Hat nagy tudású szakértő vizsgálja a mágnesszalagokat

A korábbi, átkosbeli III./I., III./II. és III/III. hálózati személyekről – kizárólag az utóbbiak minősíthetők a köznyelv szerint besúgóknak – a mai napig véletlenszerűen jelennek meg hírek, „listák”. Legutóbb éppen pár napja, Nagy Imre és társai 1989. június 16-i (újra)temetésének huszadik évfordulója kapcsán.
Rainer M. János történész, az ’56-os Intézet igazgatója a VH-val közölte, most tudatosult benne, hogy mekkora ereje van már itthon is az internetes lapoknak – bár „minőségi kifogása” tényszerűség okán azért lenne… Az intézet honlapja, a www.rev.hu ugyanis június 16-ára közzétette a nevezetes nap „anatómiáját”, s az egykori iratok szinte megrengették az országot.

Nevek, dátumok, tettek, kapcsolatok merültek fel az „egy nap anatómiája” nyomán, iratok, fotók, hangdokumentumok, belügyi videók és ránkmaradt-fellelt „felsőszintű” dokumentumok segítségével a „hálózati személyekről”. Ismert – élő vagy márt elhunyt – jogászokról, politikusokról, újságírókról stb. Rainer szerint jellemző, hogy két évtized után is – nem csupán pletykaszinten – mennyire éhes az ország a múltból a mára maradt információkra, amelyek lényegében „történeti munkák”, tudományos módszerekkel, kutatás útján, közlevéltári adatokkal azonosított személyekről szól. Az más kérdés – állítja Rainer –, hogy a napi hírek már úgy adták közre, hogy „181 besúgó volt ott a téren”… Mint „ügynöklistát” tálalták – ami az igazgató szerint nem fedi a valóságot, mert az intézet honlapja szerint ők csak befolyásolni próbálták a temetést, a készülődést. Ezért az intézet a honlapon új részt indít: a „dokumentumok anatómiáját” – itt bárki, akit megneveztek, saját közlendőjét feltüntetheti, hiszen voltak olyanok is, akik nem tudtak arról, hogy mivel bízták meg őket.
Az állam s az állambiztonsági szervek félelméből táplálkozott akkor – előtte nemkülönben – minden „előkészület” a temetésre: fegyveres „rendszerelsöpréstől” tartott az MSZMP Rainer szerint, hisz’ a nyilvánosság, a sajtószabadság, a civil élet visszahódítása folyamatban volt már. De mindenki békét akart! Így június 16. a lélektani fordulópontja volt a rendszerváltásnak: Nagy Imréék temetése egy rendszer temetése volt. Békésen, katartikusan.
Rainer M. János szerint mindmáig gondot okoz a kutatóknak, hogy még mindig nincs teljesen szabad bejárásuk a környező országok levéltárjaiba, s érzik, hogy nincs „kibeszélve” a múlt – ebben pedig a politikai elit a ludas, minden oldalról. Nem tudtak két évtizeden át dűlőre jutni abban, hogy tisztázzák a teljes múltat.
Rainer egyetlen nevet említett meg, aki tudomásul vette saját sötét múltját, felelősségét, s maga tette ezt közzé: ez Farkas Vladimir, egykori államvédelmis alezredes, Farkas Mihály ÁVH-főnök fia, aki Nincs mentség címmel ’90-ben megírta emlékiratait.  Különben csak magyarázók-magyarázkodók voltak, akik „vallottak”… Mintaszerű szerinte Esterházy Péter két könyve is, a Harmonia celestis és a Javított kiadás: az író megmutatja: az emlékezés munka. S azt is: nehéz erkölcsi ítéletet mondani egy hozzátartozó – történetesen – az apa „besúgói” múltja felett, így nehéznek kell lenni pálcát törni idegenek felett is.  Az „én ügynököm, te ügynököd” pártállás szerinti verziók a történész szerint még futhatnak egy darabig.
