A köztévén nagy hagyománya van a műveltségi vetélkedőknek, az idő-
közben az RTL Klubhoz igazolt Vágó István vagy Egri János (valószínű
Rózsa György is, csak őróla mindig a Gálvölgyi-paródia jut előbb
eszembe) magasra tették már a mércét ebben a műfajban.

Az örökös felnőtt a hagyományokhoz, sőt, talán túl is szárnyalta az elvárásokat. Már megint egy vetélkedő, amihez túl hülye vagyok – morogtam már a sokadik adásnál, amit úgy néztem végig, mintha urduul tették volna föl a kérdéseket. Persze nem is tudom, mit lepődöm meg, amikor nemrég megértettem, nem vagyok okosabb, mint egy ötödikes. Gundel Takács Gábor kellemes, intelligens műsorvezető, ügyesen fokozza azt a kevés feszültséget, ami öt hidegvérű agytröszt játékosból kicsiholható, és néha még egy kis humort is felcsillant a mágneses indukció jele és a -lóra végződő verista olasz operaszerző között, pedig tényleg semmi de semmi mozgásteret nem hagytak neki. „Vajon az új-zélandi örökösben meg állandóan magyar madárfajokra vonatkozó kérdéseket tesznek fel?” – ironizált Gundel, mikor valaki kiesett, mert nem tudta, hogy az új-zélandi takahe nem képes repülni. Sorolja szegény rendületlenül a NASA lángelmekutató laborjának tesztkérdéseit, de mintha már őt is kínosan érintené, milyen nehezek, néhol abszurdak a kérdések. Puhány dolog, de ahelyett, hogy inkább nekifeküdnék a tanulásnak, hogy felérjek a műsor hobbiakadémikusi szintjére, átpártoltam az RTL Klubon nemrég indult Pókerarcra.
Ez se koffernyitogatás (pedig még azt is milyen klasszul tudta Gundel vezetni!), itt is vannak észkérdések, és Vágó István hozza a Legyen Ön is milliomos!-ból az intellektuális, népművelő hajlamú műsorvezető-figurát. Csakhogy ez még kellemes, és nem frusztráló. Vágó az ő gyakorlatával, sokszínű személyiségével és finoman csipkelődő stílusával egyedül is nagyszerűen el tudná vezetni a műsort, de azért a játékosok intenzívebb hergelésére – no meg a fiatal lányok tévé elé ültetésére – felvették a délutáni bulvár emblematikus figuráját, tinik titkainak leleplezőjét, Sebestyén Szembesítő-show Balázst. Emellett különleges csavart is vittek a játékba: a tudással majdhogynem egyformán számít a játékos teljesítmény, a blöff, avagy maga az emberi jellem. Orosz és francia realisták, a lélektani regények nagy tudorai is megirigyelhetnék azokat a briliáns játszmákat, apró drámákat, szépen kirajzolódó emberi jellemeket, melyeket tálcán kínál a Pókerarc. Az is sokat elmond valakiről, amikor a játékosok, mint egymásnak ugrasztott kakasok a viadalon, hol otrombábban, hol visszafogottabban sértegetik a másikat, meg olyanokat mondanak egymásra a hátuk mögött, mint „alamuszi macska nagyot ugrik”.
A játék azért is érdekes, mert a néző egy másik műsort lát, mint a játékos. Így ugyan kevésbé tudunk részesei lenni a küzdelemnek és azonosulni egy-egy kedvenccel (már ha van ilyen, mert gyakran „az erősebbik kutya eszik” alapon a legagreszszívebb, legellenszenvesebb játékos győz), főleg hogy azonnal megtudjuk a feltett kérdésekre a válaszokat. Viszont mi, nézők, találgathatunk, vajon továbbmegy-e Zsuzsa, kiszáll-e
Sanyi, látjuk, jól felelt-e Zsolt, hogy sumákol Gyula, és ki hogy áll a helyes válaszok ranglistáján. Erről viszont a játékosoknak gőzük sincs, így ki-ki próbálja elhelyezni magát a rangsorban. Gondolhatja azt, hogy nagyon májer, a többiek meg suták, mint a lyukas zokni. Vagy elhiheti, hogy biztosan mindenki sokkal jobb nála, hiszen ő úgyis csak egy vesztes. Netán szerényen a középmezőnybe gondolja magát, hogy biztos van, aki még nála is hülyébb. Aki elhiszi magáról, hogy vesztésre áll, annak tíz másodperc gondolkodási ideje van, hogy belekapaszkodjon a pánikgombba, és hazasöpörjön a nehezen szerzett pénzecskéjével, különben az utolsó helyezett üres kézzel távozik (kivéve, ha amúgy is ő lett volna az). De van több variáció, esetleg olyasvalaki száll ki, akinek még bőven nem kellett volna, csakhogy keszonmély volt az önértékelése. És előfordul, hogy hiába hiányos a versenyző műveltsége, olyan jól tudja eladni magát, olyan vastag a bőr a képén, hogy mindenkivel elhiteti, hogy ő a nyerő. Hiába, a jó fellépés néha még a tudásnál is többet ér. Nincsenek hiú ábrándjaim, ebben a műsorban talán még rosszabbul szerepelnék, mint Az örökösben, mert ha ugyan el is találnám néhány kérdésre a választ, akkor meg a blöffölés nem menne.Bálint Orsolya

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!