Morális válság

Volt már nehéz helyzetben a magyar demokrácia, és akkor az államfő fontosnak tartotta szólni, hogy morális válság van. A demokráciáért aggódott. Gyanút fogott, hogy alapja lehet a Fidesz által megfogalmazott vádaknak, becsapták a választókat, még 2006-ban, mert többet ígértek a választási küzdelemben a szavazóknak a baloldalon, mint amihez fedezet lett volna a költségvetésben, hiszen félrevezették a tömegeket. Jött az idézet, hogy hazudtunk... stb. A többire emlékszünk, a felhergelt tömegek indulata elvezetett egészen a tv-ostromig.
Már akkor is csak epizódszerep jutott a köztársasági elnöknek. Ki kellett mondania, hogy morális válság van, és a kormányfő bizalmi szavazást volt kénytelen kérni maga ellen.
Ezzel szemben, ezen a héten egy szervezet hazudott. A legfelsőbb bíró megválasztása előtt a frakcióvezetők azzal áltatták az államfőt, hogy minden rendben, ők támogatják a jelöltjét. Aztán volt nagy meglepetés, mert valamelyik párt élt a lehetőséggel, hogy kideríthetetlen, ha átverik az államfőt. Erre jó a titkos szavazás. Utána mindenki azt mond, amit akar. Sehogy sem bizonyítható rájuk, hogy hazudtak, amikor támogatást ígértek. A titkos szavazás ma már a vádaskodás szabadságának új vívmánya lett.
Ha morális válságot okozhatott 2006-ban, hogy a kormányfő beletrappolt a magának felállított retorikai csapdába, akkor milyen válság lehet az, amelyben egy párt, előre megfontolt szándékkal, politikai haszonszerzés érdekében, vagyis aljas indokból, tudatosan és alaposan előkészítve, szervezett módon, csoportosan követett el hazugságot a demokratikus intézmények lejáratása érdekében. Egyrészt azzal, hogy nem figyelmeztette a köztársaság elnökét, hogy megváltoztak az uniós választások után a politikai perspektívák. Ma már úgy látják, nem feltétlenül kell kompromisszumot kötniük egy az érdekeiknek nem feltétlenül alávethető elnökkel. Másrészt, a titkos szavazás jó esély az újabb vádaskodásra, azt szajkózva: a másik hazudott. Vagyis egy parlamenti párt kockára tette a parlament becsületét is, mert nyilvánvalóvá tette, hogy az adott szó semmit nem számít, a kicsinyes politikai csetepatékhoz képest. De nem számít a demokrácia másik alappillérének, a bíróságnak a tekintélye sem, a riválisra dobálható maroknyi sárhoz képest.
És a köztársasági elnök sem számít, különösen, ha már olyan erősnek érezheti valaki magát, hogy bármilyen átlátszó trükköt bevethet, a híveit úgysem az érvek érdeklik..., pláne, hogy az államfő sem kiálthat farkast, mert már eljátszotta ezt a lehetőséget.
Szegény szerencsétlen többség, mármint azok, akik egyre kevésbé érdeklődnek a politika iránt, most elkezdhetik törni a fejüket azon, hogy miért is szavazott volna a baloldal az államfő jelöltje ellen? Túl vannak már a nagyon kínos, a baloldal iránti szimpátiát tovább apasztó törvények megszavazásán, ehhez képest az újabb cirkusznak mi értelme lenne?  Semmi. Szemben a másik oldal stratégiájába jól illeszthető megfontoláson: semmi nem jó abból, amit a szocialisták támogatnak.
A hét végére a szakértők többsége úgy látta, a Fidesz érdeke volt inkább az államfő előterjesztésének megtorpedózása. Ezzel még nem lenne semmi baj. Csak az benne a veszélyes, hogy ennek a politikai stratégiának a fenntartásához már hazudni kell.
Csupán azért, nehogy úgy tűnjön a végén valakinek, hogy a hatalmi játszmákban már a demokratikus intézmények becsülete sem számít. Mert még azt hihetné bárki, hogy valakik már a demokráciával kockáznak.

Vicsek Ferenc

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!