Miller Lajos: nem mondhatom, hogy unatkozom

 – Legközelebb június 27-én, a Magyar Televízióban leszek látható. Mint régi örökös tagok, Almási Évával, Halász Judittal, Hámori Ildikóval már harmadik alkalommal, az új tagok tiszteletére kedves, retroszámokat énekelünk.
l Úgy tudom, elköltözött Budapestről.   
– Gyönyörű kis faluban élek a párommal együtt, Markazon, a Mátra tövében, az Operaházban már úgy sincs rám szükség.
l Egyáltalán nem lép fel az Operaházban?
– Kesselyák Gergely, akkori főzeneigazgató, 2007-ben egy „kedves” levélben közölte velem, hogy nem tart tovább igényt a művészetemre. Holott két héttel előtte még megbeszéltük, mit fogok csinálni a szezonban. Egy csokor virággal sem köszönte meg senki az eddigi munkámat. És nem volt olyan előadás, amelyen elbúcsúzhattam volna a közönségtől.
l Indoklás sem volt?
– Semmi. Az igaz, hogy már nyugdíjas voltam, de mivel nálam idősebb embereket is foglalkoztat az Operaház, gondoltam, hogy azért én is kapok valamilyen szerepet.
l Tudna még operát énekelni?
– A régi főszerepeimet már természetesen nem. De például Tiborcot a Bánk bánban, és még jó néhány szerepet el tudnék énekelni, játszani. Ehhez persze szükség lenne a művészek iránti megbecsülésre, jóindulatra.
l Huszonnyolc ország hetvennégy városában lépett fel, a leghíresebb operaházakban, a Milánói Scalatól a New York-i Metropolitanig. Ezek után meglepő, hogy az Operaházban egyáltalán nem tartanak igényt a munkájára.
– Miután elmentem nyugdíjba, Szinetár Miklós igazgatása idején még rendszeresen visszahívott. Az egyetlen, ami mint Kossuth-díjasnak jár, hogy ingyenjegyet kapok a premierekre, de már rebesgetik, hogy ezt a kedvezményt is eltörlik majd. Többeket hasonló módon bocsátottak el.
l De amúgy temérdek szép dologban volt része.
– A Kossuth-díjat leszámítva külföldön több megbecsülést kaptam, mint itthon. Az is lehet, hogy a kinti karrieremet nem nézték itthon jó szemmel. Az Operaházban eltöltött negyven évemből, amikor Gardelli és Patane dirigált, az különleges időszak volt. Szerencsére Ferencsik Jánossal is dolgozhattam. Bizonyos időszakban korlátozni próbálták a kinti fellépéseimet, ezért is bontottam fel a szerződésemet. Fiatal koromban nagyon bejöttek nekem a versenyek, hiszen én atléta voltam, ezért szerettem a versenyszellemet.
l Igaz, hogy eredetileg sportoló akart lenni?
– A Testnevelési Főiskolára készültem. A Honvédban hármasugró és távolugró voltam, de megsérültem.
l Állítólag véletlenül jött rá, milyen remek hangja van. Revolver-esztergályosként dolgozott, Szilvásváradra ment a brigád kirándulni, az egri bikavértől jó hangulatban három napig danásztak, és csak ön nem rekedt le.
– Ez igaz. Ezután kezdtem el énekelni tanulni. A pálya tele van véletlenekkel. A külföldi versenyekre is azért kezdtem el járni, mert kezdőként nem voltam az Operaház legfoglalkoztatottabb énekese. És több első díjat nyertem. Ettől megindult az olaszországi karrierem. A Milánói Scalatól kezdve Firenzében, Bolognában, Rómában, Torinóban, Palermóban egyaránt énekeltem. Azt mondták, igazi olasz baritonhangom van. És jó néhány amerikai városban is felléptem, a New York-i Metropolitanban éppúgy, mint Washingtonban vagy Philadelphiában. 1987-ben az év legjobb baritonja lettem Buenos Airesben, akkor, amikor Pavarotti lett a legjobb tenor.
l Musicalt, táncdalt, operettszámot egyaránt
énekel. Látszik, hogy élvezi, nyilván nemcsak azért csinálja, mert már nem hívják az Operaházba.
– Ahová hívnak, oda elmegyek. Nem mondhatom, hogy unatkozom. Jótékonysági koncerteken lépek fel, a faluban zenei klubot vezetek. Foglalkozunk egy-egy témával, és meghívok fellépni művészeket. Segítem a falu művészettel való kapcsolatát. Befogadtak. Közölték velem, hogy nem számítok gyüttmentnek. Itt köszönnek nekem az emberek, megkérdezik, hogy vagyok, és mikor énekelek nekik legközelebb. Ez pótolja számomra azt, amit Budapestnek kellett volna nyújtania.

Bóta Gábor

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!