A cseh államfő bírálta és nevetségesnek minősítette azokat a
garanciákat, amelyeket az Európai Tanács szavazott meg Brüsszelben
Írországnak az EU reformszerződésével kapcsolatban.

A cseh rádiónak Újvidéken adott nyilatkozatában az igencsak euroszkeptikus hírében álló Václav Klaus azt állította, hogy az integrációs szervezet „a kör méltatlan négyszögesítésén” fáradozik. Szerinte a Dublinnak megszavazott garanciák megváltoztatják a lisszaboni szerződést, amihez szerinte a cseh EU-elnökség vehemensen és intenzíven asszisztál. 
Klaus élesen ellenzi a lisszaboni szerződést, amelynek aláírását mind ez ideig megtagadta, jóllehet a cseh parlamentnek már mind a két háza ratifikálta a dokumentumot. Az elnök mindaddig kivár az aláírással, amíg a brnói alkotmánybíróság döntést nem hoz a szerződés ellen benyújtott panasz tárgyában, továbbá meg akarja várni az októberre tervezett második írországi népszavazás eredményét is.
Prágai MTI-tudósítás szerint amennyiben most tartanának képviselőházi választást Csehországban, a két legnagyobb párt – a Polgári Demokratikus Párt (ODS) és a Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) – egyaránt 79-79 mandátumot szerezne a 200 tagú alsóházban. A prágai STEM közvélemény-kutatási intézet júniusi országos felmérésének szombaton nyilvánosságra hozott eredménye alapján a polgári demokratákra a megkérdezettek 28,3 százaléka, míg a szociáldemokratákra 28,2 százalék szavazna. Csehországban októberben előre hozott képviselőházi választást tartanak, mert március végén megbukott a Mirek Topolánek vezette jobbközép kormány. A voksolás pontos dátuma még ismeretlen.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!