Kínát nem lehet egy falatra bekapni

l Az összes eddigi magyar kulturális évad tervezésekor nagyjából lehetett tudni, hogy mire számíthatnak a szervezők, hisz Olaszországban, Franciaországban, Hollandiában, Nagy-Britanniában, sőt még Oroszországban is a magyarországihoz valamelyest hasonló kulturális környezet várta a bemutatkozókat. Kína azonban jelentős kivétel. Nem feltételezem, hogy akár maga a miniszter, akár a munkatársai pontos képpel rendelkeztek volna erről a távoli, különös országról. Nem volt-e túl nagy bátorság egy ilyen hatalmas fába vágni a fejszét?
– A kérdésben megfogalmazottak száz százalékig megfelelnek az igaz-ságnak. Azt azonban tudni kell, hogy egy ilyen fajta kulturális befektetés nem azonos egy tőzsdei ajánlattal. Ebben az esetben nem az történik, ami a börzén, ahol 10-kor befektetjük a pénzünket, 11-kor pedig már látjuk is, hogy mennyit nyertünk, vagy vesztettünk. A Kínában tett látogatásaim egyértelműen bizonyították számomra, hogy ez a világ egyik leggyorsabban fejlődő országa, amely iránt minden tekintetben óriási az érdeklődés – úgy is mondhatnám, hogy a „nyomulás” – mind diplomáciai, mind gazdasági értelemben. Az, hogy itt rendezik 2008-ban az olimpiát, 2010-ben pedig Sanghajban a világkiállítást, magától értődővé teszi, hogy a világ figyelme az eddiginél még inkább a Föld ezen régiójára koncentrálódik. Mindezt tudnunk kellett, amikor úgy döntöttünk, hogy belevágunk a kínai magyar évad megszervezésébe. Ugyanakkor az ember – hisz hiúak vagyunk – úgy képzeli, hogy ha mindent megtesz azért, hogy ráfigyeljenek, akkor figyelni is fognak rá, akármilyenek is a körülmények.
l Mégis mennyi esélyt ad annak, hogy az itt rendezett és jövő tavaszig zajló magyar kulturális eseménysorozat legalább valamelyest magára tudja vonni e hatalmas városok figyelmét?
– Azzal az illúzióval első percben le kellett számolnunk, hogy egy ennyire intenzív fejlődésben lévő országban, ahol a világ kultúrája jelen van, egyszerűen berúgjuk az ajtót és már minden tekintet rajtunk csüng. Ezért aztán hosszú és nagyon nehéz szervezési folyamat előzte meg az idejövetelünket.
l Ez konkrétan azt jelenti, hogy felmérték a piacot?
– Ez lett volna a cél, de sajnos másfél év alatt nem lehet felmérni egy ekkora piacot, még kulturális téren sem. Legfeljebb hozzávetőleges benyomásokat lehet szerezni. Az viszont egészen biztosnak látszott számunkra, ha most nem vállaljuk ezt a rizikót, akkor öt vagy tíz év múlva már semmi esélye sem lesz az itteni magyar bemutatkozásnak. Részben, mert nem lesz annyi pénzünk, amennyire az idejövetelhez szükség lenne, másrészről pedig a világ más országai addigra „elfoglalnak” minden helyet, ahol kultúrára nyitott emberek vannak. Egy sakktáblán is csak véges számú bábu fér el. Mi most még találtunk helyet ezen a virtuális sakktáblán, de ezekben a pillanatokban ez épp megtelni látszik.
l Itt hagyományosan más az emberek ízlése, mint nálunk. Meg lehet-e ennek valahogy felelni? Lehet-e a szó szimbolikus értelmében közös nyelven beszélni?
