Leköpte Denzel Washingtont, így kapta meg első főszerepét

l Ez már a harmadik filmje Ridley Scottal a Gladiátor és a Bor, mámor, Provence után. Változott valamit a kapcsolatuk?
– Igazából egyre könnyebb együtt dolgozni vele. Már a Gladiátor alatt rájöttünk, hogy nagyon jól kommunikálunk egymással. Úgy vélem, Ridley korunk egyik legnagyobb vizuális művésze, és én kivételezettnek érzem magam, amiért velem szeret dolgozni.
l Denzel Washingtonnal is másodjára forgat együtt, hiszen A tökéletes gyilkosban már partnerek voltak.
– Eleinte mindketten nagyon félve néztünk egymásra. Aztán most, hogy ismét forgattunk, jól jött, hogy már haverok vagyunk.
l Ha jól tudom, volt valami balszerencsés is A tökéletes gyilkosság forgatásán.
– Hát bizony. [nevet] Egyet azonban tisztázzunk az elején: azt a munkát Denzel szerezte meg nekem. Karrieremnek azon az pontján már jó néhány amerikai filmben játszottam, de sosem voltam még főszereplő. Sok embert meghallgattak, és a stúdiónak határozott elképzelése volt arról, hogy az amerikai közönség számára ismerős színészt válaszszanak a szerepre, ezért rendeztek több próbafelvételt is. A filmnek azt a jelenetét választották, amelyet egy rabszállító hátuljában vettünk fel, és a karakterem épp nagyon zaklatottan magyarázott valamit. Miközben nyomtam a dumát, egy kis nyál hagyta el a számat, ami ügyesen átrepült a minket elválasztó rácson és egyenesen, jól láthatóan, Denzel ajkán landolt. Ez még a jelenet elején történt, a kamera nem Denzelt mutatta, hanem engem. Miközben arra gondoltam, hogy éppen most köptem le Denzel Washingtont, ő csak folytatta tovább a jelenetet. Sokan nem így tettek volna. Amikor a rendező elkiáltotta magát, hogy „Ennyi!” és vége volt a jelenetnek, Denzel csak ennyit mondott: „Egyszerűen imádom a meleg nyál ízét reggel!” Akkor már éreztem, hogy jó haverok lehetünk, mert nem hozott kínos helyzetbe és kiállt mellettem. Amikor a próbafelvételnek vége volt, kifelé menet még hangosan azt kiáltotta: „Ez az ember egy igazi színész. Neki kell megkapnia a szerepet! Halljátok, amit mondok? Ez az ember kell nekünk!”
l Le tudná írni a kapcsolatát a rendezőkkel?
– Sok függ a személytől, de még egy olyan rendezővel sem találkoztam, akinek nem lett volna szüksége segítségre. A rendező a parancsnok és én vagyok a szárnysegéde. Ridley Scott a főnök, ő nagyon rendszerezett filmes, nála minden a helyén van. Ridley időt ad a színészeknek, amit sok más rendező elfelejti megtenni. Imádom, ahogy dolgozik.
l Előfordul, hogy egymásnak ugranak?
– Már nem, legfeljebb más állásponton vagyunk – ez azonban nem nézeteltérés. Tökéletesítjük a szavak nélküli érvelés művészetét. Biztos vagyok, hogy lesz, aki utálni fog azért, amit most mondok, de amit mi tudunk egymásról, az nem más mint, hogy mindketten jóságos és nagylelkű emberek vagyunk, és ezért tudunk egymással olyan jól kijönni.
l Volt alkalma megismerni az igazi Richie Robertset, akiről a filmbeli karakterét megformálták?
– Richie egy tartózkodó és szerény ember. Számomra nehéz volt a vele való beszélgetés, mert kérdeztem valami nagyon bonyolultat, ő pedig egyszavas válaszokat adott. Aztán egy nap arra gondoltam, hogy húzok egy Dávid-csillagos pólót, mert az összes hatvanas években készült fotón ilyet visel ő is. Ezt valószínűleg a jelen politikai helyzet miatt bátor tettnek találta Richie, és ettől egyszerre csak elkezdett válaszolni a kérdéseimre. Amúgy olyan pasas, aki ha elkezd beszélni, bármikor ellentmond magának. Volt, hogy azt mondta nekem: „figyelj, nem akarom, hogy úgy tűnjön ki a filmből, mintha én egy szoknyavadász lennék!” Majd a következő levegővétellel már arról mesélt, hogy hogyan sikerült meghúznia egy gyorsírónőt a legfelsőbb bíróság takarítószer-raktárában egy nagyon fontos ügy tárgyalása közben. Ilyenkor arra gondoltam, „oké, Richie, majd meglátjuk, mit tehetek!”
