Kistermelők vagy nagy boltok egyaránt gyakran vállalnak házhoz szállítást: egy szegedi cég pizzái hetven százalékát viszi ki a fogyasztókhoz. A budai csemegeüzlet szívesen vállalkozik az áru kiszállítására, de csak akkor, ha a számla meghaladja az 5000 forintot. A futárok persze már a legritkább esetben mennek gyalog; kerékpáron, motoron vagy autón közlekednek, hiszen például a nagy háztartási gépeket nem is lehet másként szállítani, csak gépkocsin. Ez azonban nem nagy üzlet, mondja az egyik multi vezetője. De akkor miért vállalják? Alighanem azért, amit az érdek-képviseleti szervezet ismert irányítója mond: nagy a verseny a kereskedelemben, igaz, a házhoz szállítás olykor kétélű fegyvernek bizonyulhat.
Nosztalgiázik a szomszéd Mari néni: bezzeg annak idején nem kellett mindenért neki mennie a boltba. Akkor még jött a tejivóból a triciklis ember hajnalban, és lerakta a megrendelt friss zsömlét, a tejet az ajtó mellé… Volt hasonló az ország sok városában. Bizonyíték is akad rá a transycan.net/cafe címen Kerekes Tamás Timur Link mint ezredes címû írásában: „…Szolgálati lakások voltak, tízemeletes épületek, lift nélkül, ahogy az emberarcú szocializmusban megszokhattuk. Több ezer család élt itt, hisz Cegléden volt az a páncéloshadosztály, mely egy korábbi hadi doktrína szerint az első csapást mérheti Joszip Broz Tito láncos kutyáira… Tamás feladata egyszerű volt… Emeletről emeletre haladva lefelé osztotta ki a katonacsaládoknak az előre megrendelt kiflit, tejet. Télben, zimankóban, reggeli kánikulában, hétvégi szünnap nélkül, sőt szombatra és vasárnapra esett a legtöbb megrendelés”.
Nézzünk körül a világhálón! Ma is van, aki házhoz viszi a tejet, a kiflit? Netán még vasárnap is? Az első úgy hirdeti magát, „ez a cég azért alakult, hogy az ön kényelmét szolgálja és friss reggelijét otthonába (ajtaja elé) szállítsa”. Hívjuk a megadott számot, ám hiába, ott „előfizető nem található”. A következő azzal kecsegtet: „reggeli házhoz szállítás minden nap, a rendelések kiszállítása reggel 6 és fél 11 között történik. Friss reggelijét igény szerint személyesen átadjuk, vagy futárunk – ha erre lehetőség van – ajtaja elé helyezi. A cég kínálatában a legolcsóbbak között szerepel a zsemle 20 forintért, a tejes kifli 26-ért, s a fél liter tej 160-ért. A telefonszámon viszont egy bosszús fogorvosnőt találunk. – Kamu, a szám az enyém – dohog. – Már próbáltam levelet is írni a cég e-mail címére, de nem válaszoltak.
A péksütemény, a tej házhoz szállítása nyilván nem éri meg. Vagy mégis? Gyesen lévő kolléganőnk ismerőse biztosan elérhető, elvégre ő vitte ki a lakásukra legutóbb is a tejet, tejterméket.
– Őstermelők vagyunk – mondja Bussy Abigél. – Összeállt két család és otthon tehenészkedünk. Egyelőre csak négy tehenünk van, most körülbelül heti 300 liter tejet adnak. A környéken hirdetünk, és csak Tinnyén, Únyban, Tökön, Perbálon és Piliscsabán áruljuk a tejet és, mert feldolgozzuk egy részét a konyhán sajtnak, gomolyának, tejfölnek, túrónak, ezeket is szállítjuk a házi ízek kedvelőinek. Nem, péksüteményt még nem kért senki, de ha kérne, azt is vinnénk persze. A tej literje 180-210 forint, attól függően, hogy mióta rendeli meg tőlünk az illető, a régebbi vevőknek olcsóbb. Az árban benne van a fuvar is, hiszen csak a közelbe járunk. Így éri meg nekünk.
A Coop budai, Tárogató úti csemegeüzlete is ingyen vállal házhoz szállítást. – De csak ötezer forint felett! – világosít fel Illés Ferencné pénztáros. – Ha valaki egyszerre legalább ennyi pénzért vásárol nálunk bármit – akár csak tejet és zsemlét, vagy sört, bort, felvágottat, sajtot, lisztet, cukrot, édességet netán piperecikket –, akkor, ha kéri, házhoz visszük a pakkot. Leadhatja a rendelést telefonon, faxon is, és a kollégánk, amint megjön, már indul is csomaggal rendszerint a szűkebb környékre, pár saroknyira. Ha sok a fuvar, akkor autóval, ha kevesebb, akkor gyalogosan, kézikocsival szállítja az árut a megrendelőkhöz. Változó a számuk. Olykor napi tíz, máskor csak egy, vagy hó végén egy se. Ugyanis zömmel az idősek élnek ezzel a lehetőséggel, akik már nehezebben mozognak, és nem szívesen cipekednek. Idén vezettük be ezt a szolgáltatást, hogy növeljük az üzletünk vonzerejét s természetesen a forgalmát is. Hirdetjük az interneten, az üzletben is, és persze aki kipróbálta már és elégedett, az szól a szomszédainak is… Idővel talán jobban is megéri majd.
