úgy gondolja, hogy nem?
– Nem. Meggyőződésem, hogy a listát a miniszterelnök-jelöltnek kell  vezetnie. Meg fogjuk találni időben.
l Ön nem lesz miniszterelnök-jelölt?
– Nem. Nincs ilyen ambícióm. Ráadásul a személyes véleményem az, hogy olyan jelöltet keresünk, aki új, fiatal arc a baloldali politikában, jelzi, hogy a világválságból kitörve az európai és a magyar baloldal új utakat keres.
l És ha meggyőzik? Pártelnöki ambíciói sem voltak, még is meggyőzték.
– Erről nem fognak meggyőzni. Miniszterel-nököt jelölni nehéz feladat, de a szocialista párt eddig mindig sikerrel teljesítette ezt a feladatot. Olyan jelölteket találván, akikből az esetek többségében miniszterelnök is lett.
l Igen, de a pillanatnyi állás szerint, s ha realisták, akkor ennek a jelöltnek nem sok esélye van arra, hogy miniszterelnök is legyen. Politikusokról lévén szó, akik nyilván a jövőre is gondolnak, nem biztos, hogy tülekedni fognak egy majdnem szinte biztos vereséget jelentő pozícióért.
– Abban nem hiszek, hogy igazi politikusokban ne volna ilyen ambíció. Maga nálam sokkal jobban ismeri az amerikai politikát, állítólag onnan származik a mondás, hogy például alelnökjelöltet nehéz találni, de ez olyan, mint az utolsó szelet sütemény a tányérról. Először mindenki vonakodik, de végül a szelet soha nem marad a tányéron. Most persze nem mindegy, kinek a kezére bízzuk! Méltó, erkölcsileg feddhetetlen, mélyen elkötelezett baloldali embert akarunk találni, aki szuggesztíven képviseli az új világ új baloldalát. Ebben látom talán legnagyobb személyes feladatomat is. Végképp nem akarom nagy történelmi példákhoz hasonlítani magam, de sok nép történetéből is-merős a mondat: van, aki-
nek az új állomás, az új „ország” határáig kell vezetni a közösségét, de nem saját magának kell belépnie oda. De ami a választási esélyeinket illeti: a szocialista pártnak az a célja, hogy erős és meghatározó párt maradjon, méghozzá a választói érdekében, hogy őket ne lehessen leradírozni Magyarország politikai térképéről. Ne legyenek másodrangú állampolgárok. Amikor miniszterelnököt jelölünk, akkor nyilván azt az ambíciót fejezzük ki, hogy képesek vagyunk kormányozni, van hozzá emberünk, és van hozzá programunk. De ugyanez az ambíció kell egy erős váltópárti státushoz is.
l Most egy úgynevezett triumvirátus irányítja a pártot. A történelemben a triumvirátusok általában nem voltak hosszú életűek. Ez egy átmeneti megoldás?
– Ha elbliccelném a választ, akkor azt mondanám, hogy ilyen veszély nincs, mert ez nem triumvirátus, nem csak virek, vagyis férfiak vannak benne, hanem van ott egy nő is. De a komolyabb válasz:  egy különleges helyzetben, egy különlegesen nehéz pillanatban vállaltuk a kollektív vezetésnek ezt a demonstratív formáját. Azt akartuk sugallni vele: a pártban a személyi rivalizálás helyett közös felelősségvállalásra van szükség. Lehetnek más korszakok, voltak is, lesznek is, amikor ezt nem ilyen módon kell felmutatni.
l Azt mondta, hogy nem keresnek bűnbakot, de bűnt – úgy értem politikai vétket – azért talán kellene egy ilyen kudarc után?
– Az elemzés, a hibakeresés és a javítás igénye természetes. De ez nem vasárnap este támadt fel. Ami történt a választáson, az csak beleverte az orrunkat valamibe, amit azért már tudtunk, hiszen a támogatottsági adatok egyike se utalt valami magas repülésre. Ha nagyon hevenyészve kellene – a későbbi kongresszus vitáját megelőlegezve – vázolnom, hogy miben látom az eddigi teljesítményünk ellentmondását, akkor azt mondanám: egy igazi baloldali párt mindig modernizációs párt. De a modernizációnak nem egy felülről diktált, kioktató modelljét választja, azt köszönjük szépen, a jobboldali pártok is tudják, hanem a baloldalnak mindig meg kell próbálnia a haladás érdekéből, a reformokból mozgalmat, közösségi feladatot csinálni. Mi nagyon sok mindent tettünk, amiket mai meggyőződésünk szerint is meg kellett volna tenni, de a mi hibánkból az emberek sokszor úgy érezték, hogy ezt kioktató módon, a „felvilágosult uralkodók” gesztusait elirigyelve tettük. Mintha még szemrehányást is tennénk, hogy miért járnak túl sokat orvoshoz, hogy miért költik el és veszik fel egyáltalán a tizenharmadik havi nyugdíjat. Nem az e rendszereken változtatni kényszerülő szándékkal volt tehát a hiba. Nem volnék partner abban, és párton belül sem értek egyet az ilyen véleményekkel, hogy most a változtatás, a progresszió teljesítményét kidobjam az örökségünkből. De azzal már egyetértek, hogy a baloldal mindig a kisemberek felől szerveződik, és ezt a karaktert mi hagytuk elhalványulni.
