Feltehetően tiltott anyagokat szállító észak-koreai hajó mozgását
követi az ENSZ által elrendelt szankciók keretében az amerikai
haditengerészet egyik cirkálója – közölte helyi idő szerint pénteken a
Pentagon egyik illetékese.

Ez az első eset, hogy észak-koreai hajót megfigyelés alá helyeznek, amióta múlt pénteken az ENSZ Biztonsági Tanácsa megszavazta az Észak-Koreát sújtó szankciók megszigorítását. A büntetőintézkedéseket azért hozták, mert Észak-Korea május 25-én tiltott atomrobbantást hajtott végre. Az újabb korlátozásokról szóló határozat megtiltja Phenjan számára a fegyverek exportját és a legtöbb fegyver importját. Amerikai védelmi illetékesek nem kívánták kommentálni azokat a médiaértesüléseket, amelyek szerint az amerikai cirkáló az észak-koreai hajó feltartóztatására készül. Hangsúlyozták, hogy az ENSZ-határozat nem hatalmaz fel katonai erő alkalmazására és Washington diplomáciai stratégiát folytat.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!