Szanyi Tibor szocialista képviselő több megszólalása olvasható a
Népszavában és – szerintem – a kormány változtatásokra irányuló
intézkedéseit inkább negligáló, mint építően bíráló eszmefuttatása, dr.
Szili Katalinnak, az Országgyűlés elnökének néhány korábbi – s
különösen a legutóbbi útjáról hazaérkezve, még a Kanadában vett
levegővel Pesten egy szuszra elmondott nyilatkozata – néhány, velük
kapcsolatban bennem régóta felgyülemlő ellenérzés kimondására és
leírására késztetett.


Megbocsáthatatlannak tartom Szili Katalin makacs ragaszkodását a köztársasági elnökjelöltséghez, holott tudnia – de legalább éreznie – kellett volna, hogy ha nem mond le, mást, mint esélyes baloldali jelöltet nem lehet állítani. Nem, ő nem mondott le a jelöltségről, nem adta át a helyét másnak (például a nagyon sokak által javasolt Glatz Ferencnek). És akkor jöttek a fidesznyik legények a „kövérorbánáderi” trükkel, és Sólyom László lett a köztársasági elnök. Szili Katalin makacs nagyravágyása is közrehatott abban, hogy olyan ember jutott a titkos szavazás paródiájával felérő produkcióval a  köztársasági elnök pozíciójába, aki azóta is sokakban ébreszt ellenérzéseket. Szereplését ellenséges közhangulat övezi, akarva, akaratlanul, retorikailag túlhangsúlyozza a közte és közönsége közötti különbséget, beszédeivel igen erős alá-fölérendeltségi viszonyt teremt.
Amikor pedig – és ez a leggyakoribb eset – gesztusai és szavai „a tanáros kioktatás, a nevelői szigor, a királyi majestas és a pápai csalhatatlanság jegyeit öltik magukra”, nem a köztársasági elnöki méltóságot, hanem annak karikatúráját juttatják az állampolgárok eszébe. Ilyenkor bár néha bántó, már az is mellékes, hogy tudjuk: rendszerint jobbra („az övéihez”?) kanyarodik az elnöki szekér.
Az MSZP frakcióüléséről kilopott, és az „őszi versenyek” előtti szétkürtölésre „szerkesztett” és időzített „őszödi beszéd”-nek mondott gyurcsányi filippika elhangzásakor megerősödött bennem a gyanú, hogy „latet anguis in herba”, azaz: a veszély leselkedik, kígyó lapul a fűben. Még ma sem tudjuk, ki volt a tolvaj, de különösen, amióta egyes platformokról Gyurcsány és politikája, valamint a kormány reformintézkedései ellen üzenetrakétákat lődöznek – és durcás lufikat eregetnek a légbe – él és erősödik a gyanú, hogy az tette, vagy azok tették, akik a filippikázótól eltalálva érezték magukat. Akik jól sejtették, sőt tudták, hogy ettől kezdve  vagy jól húznak, vagy elhúznak, vagy megszokják a hajtást, vagy megszöknek, és esetleg hűbéresi eskütétel után, a Fidesz-keresztapáktól garanciákat kérve/kapva, jövőjüket nyugdíjig a jobboldalon biztosítják.
Jól tudom, dr. Szili Katalin eleve nem tartozhat közéjük. Ő mindig – korábban is, most is – felfedte lapjait: zsákutcának nevezve az MSZP politikáját, és a kormányfő reformintézkedéseit, emlékeztetve arra, hogy 1998-ban is hiába volt eredményük a változtatásoknak, a társadalom többsége mégsem fogadta el. (Elfeledve viszont, hogy a választók mégis egy erős – bár nem győztes – MSZP-t juttattak a parlamentbe. A Bokros-csomagot meg – később ugyan – sokan nem csak elismerték, de áldották is. Szerintem hozzájárult az MSZP 2002-es választási sikeréhez, és ahhoz, hogy dr. Szili Katalin közjogi méltóság, az Országgyűlés elnöke, Szanyi úr meg államtitkár lehessen. Gyanítom, hogy a dr. Sziliéhez és Szanyi Tiboréhoz hasonló vélemény és magatartás megszaporodott az MSZP-ben. Azok soraiban, akik ha kicsit számolnának, rájönnének: egyetértésben a kormányfő-pártelnökkel, két-három évnyi „hajtással” – akár elismeri a társadalom a reformeredményeket, akár nem (bár azok akkorra már meglesznek/megvannak), az MSZP választásvesztése esetén is, listás helyen tagjai maradhatnak/lehetnek a 2010-es parlamentnek.
Ha csak ez a cél – bár ez nagyon kiábrándító lenne – elég volna sajtónyilatkozatok és üzengetések nélkül, némi plusz „terepmunkával” megerősítve, teljesíteniük képviselői kötelezettségeiket. Emellett gondolom, sokunknak az is nagyon tetszene, ha másként látnák/látnánk az elkerülhetetlen változtatások kérdését, mint dr. Szili Katalin. Mondjuk ki: elsősorban nem az a fontos, hogy a választók miről mondják, hogy elfogadják, avagy sem, hanem az, hogy az, amit megcsináltunk, az új, esetleg javított változatú mű vagy megoldás (lett légyen az foglalkoztatásbővítési, egészségügyi, oktatási vagy közlekedési stb. jellegű )  hasznos-e,  fejlődést, életszínvonal-, illetve életminőség-javulást eredményez-e vagy sem. Ez a legfőbb kérdés. Tudom, ez csupasz utilitarizmus (haszonelvűség), de most és az elkövetkezendő három évben inkább ezt vallom. Bátorkodom másnak is tanácsolni, ezzel a kérdéssel foglalkozzon.
Dr. Györky Zoltán, Kaposvár

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!