Mélységesen felháborítottak a sajtóban megjelent, képekkel illusztrált
esemény publikációi, mely szerint ismeretlen tettesek disznólábakat
tettek a Duna-parti cipőkbe.
Ennek a mostani gusztustalan és gátlástalan akciónak okán minden létező fórumot meg kell ragadni annak propagálására, hogy mire lehet számítani, ha ez a szellemiség, az általa generált megfélemlítés testet fog ölteni a Parlamentben is. Vajon mire számíthatunk, ha a jelen gaztettek elkövetőinek felbujtói (ha nem is direkt módon, de pszichikailag bizonyára) a képviselőik útján bekerülnek a magyar parlamentbe.
Szintén felháborított egy friss esemény, amelynek során egy – nem csak a jogalkotásban, hanem a jogalkalmazásban is felelős – polgármester (Pokorni Zoltán) az igazságszolgáltatással szembeni nyílt szembeszállásra vetemedett. Nevezetesen, megengedheti-e magának egy politikus polgármester, hogy egy jogerős bírósági ítélet végrehajtását megtagadja. Akkor hogyan várható el az állampolgároktól a jogkövető magatartás, és hogyan mernek építésrendészeti bírságot kiszabni azzal szemben, aki engedély nélkül vagy engedélytől eltérő módon építkezik? Ez a kellően publikált nyilatkozat bátorítja fel a törvények megszegésére egyébként is ugrásra készen álló, garázda elemeket.
Dávid István, Budapest
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!