Kommentár

Sokadszor tévedett a világsajtó az iráni fejlemények megjósolásával, kezdődött ez már a sah túlélési esélyeinek túlértékelésével, s immár majd két évtizede tart a teheráni reformerek esélyeinek eltúlzásával. A brit Guardian honlapján szombaton egy iráni származású és oda visszajáró amerikai professzor el is magyarázza a felsülés fő okát: a nyugati tudósítók többnyire Teheránból jelentenek, de még annak is módosabb, „nyugatosabb” negyedeiből, s nem jutnak el a szegény városrészekbe, hát még vidékre. Ekként benyomásaik megtévesztőek, hiszen személyes tapasztalataik „reformer tömegekre” korlátozódnak. Példaként említi, hogy lelkendeztek Muszavi százezres gyűlésén, s „nem vették” észre Ahmadinezsád félmilliósát.
Márpedig az aszketikusan élő és az – iráni életet átszövő – korrupció elleni harcban élen járó, vetélytársánál ráadásul sokkalta jobb szónok Ahmadinezsád jobban volt képes lelkesíteni a szegény (fővárosi és vidéki) tömegeket, mint reformernek tekintett ellenfele. S az elnök jószerivel „eltűnt” a nemzetközi sajtó szeme elől, miközben járta az elmaradottabb, viszont a vallási fundamentalizmusra fogékonyabb tájakat. Kétharmados eredménye akkor is biztos győzelmére vall, ha nyilván ezúttal is, mint mindig jócskán voltak választási visszaélések. Irán legfőbb vallási vezetője, Kamenei ajatollah aligha adta volna sietve áldását a választások eredményére, ha tényleg kétségei lettek volna a valós kimenetelt illetően. Az ajatollahok ravasz hatalomtechnikusok, s éppúgy nem szálltak volna szembe egy nyilvánvaló többséggel, amint a kilencvenes években is elfogadták a szintén reformer – és sokat elnökként el nem érő – Katami győzelmét.
Most vélhetően nem volt okuk kételkedni a külvilág szemében vörös posztónak számító elnök újraválasztásának jogosságában, noha ők sem rajonganak a gyakran elszabadul hajóágyúként viselkedő Ahmadinezsádért. Mégsem támogatták helyette a forradalmi gárdisták – konzervatív körökben jobban kedvelt – parancsnokát, mert az nem lett volna képes tömegmozgalmat csinálni a reformerek és ügyük ellenében.
Most aztán a világ – benne Amerika és Izrael – megkapta újra a holokauszttagadó, a zsidó államot megsemmisítéssel fenyegető és legfőképpen az iráni atomprogramot végig vinni akaró elnököt, s immár csak abban bízhat, hogy Ahmadinezsád harmadszor már nem lehet jelölt. Ennek a legkevésbé Washingtonban örülnek, hiszen Obama minapi kairói szónoklatával is segíteni próbálta az iráni reformer elnökjelöltet, bár nyilván továbbra sem ejti a Teheránnak felkínált párbeszédet. Az amerikaiak jobb híján Ahmadinezsád megkerülésével az ajatollahok pragmatizmusában bíznak. Izrael keményvonalasai viszont az ottani sajtó szerint kifejezetten örülnek az iráni kimenetelnek, mert tartottak tőle: egy békülékenyebb teheráni elnök lépre csalja a Fehér Ház lakóját. Mindenesetre visszatértünk a választások előtti kezdőkörbe, s immár nem kérdés, ki nyer Teheránban, annál inkább az: most aztán miként – békésen vagy odacsapással – lehet eltéríteni Iránt az atombomba megcsinálásától.

 A. J.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!