l Ön baloldalt említ. Sok szocialista érzelmű ember úgy érzi, hogy a párt nem volt elég baloldali és a kudarcnak talán ez a fő oka És hogy túlságosan engedett a liberális koalíciós partner elképzeléseinek.
– Nem egyszerűsíteném le ezt koalíciós huzakodásra. Nyilván volt ilyen is.
l Nem is arról beszélek, hanem arról, hogy a szocialista vezetés túlságosan magáévá tette a liberális elképzeléseket.
– Inkább azt mondanám: a szocialista vezetés egy olyan úton indult el, ami akkor Európában a baloldal egy részének útja volt. Ez a Tony Blair-féle harmadik út. Amiben természetesen voltak elemek az esélyközelítés modern baloldali módszereiből és a „verseny” liberális alapértékéből is. Ma a világválság új kihívásai mindenütt új válaszokat követelnek, vagyis ha maradok ennél a hasonlatnál, akkor egy negyedik utat, olyan új struktúrákkal, amelyek már nem hozhatják százhúsz százalékig vissza a világválság előtti világberendezkedést. Nyilván piacgazdaság lesz akkor is, de a baloldali embernek éppen az a dolga, hogy kitalálja ennek új, működőképesebb modelljét, és az ezt tápláló, újfajta társadalmi energiákat is..
l A Jobbik előretörése szerintem azt is jelzi, hogy különösen Kelet-Magyarországon, ahol eddig erősek voltak a szocialisták, most – túl a cigánykérdésen – sok, a rendszerváltozásban vitathatatlanul vesztes ember kezdte elveszteni azt a hitét is, hogy az ő igazi képviselője a szocialista párt, és kapaszkodott valaki másba, nem nagyon törődve azzal, hogy ez a másik párt valójában mi egyebet akar.
– Ez pontosan így van. Én sem hiszem, hogy az országban 14 százalék rasszista, vagy szélsőséges vagy utcai hőzöngő agresszív
ember él. Ez nincs így. Az a kisember, a kis egzisztencia, akit a válság elsősorban veszélyeztet, úgy érezte, hogy nem talál választ az ő egyébként jogos kérdéseire. A Jobbik  a szociális biztonság, a közbiztonság valódi kérdéseire ígér feleletet. De a válasza romboló, ócska, tragikusan országrontó. Ez azonban nem feledteti, hogy a parlamenti pártok még nem adtak az ilyen emberek, az ilyen választók számára az ő nyelvükön szóló konkrét, értelmet nyerő választ. Mi sem.
l Miért nem? Mért jó az, ha értelmiségiek elvont vitákat folytatnak olyan kérdésekről, amelyek az egyszerű embereknek viszont húsbavágóak. Az értelmiségiek nehezen fogalmazzák meg, hogy a cigányok bűnöztek vagy van roma- kérdés és így tovább. Az átlagember azonban a saját bőrén érzi a tarthatatlan helyzetet és egy baloldali pártnak nem lehet erre őt megnyugtató válasza?
– Kell, hogy legyen válasza. Továbbra is úgy gondolom, hogy a válasz és annak nyelve nem lehet gonosz, megbélyegző, általánosító. A „cigánybűnözés” szó úgy általában egy népcsoportot bélyegez meg. A második világháború előtti jobboldali sajtóban élt a „zsidóbűnözés” kifejezés is. Pénzügyi, gazdasági stiklikre alkalmazták, mondták is, hogy hát hiszen történelmi okokból fogva a magyar zsidóság azon a területen találhatott munkát. Kiabálnék, lúdbőröznék, ha ezt a kifejezést újra hallanám. Mint ahogy sértve éreztem magam, amikor annak idején a határnyitás után néhány osztrák szupermarketben kiírták: „Magyarok! Ne lopjatok!”. De akkor ugyan így kell lúdbőröznöm, ha a „cigánybűnözés” kifejezést látom. De a lúdbőrzés kevés, és mi megmaradtunk a lúdbörzésnél. Közben a valóságos gondon, a közbiztonság valódi gondján is kell segíteni. Tarthatatlan, hogy  a rendőrség a jogszabályokra hivatkozva azt kell mondja, hogy ha 20 000 forint alatt valami kár ér, az nem is bűncselekmény. Esetleg nem is nyomoznak utána. Mert a biztonságérzetet éppen az ilyesmi rombolta. Igaz minden rendőrségi statisztika, hogy a bűncselekmények száma egyébként nem növekszik. De a létbiztonságot ezek a minden napi sérelmek roncsolták szét annyira, hogy nagyon sok ember, nagyon sok választó úgy érzete, védelmet már csak a fekete egyenruhásoktól kap, és nem tudta, hogy ők nem védelmet és biztonságot, hanem konfliktust és háborút hozna..