Rákérdeztünk a „mágnesszalagokra” is. Mint ismert, a tavaly létrehozott, Kenedi János történész vezette bizottság egyéves munkája, a kormánynak átadott részletes jelentés szól erről is. A szakértői grémium mandátuma az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának át nem adott állambiztonsági iratok feltárására vonatkozott, s 16 pontos javaslatot tett a kormánynak a szabadabb kutathatóságra, nagyobb nyilvánosságra vonatkozóan. Szilvásy György titokminiszter  akkor azt mondta: hamarosan nyilvánosságra kerülnek a rendszerváltás előtti titkosszolgálati mágnesszalagokon rögzítettek is. A több mint négyszáz oldalas jelentés bírálta a hatályos titoktörvény számos rendelkezését, szűkebb körben javasolta lehetővé tenni az állambiztonsági iratok további titkosítását, felülvizsgálatát. A bizottság leszögezte: „a diktatúra állambiztonsági szolgálataival való bárminemű együttműködés ténye közérdekű adat”. Épp ezért alkotmányellenesnek tekintik azt a kialakult gyakorlatot, hogy „tudománytól idegen” testületek, például bíróságok döntik el egy történettudományi megállapítás helyességét a hálózatban részt vettekre, kapcsolataikra vonatkozólag. A mágnesszalagokról az ’56-os Intézet történészei és vezetése semmit nem tud – információt a kormányzattól nem kapott.
Megkerestük Kenedi Jánost, hiszen németországi információk szerint egy ilyen „régi típusú” számítógépes mágnesszalag modernizálása, közérthetővé tétele pár nap, a rajta lévő anyag „szelektálása” titkosszolgálati szempontból – lásd: a netán máig aktív III./I. és III./II., azaz hírszerzési és kémelhárító dolgozók  megvédése a Magyar Köztársaság érdekében – pedig másfél-két hetet vehet igénybe. Kenedi közölte: a mágnesszalag elemzése „nyilvánvaló késedelemben” van, az eredeti ígéret még a Gyurcsány-kormánytól hangzott el. Annyit mondott, hogy nagy tudású, hat fős szakértői grémium dolgozik a témán. A hat szakértő közül két fő informatikai szakember, magánszemély, két fő szakcégtől lett delegálva, további két fő pedig a nemzetbiztonsági szakszolgálatoktól. A szakértők nevét nem mondta el.
Az egyházi emberekről, ügynöki múltjukról Ungváry Krisztián és Tabajdi Gábor történészek már írtak könyvet, a témában dokumentumfilm is készült Hitvallók és ügynökök címmel Petényi Katalin és Kabay Barna rendezésében, idén márciusban mutatták be – a történelmi egyházak immár fontosnak tartják, hogy kiderüljön a múlt. Mint János evangéliuma írja: „az igazság szabaddá tesz benneteket”… Bölcskei Gusztáv, a Magyarországi Református Egyház Tiszán-túli Egyházkerületének püspöke 2002-ben önként kérte átvilágítását. Bölcskei nemrég közölte: az egyházak vezetői közszereplők – adataik igenis a nyilvánosságra kell, hogy tartozzanak, a történelmi egyházaknak szembe kell nézniük a múlttal, éppen a jövő érdekében. Ehhez képest Ungvárynak gondjai vannak mindmáig például a szeged-csanádi római-katolikus megyés püspökkel, Kiss-Rigó Lászlóval, aki pert indított ellene egy állítólagos ügynöklistán való szerepeltetése miatt.
Az ’56-os Intézet könyvtárában e sorok írója találkozott Gyenes Judittal – Maléter Pál ’56-os katonai parancsnok, honvédelmi miniszter özvegyével. Gyenes Judit nem tudja, kik voltak „ráállítva” a forradalom és szabadságharc bukása után – nem is akarja tudni. Ezért soha nem kért ki iratokat a levéltárból – fél attól, hogy fájó felismerései lennének ennyi évtized után is ’56-ot követően, amelyben ő mindent elvesztett…

Gündisch Mónika

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!