l Érdekes barátság fűzi őt Frank Lucashoz…
– Igen, Richie és Frank a mai napig barátok. Sokkal hosszabb ideje barátok már, mint amíg ellenfelek voltak. Sokszor kérdeztem erről Richie-t. Azt mesélte: „úgy tudnám elmagyarázni ezt, hogy mikor egy gengszter feladja a társait, azt olyan elsöprő erővel teszi, hogy kő kövön nem marad. Mindenkit magával sodor. Mi pedig fél évig össze voltunk zárva egy szobában, pontról pontra végigvettük ezt az egészét. Egy idő után sikerült eredményeket elérnünk, és egyenként szépen letartóztattuk ezek a fickókat. Olyan lett a végén ez az egész, mint valami sport.” A legvégére rács mögé dugták a New York-i drogügyekért felelős különleges egység a hetvenöt százalékát. Négyből három ember közülük drogból származó pénzből tartotta fent magát. Szóval komoly eredményeket mutattak fel ketten együtt. És ha két ember közötti kötelékre gondolunk, akár férfi, akár nő között, ha egyesült erővel érnek el valamit, az még szorosabbá teszi ezt a köteléket. Az övék egy életre megmaradt.
l Mi tetszett önnek annyira Frank Lucas karakterében? Egyszer megjegyezte, hogy maga is szívesen játszotta volna.
– Hát igen, ha ez az ember nem lett volna bűnöző, akkor biztos, hogy egyetemeket és ösztöndíjakat neveznek el róla. Olyan tehetséges és zseniális volt a maga munkájában, ami éppenséggel heroinkereskedelem volt, mint Bill Gates a saját területén. Ő volt az a pasi, aki eldöntötte, hogy megkerül minden addig ismert csatornát, teljesen kiiktatta az amerikai maffiát, megtalálta a maga forrásait, és kitalálta, hogy a Délkelet-Ázsiából származó heroint halott amerikai katonák hullazsákjában fogja becsempészni az országba. Persze ez egy szörnyű tett, de ha ezt átülteti az ember más dolgokra, máris rájön, hogy ez az egész nem más, mint nagyszerű döntések sorozata. Ő az a pasi, akinek 1974-ben, amikor letartóztatták, százötvenmillió dollár volt a bankszámláján. Ez ma néhány milliárdot jelent. Lenyűgöző ember, akiről érdemes filmet forgatni.
l Hogy látja önt a két kisfia, és hogy tudja elérni, hogy két lábbal a földön maradjanak?
– Ez igen nehéz kérdés, mert ez egy folyamatosan létező probléma, nem valami olyasmi, amit ma megoldok, és ennyi. Olyasmi, amivel most már életem végéig folyamatosan foglalkoznom kell. Egyébként pompás dolog apának lenni! Én nem ilyen körülmények között nőttem fel, így nem is tudom, mit mondjak nekik erről és, hogy az emberek miként fognak majd hozzájuk viszonyulni amiatt, amit rólam gondolnak. Sok problémájuk lesz ebből még az iskolában, így vagy úgy. Valahogy majd megoldjuk, ahogy a többi szülő is teszi. A feleségemmel úgy gondoljuk, azon kell dolgoznunk, hogy semmiféle kiváltságot ne élvezzenek. A fiam, aki most már majdnem négy- éves, egy doboz kukoricapehelynek úgy tud örülni, mintha az Isten legcsodálatosabb ajándéka lenne. Ha ezen a szinten tudom tartani, ahol az egyszerű dolgok még hatalmas élvezetet nyújtanak, amikor egy délutáni farmlátogatás, quadozás, tehenekkel beszélgetés akkora élmény, hogy hetekig erről beszél a barátaival, akkor az mindkettőnk számára ragyogó. Eljön majd az a pillanat, amikor a világ már sokkal nagyobb hatással lesz rá, és az egyetlen dolog, amit garantálhatok az az, hogy mindig mellette állok ha kellek, válaszolok a kérdéseire és terelgetem őt, amíg ezt szükségesnek tartja.
l Az Oscar-díj óta nagy nyomás nehezedik önre, mikor szerepet választ?
– Nem gondolok rá a legkisebb mértékben sem. Azokat a dolgokat csinálom, amik érdekelnek. És mindennap bejárok dolgozni. Minden más más ember dolga és semmi köze hozzám. Ha az ember elkezd ezen filozofálgatni, akkor egy pojácává válik, szóval lépjünk is tovább.
l Melyik a kedvenc gengszter- filmje?
– A Bugsy Malone. Mindig is imádtam Jodie Fostert. Aztán szeretem még a Johnny DeVeszélyest, mert imádom benne az ellenséges bandavezér szövegét. Egy csomó gengszterfilm készült, és ebből sok jó, de az én kedvencem ez a kettő.
Fordította: Kántor Zsána

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!