l A szélsőjobb előretörése immár tény, s borús jóslatok további térnyerését sem zárják ki. Ön is osztja e pesszimizmust, s egyáltalán: vannak-e eszközei és főként elképzelései az MSZP-nek fellépni e térnyerés ellen?
Kell, hogy legyenek. De a kirekesztés, a raszszizmus elleni fellépés ismert formái mellett konkrét intézkedések is kellenek a szélsőjobbnak tápot adó társadalmi gondok enyhítésére. A kongresszuson javaslatot terjesztünk elő a közbiztonságot és a szociális biztonságot erősítő intézkedéssorra.
l Az EP-választáson alacsony volt a részvétel, de vajon milyen lesz az országoson, hiszen a szocialisták kétszer is a magas részvételnél nyertek és ’98-ban az alacsonynál veszítettek? Hogyan tudnák megmozgatni a passzív, de a jobboldalhoz még nem állt korábbi szavazóikat?
Úgy, hogy világosabbá tesszük: a modern baloldal változatlanul a kisemberek érdekében politizál, törődik a lakótelepek népével, a kisnyugdíjasokkal, az átlagbéren vagy annál nehezebben élő munkavállalókkal.
l Nagy kérdés, hogy az idő kinek dolgozik, tehát érdemes-e a választásokkal várni jövő tavaszig, avagy az előre hozásuk lenne a kármentés?
Az idő az országnak dolgozik. A világválság elleni védelem megszervezését és a válságból való kitörés előkészítését folytatni kell, hiszen az első biztató jelek már mutatkoznak. Nem fogjuk a kisembereket olyan helyzetbe sodorni, hogy ismét szoronganiuk kelljen a forint árfolyamáért, lakáshitelük törlesztéséért. Nem gondolkodunk előrehozott választáson, ez nem kármentés, hanem károkozás volna.
l A balliberális oldalon – a múlt ismeretében nem oktalanul – tartanak az esetleges kétharmados jobboldali többségtől. Mekkora esélyt lát ennek elkerülésére?
A megfelelő parlamenti mandátumszám elérése önmagában nem cél, hanem eszköz. Azzal nem lehet a választókat mozgósítani, hogy segítsenek elérni legalább az egyharmadot. Ez inkább eredménye kell, hogy legyen egy olyan politikának, amely felelős kormányzást, szociális védelmet, igazságos teherviselést, a közélet és a pártok korrupciótól való megtisztítását, kisemberpárti intézkedéseket ígér. Ha ezt meggyőzően tesszük, elkerülhetjük, hogy a magyar baloldali választó kisebbségben, hátrányban, pláne veszélyben érezze magát egy egyszínűvé vált jobboldali országban.
l Némelyek a Fidesz környékén máris vitatják a Jobbik szélsőségességét. El tudja képzelni, hogy a végén ez a párt az esetleges Fidesz-kormányzat – a MIÉP-hez hasonló – csendestársa, netán egyenesen koalíciós partnere lehet?
– Stumpf Istvánt tisztelem, de elképedve hallgattam szavait, amelyekkel már mintha előre megsimogatta volna a Jobbik buksiját: kicsit csúnyán beszéltek, talán verekedősek is vagytok, de azért alapjában titeket sem nézünk rossz gyereknek. Az persze igaz, hogy nem 14% megkeseredett választót kell megbélyegezni, de az már nem, hogy van bocsánat a Jobbik vezérkarának (és olykor a Fidesz jobbszélének) ideológiájára. A Fidesz szerintem még nem döntötte el, milyen mértékben mélyítheti el a Jobbikhoz fűződő kacér viszonyát. Remélem, jobb érzésű politikusaik és az Európához való igazodási kényszer együttesen meggátolják, hogy a flörtből házasság legyen.

Avar János

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!