„Demokráciát, polgári társadalmat építeni azokkal, akik a kommunista
rendszert kiépítették, fenntartották, működtették, nem lehet” – mondta
a Fidesz választmányának elnöke, Kövér László, a Nagy Imre tiszteletére
rendezett konferencián, Budapesten. És igaza van, mert amit a
kommunisták tettek ebben az országban, így igazi katasztrófa volt. És
igaza van Kövérnek, csak…
Amikor a kommunistákról beszél, természetesen az egész az MSZP meg a kormány körül forog, és folytatja, hogy „van-e neofita (?) liberálisokká lett, valaha volt KISZ-vezéreknek joga arra, hogy az általuk gödörbe, régen látott válságba juttatott országot kivezessék a válságból”. Válaszolok: nincs! De volt kommunistáknak, Kövérnek, meg a konferencián megjelent volt MSZMP-titkár Pozsgainak szintén nincs, és nem kell hülyíteni az embereket, mert még nagyon sokan vannak az országban, akik emlékeznek ki-ki múltjára.
Ki a KISZ titkár, kedves Kövér? Bajnai, aki most 40 éves, és soha életében nem volt kommunista? Vagy Oszkó, aki 35 éves és talán azt sem tudja, mi az a KISZ? Vagy a többi mai miniszter, akik 35-40 évesek, és nem tartoztak, tartoznak semmiféle párthoz? „Demokráciát, polgári társadalmat építeni azokkal, akik a kommunista rendszert kiépítették, fenntartották, működtették, nem lehet” – mondta az MSZMP Központi Bizottsága Társadalomtudományi Intézete ifjúságkutató csoportjának egykori vezetője. Több mint 20 évvel ezelőtt! Erre már nem emlékszik? És nagyon nevettem azon, ahogy Kövér tegnap kijelentette, hogy a „20 évvel ezelőtti, június 16-i politikai küzdelmet az ellenzék, a Fidesz Orbán Viktor beszédével megnyerte”.
Ja, ezen még sírni is akartam. A történelmi hazugság Kövér mestersége. Őszintén sajnálom, hogy a hamis beszédére kihasználta Nagy Imre volt miniszterelnök újrátemetésének huszadik évfordulóját. Ster György, Paks
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!