– Az ízlésüknek biztos, hogy nem fogunk megfelelni, de nem is ez a cél. Csak annyit szeretnénk elérni, hogy érdeklődjenek azok iránt a programok iránt, amelyeket mi gondos munkával kiválasztottunk. A globalizált világ azt is jelenti, hogy nagyon gyorsan, nagyon sokféle kapcsolat tud létrejönni. Ezek azonban rendkívül törékenyek, s csak kevés marad fenn belőlük hosszabb távra. Az a tapasztalat, hogy pél-
dául egy-egy jól működő, hosszú távú gazdasági kapcsolat mögött fontos szerepet játszik a kulturális háttér Paraguaytól Új-Zélandig. Ezért aztán – ahogy azt megtudtam a kínai oktatásügyi minisztertől – Kínában az évi 10-12 százalékos GDP-növekedés csakis úgy tartható fenn, ha az oktatásra és a kultúrára jelentős összeget fordítanak. Nálunk a miniszter hasonló érvelését nemigen fogadják el, de talán Kína jó például szolgálhat.
l A kínai magyar évad eddig lezajlott programjai közül melyek azok, amelyek abszolút sikeresnek tekinthetők és  ha van, melyről gondolkodik úgy, hogy azt talán inkább nem kellett volna?
– Mindenekelőtt nem az volt a célunk, hogy ezekkel a kulturális rendezvényekkel Kínát egy falatra bekapjuk. Ez az első ilyen megmutatkozás, a kisebb lépések többet jelenthetnek. Pekingben, Sanghajban és Hongkongban szeptember eleje és március vége között  vagyunk jelen. Az eddigi rendezvények közül minden ami a zenéhez vagy a mozgásművészethez kötődik, teljes sikerrel zárult. A Fesztiválzenekar koncertjét például számtalanszor, óriási lelkesedéssel  tapsolták vissza, mint ahogyan az Operett Színház Sissi-előadását, vagy a Budapesti Fesztiválbalett „Emberi himnusz” címû darabját is nagyon jól fogadták. Az irodalmi és képzőművészeti rendezvényeink, amelyekben a nyelvi problémák és a különböző ízlésvilágaink miatt kevésbé bíztam, ugyancsak nagyon nagy érdeklődést keltettek. Legalábbis úgy tűnt számunkra, hogy az udvariasságnál jóval nagyobb volt az irántunk tanúsított figyelem. Ugyanakkor persze nem tudhatjuk, mi az, ami végül is a kínai hallgatóságban hosszabb távra lecsapódik.
l Annak mennyire érezte konkrét hatását, hogy amint az mindjárt az első látogatásakor kiderült, Petőfi műveinek egy része kötelező olvasmány? Lehet, hogy ez a tény segíti a közönséget abban, hogy könnyebben befogadja a magyar kultúra egyéb üzeneteit?
– Én nem kutatom, hogy mit hogyan értelmeznek. Elég öröm, hogy vannak alapismereteik a magyar irodalomról. Ha belegondolunk, hogy nekünk milyen a viszonyunk a kínai, vagy akár a brazil irodalommal, akkor lesüthetjük a szemünket. Ugyanakkor – visszatérve a kérdésére – vannak olyan területek, amelyeken a tapasztalatainkat bővítenünk kell. Ilyen például a filmmûvészet. Amely esetében mások az itteni elvárások és az érdeklődés is. Az, hogy Szabó István, Oscar-díjas filmjét, a Mephistót kizencúrázták a filmművészeti egyetem vetítőterméből, olyan szervezési kérdéseket vet fel, amelyekkel legközelebb számolnunk kell. Eközben – azt azért jó, ha tudják – a pekingi, majd a sanghaji művészmoziban hatalmas nézőszámmal, óriási  lelkesedéssel  vetítették Szabó Csodálatos Júliáját. Egyébként pedig az általános sikerességünket az is jelzi, hogy jövőre ők is kulturális évaddal szeretnének bemutatkozni nálunk, Magyarországon.
l Anyagilag mérhető-e ezeknek az évadoknak az eredménye?
– Az eddigi kulturális évadok közül a Magyar Magic címû angliai bemutatkozás után két évvel a Magyarországra látogató britek száma az előzőhöz képest 25 százalékkal emelkedett. És így volt ez a francia évad után is. Talán remélhető, hogy ezek nem  bemagyarázott  összefüggések. 
Váradi Júlia

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!