„Ha csak annyit érünk el ezzel az akcióval, hogy az emberek, elolvasva
cikkeinket, egy kicsit körülnéznek a környékükön, már megérte
belevágni” – mondta egy újságíró azon a sajtótájékoztatón, ahol a
PLT-lapok meghirdették a környezetvédelmi akciójukat.
A szerkesztőségek bejelentéseket, fotókat vártak arról, hogy hol vannak környezetkárosító, engedély nélkül keletkezett hulladéklerakók. Hogy ösztönözzék az olvasókat, a lapok megyénként egy-egy elektronikus fűnyíró gépet ajánlottak fel kisorsolásra azok között, akik hasznos információval szolgálnak.
A kezdeményezés eredményeképpen 16 jelentősebb illegális szeméttelepet sikerült felszámolni. Például Székesfehérvár egyik frekventált lakókörzetében a Fejér Megyei Hírlapban közölt szemétfotó megjelenését követően egy hét múlva eltűnt a nagy hulladékhalom, a Zalai Hírlap kezdeményezésére Németfalu önkormányzata kitakaríttatta a Salomvárra vezető út szélét, Söjtör vezetése pedig a 74-es főút mellett található csurgópusztai illegális lerakót számoltatta fel.
Az akció véget ért ugyan, de a szerkesztőségek úgy döntöttek, hogy addig írnak egy-egy illegális szemétlerakóról, ameddig azt el nem tüntetik az illetékesek. Gy. I.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!