Akik ismerik Harasztosi László parafenomént, akár azt is gondolhatták,
hogy a budai Kozmikus Életerő Klinika vezetője kiköltözött
Dunakeszi-Alagra, a versenyló-tréningközpontba, merthogy mostanság
majdhogynem gyakrabban látható ott, mint a XI. kerületi Diószegi úton
működő intézményében. Nem véletlenül: a mester is bekapcsolódott ama
tenni akaró segítők sorába, akik Overdose, a 4 éves magyar csodaló
felépülésén munkálkodnak rendületlenül.


Az eddigi mind a tizenkét versenyén veretlen csődör – ahhoz képest, hogy májusban sokan már-már temették – végre egyértelműen a javulás útjára lépett. A betegsége, a két mellső lábában keletkezett patairha-gyulladás szerencsére a múlté, egyértelműen a kilábalás szakaszában tart a hovatovább világszerte – szellemes és kedveskedő magyar beceneve után – csak Dózinak hívott négylábú. A tehetségből túladagolt Overdose – ha teljesen rendbe jön mindkét patája – visszatér a versenypályára, s reményeink szerint folytathatja világhódító diadalútját.
„Óvatos vagyok, most úgy gondolom, egy-két hónap után terhelhető lesz. Gyulladás már nincs a szervezetében, szerencsére gyengébb lefolyásúnak bizonyult a még kellő időben elcsípett fertőzés. Most már folyamatosan javul az állapota, de nagyon türelmesnek kell lennünk vele, mielőtt újból versenyezne” – nyilatkozta a nemzeti hírügynökségnek Mikóczy Zoltán, Overdose tulajdonosa. – Meg kell adni neki a szükséges időt, a legfőbb most, hogy tökéletesen felépüljön. Már csak babonából se akarok konkrét időpontokról beszélni, de ha visszanyeri fizikai erejét, kiváló formáját, nagyjából augusztus végén, szeptember elején indulhat megint versenyen. Egyelőre nagyon óvjuk, gondozzuk, ápoljuk, e hét végén például ismét a francia ortopédkovács jön hozzá, aki már járt nála, most speciális patkót ragaszt Dózi lábára.”
Overdose rendbehozatalára valóságos mentőbrigád szerveződött olyan emberekből, akik a maguk módján próbáltak és próbálnak segíteni.
„Minden lehetőséget megragadunk, ami a gyógyulásához vezet, minden lehetséges eszközt és metódust igénybe veszünk, hogy mihamarabb rendbe jöjjön, s örömmel fogadjuk azt, aki hozzá tud járulni egészsége visszanyeréséhez. A hagyományos mellett az alternatív módszert is elfogadjuk, ezért is jár ki hozzánk mostanság Harasztosi László is, aki energiaátvitellel erősíti Overdose-t. Mondhatom, párhuzamosan, több módon próbálunk túllenni a nehéz, de láthatóan már javuló helyzeten” – tette hozzá Mikóczy.
Harasztosi elmondása szerint korábbi élsportolóktól, az olimpiai bajnok öttusázó Móna Istvántól és a párbajtőröző világbajnok Székely Zoltántól értesült Overdose bajáról. „Megnéztem, mondhatom, óriási élmény volt a találkozásunk. Szimpatikusnak találtam a gazdáját is, és úgy ítéltem meg, tudok segíteni – így a parafenomén. – Bár gyerekkoromban, lehettem vagy hétéves, megrúgott egy csikó, a szeretetem megmaradt  a lovak iránt. Overdose jól viseli a közelségemet, meg-megsimogatom, adom át neki az energiát, s érzem, hogy töltődik fel, hogy gyógyul, folyamatosan erősödik, fantasztikus érzés” – mondta a VH-nak Harasztosi László, aki térítésmentesen vállalta a kezelést, s kozmikus energiáinak továbbításával kúrálja immár egy hónapja a lovat.
„Május óta sokat javult, mentálisan és fizikai állóképességét illetően is. Azt rögtön láttam nála, hogy óriási energiaburok veszi körül. Ha a többi lóét nézem, azoké 1-es, 2-es szint, Overdose-é viszont 9-es egy 10-es energiaszintből álló listán. Már csak ezért is verhetetlen! Egykor Kincsemé is e körül lehetett – állítja Harasztosi László, aki hetente két nap jár ki Overdose-hoz, és azt mondja, addig teszi a dolgát, amíg szükségét látják, míg igényt tartanak a közreműködésére. Szerinte a mén most úgy kilencvenszázalékos állapotban van. – Ha teljesen meggyógyul, állítom, minden versenyt megnyer, nincs ellenfele, se ellenszer vele szemben. Csodaló, aki győzelemre született.” (Jamzon)

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!