Csak épp nem értik egymást

Egy időben Kozsót kellett gyűlölnie annak, aki valamire tartotta magát a magyar popzenei élet megítélése terén, én meg remeket beszélgettem vele, s valami olyasmit vettem észre, hogy talán nem atomtudós, de én sem vagyok az, van egy véleménye és azt el is tudja mondani, mit akar még az ember. Mostanában úgy alakult, hogy annyira taknyos lettem, hogy néhány napig konstans Mónika-show nézővé változtam. Arról sem hallottam még, hogy valaki pozitívat mondott vagy írt volna, pedig rohadt sokan nézik. Vannak dolgok, amelyeket nem vallunk be. Nem nézünk pornót, nem ismerjük Győzikét, nem is nézzük, nem is ismerjük Mónikát, de egyébként az az alak a múltkor... Szóval nézegettem és nekem tetszett. Nyilván erős szűrő az, hogy ki megy el egy tévében megbeszélni magánéletét, de a franc nem von le mesz-
szemenő következtetéseket, nem extrapolál hat életút alapján országos statisztikákra. Volt ott egy ember, aki évek óta nem árulta el barátnőjének, mi a baja vele, aztán most elhagyta, a barátnő bement, ő is bement, Mónika meg valahogy kitaposta belőle, hogy bántja, amikor a csaj kioktatja, kijavítja egy rosszul használt szónál. Na. Lassan megtanulnának dumálni egymással. Egy másik pasas meg volt arról győződve, hogy valami rokona egy büdös ká, Mónika kérdezte, hogy biztos-e ez, szerinte tuti, Mónika kérdezé, hogy már miért biztos, erre a pofa másról beszélt. Mondom, hja, így indul és így marad fenn a szóbeszéd, nem tudom, ki mondta, nem láttam azt sem, aki látta volna, de állítom, hogy ez biztos, mert így jobb a sztori, no meg így elkerülöm, hogy valaki hazugnak nevezzen. Nekem ez mind az a sekélyes kommunikációs játék, vagy inkább szenvedés, amit nap mint nap űznek millióan, tudják, amikor igazából jól ellennének, csak épp nem értik egymást. Az egyik mond valamit, a másik megsértődik, az első ezen sértődik meg, mindenkinek az anyját, aztán világháború ezerrel. Kontrasztként belenéztem valami ismétlésbe, ahol dr. Csernus „gyógyította” azt a pár szerencsétlent, aki hitt benne, tudják, amikor elnyílt szájjal, gondosan beigazított, pszeudoőrült tekintettel, vélt terápiás agresszióval, de inkább csak kétségbeesett fiúintézeti hanyattlökős alapprosztósággal kaffogja azt, ami szerinte eredetinek látszik a tévében s közben per hecc rommá alázza azokat, akiknek az a bajuk, hogy már mások is megalázták őket. Csak azért jött képbe az orvosszerű izé nálam, mert én speciel őt látom hatásvadásznak és művinek, Mónikánál pedig azt érzem, hogy bármilyen egyszerű emberek is szenvednek, bármilyen bután vergődve életükben, legalább valaki tényleg kérdez tőlük és nem ugatja le őket. Mint mindenki mindenkit ebben a hülye országban.

 

Jáksó László 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!