Miután a cannes-i filmfeszti-válon tavaly bemutatott Tyson című dokumentumfilmben feltárta érzékeny, melankolikus oldalát, minden idők egyik legsikeresebb és legbalhésabb nehézsúlyú bokszolója most a Másnaposok című fergeteges vígjátékban osztja a (mű)pofonokat, és még hozzá elénekel egy Genesis-számot is. A komédiában az őrületes legénybúcsú után a kis társaság arra ébred, hogy a vőlegény eltűnt, viszont egyikük megnősült és apa lett, meglovasítottak egy rendőrautót, mi több, betörtek magához Mike Tysonhoz, és ellopták a tigrisét… Tyson, aki nemrég egy szerencsétlen balesetben elveszítette négyéves kislányát, és a napokban nősült meg harmadszorra, a Cinematical amerikai filmes portálnak adott interjút.

l A Tyson dokumentumfilm önkritikus hangvétele után a Másnaposokban megmutatta, hogy azért mégsem veszi túl komolyan magát.
− Nem, egyszerűen csak örültem, hogy részt vehettem a produkcióban. Az ügynököm azzal hívott fel, hogy a Másnaposok az idei nyár legütősebb mozija lesz, úgyhogy én azonnal benne voltam. Csodálatos élmény volt, remek csapattal dolgozhattam együtt.
l Hogyan vették rá, hogy a filmben elénekelje a Genesistől az In the air tonight című számot?
− Először azt hittem, hogy csak viccelnek. A rendező megkért, hogy énekeljem el a dalt, én pedig belementem, hiszen csak egy filmről van szó. Nem is foglalkoztam a dologgal, amíg egy tévécsatorna fel nem keresett, hogy énekeljem el náluk is, élő adásban. Őrület, hogy idáig fajultak a dolgok.
l Karrierje csúcspontján igazán hírhedt figura volt. Egyetért azzal, hogy a filmbéli szerepe ennek az imázsnak egyfajta szórakoztató paródiája?
− Méghozzá oltári vicces. És végre egy jópofa srácot ütöttem ki. Bár nem is tudtam, hogy Zach Galifianakis egy népszerű fiatal humorista. Óriási buli volt.
l Sokszor kellett már pofonokat imitálnia a kamera előtt?
− Persze. A Fekete-fehérben például Robert Downey Juniort kellett megütnöm. A rendező azt ismételgette, hogy „üsd meg! verd szét a pofáját!” Én pedig megütöttem, aztán megütöttem újra meg újra, míg Robert kiabálni nem kezdett, hogy hagyjam már végre abba.
l Most, hogy elkészítette az életéről szóló dokumentumfilmet, érez valamiféle katarzist?
− Nem, de a dokumentumfilm ráébresztett, hogy én is ember vagyok, és hibázhatok. Néha túlságosan is beleéltem magam Iron Mike szerepébe, mert tulajdonképpen ez volt az a szerep, amely életem során sokszor megmentett. Rengeteg bajba kerültem miatta, de kihúzott sok olyan balhéból is, amiben nem akartam benne lenni. Sosem akartam balhéba kerülni, de túl nagy befolyást gyakorolt rám a kemény, kötekedős, kegyetlen oldalam, amely nem fogad el ellenvéleményt, túl komolyan veszi és mindenhatónak hiszi önmagát. Érdekes volt ezt látni, amikor megnéztem a dokumentumfilmet.
l Úgy érzi, hogy most már teljesebb a személyisége?
− Nem is tudom. Olyan sokáig voltam másik ember. Most heti öt napot otthon töltök a kisbabánkkal és a barátnőmmel. Néha elmegyünk moziba együtt. Alig hiszem, hogy nem vele vagyok most is. Próbálom az egómat kordában tartani. Szeretném rendbe hozni az életem, de néha elbizonytalanodom, hogy ki is vagyok tulajdonképpen.
l A dokumentumfilmben azt mondta, hogy nem tud középszerűen élni. Vagy nem fér a bőrébe, vagy nagyon maga alatt van.
− Igen, ezért is élek most ilyen visszafogottan. Így nem adok lehetőséget magamnak, hogy félrelépjek, újból drogozni vagy inni kezdjek. Egyetlen pohárral sem ihatok, nem történhet meg. Egyetlenegyet sem! Keményen kell dolgoznom, hogy kitartsak a barátnőm mellett, hogy ne lépjek félre, mert ha megtörténne, akkor a lelkifurdalásomat alkohollal vagy droggal csillapítanám. Amúgy az én esetemben minden extrém módon zajlik. Ha lányokkal vagyok, táncolunk, jól érezzük magunkat, akkor számomra nincs olyan, hogy „viszlát, holnap találkozunk”. Észben kell tartanom, hogy én ilyen vagyok, és hogy milyen értékes életet élek most, amelyet nem kockáztathatok. Gyerekesnek tűnhet ez a probléma, mert hát ki az, aki nem tud úgy szórakozni, hogy ne vaduljanak el a dolgok. Sajnos én ilyen vagyok.
l Amikor egy filmben önmagát alakítja, mennyire hasonlít a valós énjére a filmbeli szereplő, akinek még egy tigrise is van?
− Azt a Mike Tyson alakítom, akit a külvilág ismer. Ingerlékeny fickó vagyok, akinek a házába betörni kész öngyilkosság, nem hogy ellopni a tigrisét. Persze, ezek a fickók betörnek a házamba. Nem is tudom megmondani, mi mást tesznek még, mert nem láttam a filmet, de biztos, hogy borzasztó dolgokat művelnek, majd ellopják a féltett tigrisem. Ezek után nem csoda, ha Mike Tyson ölni akar, és ebből következik aztán Zach Galifianakis kiütése.
l Szeretne újabb színészi feladatokat vállalni egy ilyen élmény után?
− Igen, de fontos, hogy olyan jól kijöjjek a többiekkel, mint a Másnaposok forgatásán. Fontos, hogy jó kapcsolat legyen közöttünk, mert én nagyon nehezen tudnék olyanokkal együtt dolgozni, akiket nem szeretek. A Másnaposokban egyszerűen imádtam a srácokat.
l Bokszolóként domináns és irányító szerepe volt. Ennyi filmforgatás után most már jobban képes szót fogadni másoknak?
− Próbálok hálás és szerény lenni. Keményen dolgozom ezen.


Fordította: Kántor Zsána

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!