Obama, a legyek ura




Barack Obama lecsapta a kézfejére repülő legyet egy tévéinterjú felvételén, az esetről készült képek bejárták a világsajtót, a magyar híradókat is. A hősi halált halt légy híresebb lett, mint Rófusz Ferenc Oscar-díjas rajzfilmjének főszereplője. „Tűnj innét” – figyelmeztette az elnök a körülötte nyüzsgő kis rovart. „Ez a legkitartóbb légy, amit valaha láttam” – szólt a riporter, mire Obama jobb kézzel lesújtott a bal kezén ücsörgő, az elnöki parancsnak nem engedelmeskedő légyre. „Szép!” – hízelgett az újságíró. „Nos, hol is tartottunk?” – kérdezett vissza az elnök zavartalanul. „Ez hatásos (ütés) volt, nemde? Elkaptam a dögöt” – közölte elégedett vigyorral Obama. Vele együtt sokan gondolhatták az esetről, hogy milyen frankó csávó ez a Barack, így lekommandózta a pimasz kis rovart, ami nem is olyan könnyű, ezt mindenki tudja, aki valaha is próbált már legyet lecsapni. Bruce Lee persze még evőpálcikával is el tudta őket kapni, de Obamának is legalább olyan jók a reflexei mint egy nindzsának.
Mások azonban aggódva figyelték az eseményeket, ezek után senki sem szeretne légy lenni a Fehér Ház falán… S az sem mondható el többé Obamáról, hogy a légynek sem ártana. Ráadásul az elnök tette minden bizonnyal metaforikus, így fog tenni az ellenségeivel is, lecsapja őket, mint egy legyet. Akárcsak a Hetet egy csapásra című mesében a szegény szabólegény, aki hét legyet csapott le, aztán meg már az óriás is megfutamodott előle. Tudjuk is, kikre gondolhatott, amikor azt a legyet megölte. George W. Bush is így utalt az arab terroristákra szeptember 11-e után: „elegem van abból, hogy legyeket csapkodjak!” A karikaturisták már fenik a tollukat, és Bin Laden-fejű legyeket pingálnak Obama kézfejére.
Szót emelt az egyik leghíresebb amerikai állatvédő szervezet, a PETA is, mely szerint az elnök tette egyértelmű bizonyíték arra, hogy ő sem tökéletes, még csak nem is Buddha. Az állatvédők főképp a légy megölésének mikéntjét, az örömittas megjegyzéseket és mindezek televíziós közvetítését nehezményezték, és küldtek Obamának egy humánus légyfogót, mely nem öli meg az állatot.
Az állatvédőket is sokan bírálták azóta, hogy ugyan miért nem állnak ki a nehéz sorsú csótányok, valamint a hontalan fej- és lapos tetvek jogai-ért úgyszintén, és bizonyára a saját népszerűségük növelése érdekekében lovagolták meg ezt a banális esetet. Hiszen, ha az Amerikai Egyesült Államok elnöke öl meg egy legyet, az mégiscsak nagyobb hírértékű, mintha például Ozzy Osbourne tenné. A PETA szerint viszont őket kereste meg számos médium, hogy kommentálják a légygyilkosságot – az amerikai hírgyártó gépezet már csak így működik.
Jó időben hozzánk is számos különféle rovar és bogár látogat be, egyik-másiknak nyolcvan szeme van és annyi szőrös ízelt lába, hogy még én is megijedek, és féltem a gyerekeket is tőlük. Már megtanultam, hogy nem elég jó, ha szépen lecsapom a bogarat és bocsánatkérésként mondok egy mantrát. A gyerekek így sírva fakadhatnak, és aztán mindenféle meséket költenek, hogy a bogár majd visszajön a lefolyóból, és aztán még a vécére se mernek ráülni egyedül. Ráadásul nem ölhetem meg Bogeszt vagy Zümit, mikor minden este róluk szóló meséket olvasunk. Viszont, ha csupán kitessékelem az ablakon az eltévedt árvát, akkor megnyugszik a kis lelkük, hogy a bogárka hazament az övéihez. Megértem a gyermeklelkű állatvédőket, de azért nem írnám alá egyik oldalnak sem a „nemazénnevemben” aláírásgyűjtő ívét. A sas nem kapkod legyek után…


Bálint Orsolya

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!