Nagy szerencséjük a mai ellenzéki politikusoknak – tisztelet a
kivételnek –, hogy nem száz évvel korábban élnek a köz kenyerén:
Károlyi Mihály visszaemlékezéseit olvasva, eszünkbe jut, hogy például
egy ártatlannak tűnő összezördülés, egy politikai nézeteltérés nyomán
visszautasított köszöntés párbajhoz vezetett Tisza István és Károlyi
között. Megvívtak, és – Károlyi beismerése szerint – Tisza vívott
jobban, meg is sebesítette őt a karján. (A sértett Károlyi nem fogadta
Tisza köszöntését. Sz. Z.)
Jól elszórakozna a mai bulvár azon, ha egy-egy Kövér-, Szíjjártó- vagy Navrasics-féle otrombaság – használjuk inkább az érvekben oly gazdag Fidesz-szóvivő fordulatát – bunkósága nyomán párbajra invitálnák az urakat a sértettek hajnalban, a Városliget kies részén. Lenne itt rend és megfontoltság!
Azt még csak-csak meg lehet érteni, hogy a Lengyelországban tárgyaló kormányfő a túlzó külföldi minősítésekkel szemben védelmébe veszi az őt egyébként egyáltalán nem kímélő, úton-útfélen mocskoló Orbánt, de azt már nem tudom elfogadni, hogy ugyanott, egyazon lélegzetvétellel miért nem határolódik el a „főpapagáj” Fico szlovák miniszterelnököt sértő minősítésétől. E tekintetben a szlovák külügyminiszter elegánsabb és diplomatikusabb volt, amikor nem azonosította Orbán Viktort Magyarországgal. Jól tette, nem is lehet!
Azzal pedig végképp nem értek egyet, hogy egyik-másik politológusunk egyenlőségjelet tesz a mostani ellenzék évek óta folytatott karaktergyilkos módszere, és a baloldalról korábban megnyilvánult kritikák, olykor személyeskedő támadásai közé. A kettő nem hasonlítható össze, a közélet ilyen mértékű eldurvulása, a közkutak ilyen tudatos mérgezése a Fidesz 2002-es bukásával indult el.
Szabó Z., Budapest
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!