A pizza-, a szendvics- és ebédfutárok viszont más vevőkörre számíthatnak. – Délelőtt főleg a fiatalok, a déli órákban a munkahelyek, este pedig megint a fiatalok, többnyire a bulizók rendelnek házhoz szállítást – fejtegeti Erdősi Róbert, a szegedi Pizzafutár Pizzéria tulajdonosa. – Amikor 1994-ben indult a cég, akkor még csak házhoz vittünk pizzát, ám 8 éve, amióta a város egy jó helyén megnyílt az üzletünk, az arány úgy alakul, hogy körülbelül az eladott pizza 70 százalékát viszi ki a műszakonként négy saját motoros futárunk. Házhoz szállítva drágább a pizza, mert 60 forint egy doboz, s a fuvar díja a távolságtól függ; három övezetben 150, 300, illetve 500 forint. De az első körzet szinte az egész várost lefedi, a 3-asban pedig már volt algyői megrendelőnk is. A díj fedezi a kiszállítás minden költségét – nekünk így éri meg.
Alighanem a fiataloknak is. A cég honlapján, a vélemények rovatában galagonya2 például így ír: „Gyakran rendelünk tőlük, mert gyorsan kihozzák, finom és még rendszerint meleg is. És nagyon kedvesek a futárok is. Kedvencünk a sonkás-kukoricás pizza. Árban elfogadható.”
Szánthó Balázs, a Media Markt menedzsere: – A nagy háztartási gépet, szórakoztató elektronikát vásárlók nagyobbik része kér házhoz szállítást, mert viszonylag kevesen tudják saját maguk megoldani például egy hűtőláda hazafuvarozását. A házhoz szállítás az egyik legfontosabb szolgáltatás a Media Marktnál. Nincs saját flottánk, alvállalkozókkal végeztetjük ezt a munkát. Az ára Budapest területén az áruház 25 kilométeres körzetében 3990 forint; jóval kedvezőbb annál, mintha a vásárló maga bízna meg egy céget a szállítással. A 17 áruházunk egy részénél már extra szolgáltatásokat is bevezettünk, ilyen az expressz vagy a pontos időpontra történő házhoz szállítás. A fuvarozóink nemcsak házhoz viszik a terméket, de a régi, működésképtelen háztartási gépeket is elszállítják a vásárló otthonából ingyen. Őszintén szólva, a házhoz szállítás nem „nagy üzlet”, ám a kényelmes vásárlás elengedhetetlen része, és a vásárlói bizalom kiépítésének fontos eleme – ezért nekünk is nélkülözhetetlen.
Az interneten ma már bármit vásárolhatunk. Könyvet, CD-t, DVD-t, háztartási gépeket és szórakoztató elektronikát, számítógépet, illatszereket vagy éppen bútort, építőanyagot. Az Erba 96 Kft. 1997-ben fejlesztette ki a Store Wizard elektronikus kereskedelmi rendszert – hazánkban ma ezt használják a legszélesebb körben. Egy 2000 novemberében publikált tanulmányuk szerint igen magas azok száma, akik az interneten választják ki a terméket, de hagyományos úton, személyesen vásárolják meg. S azt is írták: „Az internetes kereskedelem kényelmi vonzerejének egyik fő összetevője a termékek házhoz szállítása. Hazánkban jelenleg ennek túlnyomó részét a Magyar Posta teljesíti. A házhoz szállítás költségei azonban igen magasak, ami jelentősen hátráltatja az on-line vásárlást… A változást egy, csak e-commerce rendelésekre szakosodott szállító cég hozhatná meg.”
– Azóta gyökeresen átalakult a helyzet – mondja most Fülöp Szilárd, az Erba 96 ügyvezetője. – A posta szerepe háttérbe szorult, miután európai futárcégek alakultak, például német és francia központokkal; ezek olyanok, mint nálunk is a városok között fuvarozó nemzetközi szállító, a DHL. S emellett hazánkban is gombamód elszaporodtak a kerékpáros, motoros, autós, olykor csak egy-egy város igényeit kiszolgáló kisebb futárcégek. Itt emiatt nem is kellett nagyobb házhoz szállító hálózat, ők kiviszik az interneten megrendelt árut. Így, ha másképp is, de megoldódott az ezredfordulón még jellemző gond. S hogy milyen sikerrel? A jó házhoz szállításnak is köszönhetően 2000 óta több mint a tízszeresére nőtt hazánkban az e-kereskedelem forgalma.
– Ha statisztika nem is készült róla, de tudható: nagyon széles és egyre táguló körben bevett gyakorlat lett a házhoz szállítás az elmúlt két évtizedben – így Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára. – Alapvetően két fajtája van: az egyik, hogy bemegy a vásárló az üzletbe, és amit ott megvesz, azt hazaviszik neki ingyen vagy pénzért. A másik, hogy már a boltba se kell elmennie, megrendeli az interneten és akkor biztosan otthon kézbesítik neki az új holmit… Ám tudni kell: ez több mint szolgáltatás. Reklám is, hisz’ a vevő kényelmét szolgálja, s szívesebben vásárol az ember annál a kereskedőnél, aki ezt is kínálja az áruja mellett. Nagy a verseny a kereskedelemben – a hozzá kapcsolódó szolgáltatásokat tekintve is. Igaz, kétélű a fegyver: az ingyenes vagy kedvezményes házhoz szállítás költségeit az eladónak kell viselnie, legalább részben. De ebben a válságban a fuvaros is jól jár, ha enged az árból, mert akkor a kereskedő szerződik vele és sűrűn kap tőle megbízást, hogy házhoz szállítsa a portékáját.
(vasvári)
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!