Észak-Korea szombaton bejelentette, hogy – válaszul az ellene hozott ENSZ-szankciók megszigorítására – újra hozzálát urándúsító programjának megvalósításához. Egyúttal határozott katonai akciót helyezett kilátásba arra az esetre, ha az Egyesült Államok és szövetségesei megpróbálnák elszigetelni az országot. Az észak-koreai külügyminisztérium szóvivője figyelmeztetett, hogy országa bármilyen blokádot háborús cselekménynek fog tekinteni.
A külügyi nyilatkozatot néhány órával azután tették közzé, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa egyhangú döntéssel megszigorította a phenjani kommunista rezsimet sújtó szankciókat, reagálásként az Észak-Korea által május 25-én végrehajtott tiltott föld alatti atomrobbantásra. Pénteken elfogadott, 1874-es számú határozatával a BT megtiltott Észak-Korea számára minden fegyverexportot, s megtiltotta a legtöbb fegyver bevitelét is. Felhatalmazta továbbá a világszervezet tagországait, hogy vizsgáljanak át minden, a kommunista országba irányuló vagy onnan indított gyanús szállítmányt, s kobozzák el a tiltott termékeket. A BT tagjai egyúttal felkérték a nemzetközi pénzintézeteket, hogy ne adjanak új hiteleket Phenjannak. A világszervezet azon korábbi büntetőintézkedéseit szigorította meg, amelyet 2006 októberében fogadott el, Észak-Korea első kísérleti atomrobbantására reagálva.
Robert Gates amerikai védelmi miniszter pénteken már jelezte: tartani lehet attól, hogy Észak-Korea felelőtlen lépésekkel, akár egy újabb kísérleti atomrobbantással reagál az ENSZ BT döntésére. Egy magas rangú dél-koreai tisztségviselő ugyancsak azzal számolt, hogy Phenjan „egy újabb nukleáris kísérlettel és további rakétakísérletekkel” válaszolhat a világszervezet szankcióira. „Soha, soha nem fogják feladni atomfegyvereiket” – mondta a neve elhallgatását kérő szöuli vezető.
Pénteken Dél-Korea és Kína is hivatalosan üdvözölte a BT-határozat megszületését. A Nikkei japán gazdasági napilap pedig azt jelentette, hogy a tokiói kormány előkészíti minden Észak-Koreába irányuló export leállítását, s a vonatkozó rendelet akár már keddre megszülethet.
Washington attól tart, hogy Phenjan újabb atomrobbantást hajt végre, válaszul az ellene pénteken az ENSZ-ben hozott büntetőintézkedésekre. Az Egyesült Államok már a Biztonsági Tanács határozata előtt is arra következtetett bizonyos jelekből, hogy Észak-Korea készül egy újabb kísérletre. A büntetőintézkedések szigorítása éppen arra volt válasz, hogy Észak-Korea május 25-én tiltott föld alatti atomrobbantást hajtott végre.
Dél-Korea megerősítette Északkal közös tengeri határa védelmét – jelentette be szombaton egy szöuli katonai tisztségviselő. A múlt héten több száz tengerészgyalogost küldtek a két ország közötti tengeri határ menti két szigetre a Sárga-tengeren – tette hozzá. Nem árulta el, hogy hány tengerészgyalogosról van szó, de a Yonhap hírügynökség tudni véli, hogy több mint 600 katonával erősítették meg az ottani helyőrségeket.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!