Krokodilkönnyek

De különböző is – mondják –, mert akkor egy szilárd hatalom, uralmi rendszer létezett, amely nem engedte, hogy ezek a szélsőségesek beleszóljanak a politikába, a hatalom tényezői lehessenek.
Mintha megfeledkeznének arról, hogy az a bizonyos szilárd hatalom egy olyan rendszert alakított ki, és működtetett negyedszázadon keresztül, amely 1919 augusztusában, keletkezésétől fogva hivatalos állami szintre emelte a jobb- és a szélsőjobb erőket, ideo-lógiájukkal, ordas eszméikkel együtt. Az állami és a társadalmi életben, a legfelsőbb szintektől a legalsóbb szintekig kötelező norma volt a baloldal-ellenesség, ami nemcsak a kommunisták, illetve a „bolsevizmus” ellen irányult, hanem a szociáldemokraták, az MSZDP, a befolyásuk alatt működő szakszervezetek, sőt, am blok a munkásosztály, mint a marxizmussal megfertőzött  társadalmi csoport ellen is, amely fogékonynak bizonyult a forradalmakban hangoztatott nézetek, követelések, a baloldali és a „marxista eszmék” iránt.
De az a bizonyos „erős rendszer” és hatalom azokat a polgári demokratákat sem szívesen látta az országban, akik a nyugati államok és az USA nyomdokain akartak haladni, szerették volna kissé modernizálni a saját hazájuk politikai rendszerét, szót emeltek a polgári demokratikus jogok mellett. Nem is tolerálta létezésüket, mert ebben a megrögzött antiszemitizmusa, zsidógyűlölete gátolta. A baloldal-ellenességükhöz ugyanis párosult a faji alapon nyugvó antiszemitizmus, a vad nacionalizmus, irredentizmus, sovinizmus, a magyar fajt dicsőítő fajelmélet, és általában a gyűlöletpolitika, amely nemcsak a saját másképpen gondolkodóik ellen irányult, hanem a környező országok és népek ellen is, morálisan züllesztve a közéletet. Az alapokat Horthy Miklós rakta le, amikor az irányítása alatt útnak induló fehérterrorista tiszti különítményeknek parancsba adta, hogy „mindenütt, ahová érkezünk, végezzük ki a kommunistákat.” Meg is tették, közel 5000 -6000 ember esett így áldozatául, százszor többen, mint a forradalmak alattiak.
Horthy büszkén vallotta magát antiszemitának, Magyarország olyan politikusának, aki a térségben elsőként (megelőzve a nácikat is!!) hozott zsidók ellen törvényt (a „numerus clausust”), és aki programjában konzekvensen arra törekedett mindvégig, hogy a zsidóságot a gazdasági, a politikai területéről, és általában a közéletből kiszorítsa. A faji alapra helyezte „káderpolitikáját”, mert idegesítette őt az, hogy a külföldön elismert magyar tudósok, művészek, alkotók – mint írta Teleki Pálnak – mind zsidók. Ezért stratégiai programjának részeként törekedett a zsidók fokozatos kiszorítására a magyar társadalomból, és felváltása. „tiszta vérű magyarokkal”. A numerus clausus mellett ugyanabban az évben megalakította a Vitézi Rendet is.  Az alapításnál „főleg a fajnemesítés gondolata vezetett” – írta Teleki Pál miniszterelnöknek.
A Horthy fémjelezte rendszerhez (a manapság dicsőített „erős hatalomhoz”) képest az Osztrák–Magyar Monarchia Magyarországának politikai rendszere szuper demokratikusnak volt mondható, pedig tudjuk, hogy a magyar társadalom szellemi legjobbjai, Adytól kezdve Móricz Zsigmondon át gróf Károlyi Mihályig, a haladó gondolkodású kiválóságokig, igen csak keményen bírálták azt is. Az ország hivatalos állami politikája az egyesített jobb- és szélsőjobb erőkre, ideológiájuk képviselésére, és végrehajtására épült, ez biztosította a rendszer stabilitását, de azt is, hogy a végül Magyarország a Mohácshoz hasonló helyzetbe zuhant.
Ennek a rendszernek csak egyik – valóban legdrámaibb – része lett holokauszt, de nem lehet kisebbíteni és mellőzni azt a szellemi, politikai, társadalmi rombolást sem, amit az egész nemzet ellen, kiemelten az ún. „negyedik rend” ellen, a baloldallal és a haladó gondolkodásúakkal, továbbá a nyomorgó tömegekkel szemben elkövetett. Nem lehet eléggé elítélni szociális elnyomorodáson túl azt a pusztítást, amit a társadalmi gondolkodásban negyedszázadon keresztül véghez vitt, és örökül hagyott az utókorra. S ma van esély rá, hogy a Horthy-korszak szellemi öröksége ismét beépüljön a hivatalos állami politikai gondolkodásba. A polgári jobboldalt képviselő Fidesz a hatalomért folyó harcában integrálni akarja a szélsőjobboldali erőket, miközben dupla fenekű retorikája alapján nem lehet tudni, hogy valójában mit is gondol, mivel ért egyet és mit utasít el.

Strassenreiter Erzsébet

A szerző történész

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!