Meglepő eredmény született az angol Forma–1-s nagydíj időmérő edzésen
Silverstone-ban. A német Sebastian Vettel szerezte meg a Red Bull-lal
az első rajtkockát Angliában.

Az eddig briliánsan szereplő Jenson Button viszont csak a hatodik helyről vághat neki a mai versenynek. A tavalyi világbajnok és a silverstone-i győztes, Lewis Hamilton viszont óriási csalódást okozott híveinek, mert csak a 19. rajtkockát tudta elérni a McLaren Mercedesszel. Akkor most részletesen térjünk rá, hogy mi is történt a három időmérő szakaszban. Az első nekirugaszkodáskor a menők közül elbúcsúzott Lewis Hamilton, és az szemmel látható volt, hogy a világbajnok szenved az autójával.

Ugyanúgy, mint csapattársa, Kovalainen, aki ugyan bejutott a második körbe, de onnan nem sikerült továbblépnie. Nem ment Felippe Massának se a Ferrarival, aki csak a hatodik sorba kvalifikálta magát Robert Kubicával együtt. A második nekirugaszkodás meglepetésembere a japán Nakadzsima volt, a Williamsszel, aki az élen végzett. Az viszont érzékelhető volt, hogy nemcsak Massa, de Button (képünkön) is jóval gyengébben autózott, sokan viszont arra gondolhattak, hogy az elmúlt versenyek ismeretében, az idei éllovas csak „eteti a többieket”, hogy aztán az utolsó szakaszban az élre ugorjon. Nos, ez nem sikerült, mert a fiatal német fantasztikusan kormányozta autóját, és vele csak a Brawn csapat másik versenyzője, Rubens Barrichello tudott lépést tartani. Úgy tűnik, hogy ezen a hétvégén a vörös bikák, azaz a Red Bull-osok Vettel és Mark Webber viszi majd a prímet, de számolni kell a negyedik rajtkockát elérő olasz Jarno Trullival, aki a Toyotát kormányozza. Ezúttal a másik toyotás, Timo Glock csak a nyolcadik helyet szerezte meg. Úgy tűnik, hogy Silverstone-ra egy kicsit felborult a papírforma, pontosabban a Red Bull fel tudja venni a versenyt a Brawn Mercedesekkel. De hogy a versenyen mi lesz és hogy sikerül-e jól beállítani a Button autóját, az még a jövő zenéje, mert már idén is volt olyan helyzet, hogy nem az éllovas indult az első helyről, mégis simán megnyerte az adott nagydíjat. De ahogy az eddigi futamokat és a mostani időmérő edzést látva Vettel biztos, hogy nem adja majd könnyen a bőrét, és nem feltett kézzel ül a volán mögé, ha netán Button mellé ér.

(f)

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!