Az Országgyűlés november 6-án megtárgyalta a társadalombiztosítási
nyugellátásról szóló módosító törvényjavaslatot. Az általános vita
során sajnos felvillantak azok a jelenségek, amelyek hozzájárulnak a
Parlament tekintélyének csökkenéséhez.
A javaslat – az Alkotmánybíróság határozata alapján – átmeneti szabályokat tartalmaz az özvegyi nyugdíjrendszer 1993. évi módosításához. A módosítás ugyanis a feléledési időt – az özvegyi nyugdíj későbbi ismételt folyósításának időtartamát – 15 évről 10-re csökkentette, és csak az érintettek egy részének biztosított átmenetet.
A törvényjavaslat a jelenlegi résznyugdíj- és nyugdíjminimum-rendszer fenntartását rögzíti. A 2009–2013. közötti időszakra 59 évre korrigálják a férfiak előrehozott öregségi nyugdíjra való jogosultságának alsó határát, és 2013-tól ismét alkalmazható a 60 éves korhatár. A törvényjavaslat lényeges eleme, hogy a biztosítási logika alapján, a törvényben rögzített korhatárhoz, a 62 évhez képest, az előrehozott nyugdíjazás esetén az induló nyugdíjnak az előrehozás időtartamával arányos mértékű csökkentését kell végrehajtani. Köztudott, hogy hazánk világelső az előrehozott nyugdíjazásban.
A törvényjavaslat alapján, a járulékfizetési szabályok szerint a mezőgazdasági őstermelő a minimálbérnél kevesebb jövedelem után is fizethet járulékot. Ekkor a nyugdíjazás során a biztosítási idő arányos része vehető figyelembe. Ezt a 2007. december 31-e után szerzett szolgálati időkre kell alkalmazni.
A szép ülésteremben tartózkodva azt vártam, hogy az általános vita kapcsán a fentiekhez igazodva mondják el a képviselők véleményüket. Nagyot csalódtam. Az egyik ellenzéki képviselő a Ratkó-nemzedék kapcsán kifejtette, hogy: „Az önök felmenői, az önök pártjának jogelődei próbálták ezt a keresztény középosztályt összetörni. Jelentem, nem sikerült. Önöknek sem fog sikerülni azt továbbfolytatni, amit a múltban és jelenleg is csinálnak. Ezt a nemzedéket önök már annyiszor becsapták, hogy egy-két százalékos nyugdíjemeléstől nem hatódik meg. Szánalmas és nevetséges, hogy önök lassan már tízéves eseményekre hivatkoznak hazug és álságos módon, tudniillik, hogy az Orbán-kormány elvett volna 19 ezer forintot a nyugdíjasoktól.”
Úgy tűnik, hogy a honatya elfelejtette az 1999-ben történteket, amikor az Orbán-kormány a törvényben rögzített 18,4 százalékos nyugdíjemelés helyett a 30 ezer forintnál nagyobb nyugdíjjal rendelkezők számára csak 11 százalékos nyugdíjemelést biztosított. Ha a honatyának lesz annyi ideje, hogy számoljon, akkor rájön: ezek a nyugdíjasok azóta sok százezer forint veszteséget szenvedtek el. Szánalmasnak tartom, hogy 2001. november 23-án, a 13. havi nyugdíjról benyújtott 5513. számú országgyűlési határozati javaslatomat a Fidesz-kormány nem fogadta el.
A nagy hévvel szónokló honatya beszéde végén még tovább fokozta a törvényjavaslathoz egyáltalán nem kapcsolódó gondolatait, amikor hangsúlyozta: „Önöknek fogalmuk sincs arról, mit kellett átélni egész nemzedékeknek az önök brutalitásai, hazugságai, elnyomó apparátusa miatt, amely egészen félelmetes valóságában éledt fel, mutatta meg ugrásra kész igazi arcát tavaly szeptember-októberben. Higgyék el, mi nem felejtünk.”
Az ülésteremben, a témához egyáltalán nem kapcsolódó gondolatokat hallgatva, emlékeimben azonnal megjelentek azok a viták, amelyek az előző ciklusokban elsősorban a törvényjavaslatról szóltak, amikor a patkó másik oldalán ülő képviselőtársat tisztelve mondtuk el véleményünket. Sajnos, most itt tartunk, és nem lehet azon csodálkozni, hogy a parlament presztízse igen mélyre süllyedt.
Dr. Takács Imre Hajdúszoboszló, az Országgyűlés MSZP-frakciójának tanácsadója
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!