Nagyon sajnálom, őszintén fáj nekem, hogy megszűnt létezni egy
liberális párt. A rendszerváltozás óta most az EU-parlamenti
választásokon ez a párt csupán 62 ezer szavazatot képes volt szerezni,
és ez azt jelenti, hogy kész, vége, nincs többé. Az SZDSZ, amelynek
kezdettől szimpatizánsa voltam, amelyet tiszteltem, mert éreztem, hogy
igazi liberális vezetői vannak, az utolsó években mindent megtett
azért, hogy eredménye így alakuljon. Fontosabb volt a pártnak Gyurcsány
Ferenc megbuktatása, és a koalíciós partner lejáratása, gyengítése,
mint a valós társadalmi visszajelzésekre való odafigyelés.


Fodor elnök szeme láttára erősödött a Jobbik, de Fodort ez nem érdekelte, ő harcolt Kókával. Mindenki tudta, hogy a Fodor–Kóka párton belüli harc leköti az SZDSZ figyelmét, de mindenki hallgatott, nem cselekedett. Kóka miatt, mint emlékszünk, nem szólalhatott meg Fodor a parlamentben, mert a frakcióvezetőség nem adta le, pedig messze jobb retorikával rendelkezett Fodor, mint Kóka.
Nem tudom elfelejteni, amikor a gyűlöletbeszéddel kapcsolatos törvényjavaslatokat rendre megbuktatták, és még lehetne sorolni a rengeteg hibát. Nagyon és őszintén sajnálom, hogy Szent-Iványi István, szerintem az egyedüli EP-képviselő, aki valóban tette a dolgát, nem került be újra az EP-be. Tanúi voltunk rengeteg hibának, amelyek Fodor és Kóka nevéhez kötődtek, láttuk a kibeszélőshow-kat, voltak a liberálisoknál „zárt” értekezletek, elhagyták a pártot neves emberek, de a Fodor–Kóka párost ez nem érdekelte, ketten akartak lenni kapitányok egy liberális hajón, de ez nem lehetséges.
Nem érezték, hogy a Fidesz a hazugságaival mindent támogatott, sőt élére állt, amivel kárt okozhatott a hatalmon lévő két pártnak, nem nézve, hogy mennyire árt az Magyarországnak. Nem érezték, hogy Orbán meg a Fidesz segítik a Jobbikot a hatalomba, nem érezték, hogy Orbán a mindennapi számonkéréssel való fenyegetőzéssel próbálja palástolni az SZDSZ meg az MSZP gyengeségét. Pedig Fodorék nagyon jól tudták, hogy a Fidesz program nélkül létezik, hogy a Fidesznek gőze sincs, hogyan kéne rendbe tenni az ország dolgait, megszüntetni a feketegazdaságot, a korrup-ciót, átalakítani az elosztási rendszert anélkül, hogy fájdalommentes legyen.
Fodor félt a Fidesztől, mert ott voltak a haverjai, akikkel 20 évvel ezelőtt elkezdte a politikai pályafutását. És ezért nem csodálkozom, hogy míg 2004-ben az EP-választáson az SZDSZ-re 237 908-an szavaztak, most vasárnap ennek csak a 25 százaléka adta rájuk a voksát. Sajnos. És nagyon keserű az egész. Mert sokan azt hitték, hogy az SZDSZ az a párt, amelyik képes ellenállni a szélsőséges mozgalmaknak hazánkban, képes kezet nyújtani azoknak a szavazóknak, akik liberálisok, szeretik a hazájukat, és nagyon bíztak abban, hogy ebben a szép országban soha többé nem fogja felemelni fejét a radikalizmus, a szélsőjobboldal, az antiszemitizmus. Tévedtünk. Sajnos. Isten veled, SZDSZ!
Regaczyné Szász Mária, Budapest

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!