Egy sikeres életúthoz sok minden szükséges. Tehetség, tudás, szorgalom, céltudatosság. Mégis vannak gyerekek, akik számára mindez nem elég. Mert hiányzik a családi háttér, az anyagi lehetőség. Számukra hozta létre Csányi Sándor 2005-ben tehetséggondozó alapítványát, melynek keretében ma már 114 tehetséges, de hátrányos helyzetű gyermek indulhat neki az életnek.
Mint Csányi Sándor köszöntőjében is kiemelte:” A nemzet érdeke, hogy a tehetséges, de hátrányos helyzetű gyermekek ne kallódjanak el Magyarországon, mert így a nemzet legnagyobb kincsét, az emberi tudást veszítjük el.”
Az alapítvány – melynek első Közösségi Háza Jászberényben nyitotta meg kapuit –, a programba 10 éves korban bekerülő gyerekek életét és fejlődését egészen felnőttkorukig segíti és támogatja. A kiválasztás alapja a tehetség és a hátrányos helyzet.
A programba bekerülő gyerekek fejlődésével mentorok foglalkoznak folyamatosan. Az alapítvány 1350 milliárd forintos tőkéje biztosítékot jelent, arra, hogy a támogatás valóban hosszú távon biztosíthassa a részt vevő fiatalok fejlődését. Mint a Életút Nap programjait megelőző sajtótájékoztatón elhangzott. Egyre több cég, magánszemély is támogatja a kezdeményezést, melynek sikere bizonyítja: ezek az összegek valóban nemes célt szolgálnak. A cél megvalósításában országosan elismert szakemberek vesznek részt.
Az Életút Napon minden alapítványi gyermek lehetőséget kap, hogy bemutassa az év során megtervezett és kidolgozott projektjét, bemutathatja az elért fejlődést, majd az ünnepség végén átveheti az eredményekért járó díjat és elismerést. Az idei évben nagy az izgalom, hiszen most igazán komoly díjat kaphatnak a legjobbak. Az alapítvány által szervezett versenyeken legkiemelkedőbb eredményeket elért tanulók 2 hetes brightoni angol nyelvi táborban vesznek majd részt.
Az idei beválogatásra Nagybajom és Jászberény térségéből csaknem 80 pályázati anyag érkezett, így újabb 29 gyermek kerülhet be a programba. A nagy érdeklődés is jelzi, hogy az Életút Program egyre nagyobb presztízst vívott ki. Ezt bizonyítja az is, hogy a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács a Csányi Alapítvány három közösségi házát Tehetségpontá nyilvánította. Ahogyan Fuszek Csilla, az alapítvány ügyvezető igazgatója elmondta, az elmúlt évek során mindössze öt gyermek morzsolódott le. A gyerekek és a szülők is mindent megtesznek a közös munka sikeréért.
A gyerekek a közösségi házban izgatottan várták, hogy bemutathassák mindazt, amit az elmúl év során megtanultak, mentoraik segítségével megvalósítottak. Felcsattant a taps a győzteseknek. Ők valamennyien győztesek. V. J.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!