Az olimpiai bajnok Kovács Katalin (kis képen) Janics Natasa, valamint a
Kammerer Zoltán, Kucsera Gábor és a Varga Dávid, Széles Gábor duó
sikerét hozták az 500 m-es páros küzdelmek szombat délutáni döntői a
szegedi Maty-éren zajló kajak-kenu HP Kupa Eb- és vb-válogatón.

A kajakosoknál a papírforma érvényesült, az jelentett volna szenzációt, ha nem a hazai és nemzetközi vizeken  évek óta veretlen Kovács, Janics kettős, illetve a tavalyi, pekingi olimpián negyedik Kammererék diadalmaskodnak. A nőknél a Paksy Tímea, Benedek Dalma duó némi meglepetésre nem került a dobogóra, csak negyedik lett. A kenusoknál a pénteken, 1000 m-en győztes Sáfrán testvéreknek nem sikerült a duplázás, ezúttal csak harmadikként zártak, s a két héttel ezelőtt, ugyanitt rendezett Világkupán bronzérmes Varga, Széles duó készülődhet a kontinensviadalra és a világbajnokságra.
Kovács Katalin egyesben is győzött 500 m-en, így döntenie kell, hogy melyik számot vállalja, Storcz Botond szövetségi kapitány ugyanis kikötötte, hogy a versenyzők az ötkarikás távokon egyetlen számban indulhatnak a világversenyeken, tehát nincs duplázás, netán triplázás. A szakember az MTI érdeklődésére azt mondta: várhatóan vasárnap estére tisztázódik ez a kérdés, mint ahogy az Eb-n induló négyesek összeállítását is akkor hirdeti ki. A vasárnapig tartó HP Kupa az olimpiai távú egyes és páros számok esetében egyaránt kvalifikál a jövő heti, brandenburgi Európa-bajnokságra és az augusztusi, dartmouth-i vb-re, a nem ötkarikás számokban pedig a kontinensviadalra. Az 500 m férfi és női K-2, valamint C-2 egyformán olimpiai szám.
Eredmények a szövetség honlapja alapján:
férfi K-2 500 m:
1. Kammerer Zoltán, Kucsera Gábor férfi C-2 500 m:
1. Varga Dávid, Széles K-2 500 1. Kovács Katalin, Janics Natasa. C-1 500 m:
1. Vajda Attila
K-1 500 m:
1. Kovács Katalin

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!