A magyar versenyzők nagyszerű teljesítményt nyújtva három-három arany-
és ezüstérmet gyűjtöttek a szombat délutáni 1000 m-es döntőkben a
brandenburgi kajak-kenu Európa-bajnokságon.
Magyar szempontból álomszerűen kezdődtek a leghosszabb táv éremcsatái, a kajakos Kovács Katalin és a kenus Vajda Attila is megnyerte futamát, ráadásul mindketten óriási fölénnyel. A kétszeres olimpiai és 23-szoros világbajnok Kovács rögtön a rajt után az élre állt, s onnantól kezdve szinte csak saját magával versenyzett, a riválisok megszorítani sem tudták.
„Azt terveztem, hogy próbálok a mezőnnyel maradni, belülről úgy is éreztem, hogy fél hajón belül vannak a többiek. Remélem, hogy holnap is jól fogok menni, bár az 500 sokkal gyorsabb. A kenu egyesek között olimpiai és világbajnoki címvédő Vajda Kovácshoz hasonlóan magabiztosan lapátolt, fél távnál állt az élre, 750-nél már másfél hajóval vezetett, s az ellenfelek – köztük a címvédő francia Mathieu Goubel – a hajrában sem tudtak a közelébe férkőzni. A célban újabb fényes győzelme után jogosan csaphatott a levegőbe. „Arra figyeltem, hogy a rajt legyen olyan, amilyennek lennie kell. Szerencsére a tegnapi váltó során eleget gyakorolhattam, így jól el is jöttem. Utána az edzőmmel megbeszéltek szerint átváltottam egy pattogós, dinamikus evezésbe. Nagyon lötyögős volt a pálya, oldalszél is van, úgyhogy nem volt ideális. Ennek ellenére sikerült már az elején előre kerülnöm, ez magabiztosságot adott. Az utolsó százon meg kellett indítanom a hajót, mert éreztem, hogy jönnek fel, de szerencsére sikerült megcsinálnom azt, amit elterveztem” – elemezte versenyét a szegediek kedvence. A két olimpiai bajnok diadala nem volt meglepetés, az azonban már annál inkább, hogy a kenupárosok fináléjában is magyar aranynak tapsolhatott a népes publikum. A pekingi játékokat is megjárt Sáfrán Mátyás, Sáfrán Mihály (C-2) duó tavaly ötödik lett a milánói kontinensviadalon, s most arra készült, hogy legalább megismételje 2008-as produkcióját. Nos, ezt alaposan túlteljesítette a testvérpár, ugyanis némi meglepetésre hatalmas fölénynyel megnyerte versenyét, remekül evezett, s így a befutó után a fivérek boldogan borulhattak egymás nyakába. „Nagyon jól elkaptuk a rajtot és a szemünk sarkából láttuk, hogy végig a mezőny elején haladunk. Rendben fel tudtuk venni az utazó szakaszt és még a végére is maradt erőnk, úgyhogy végül is nyugodt pálya volt” – nyilatkozott a testvérénél egy évvel idősebb, 23 esztendős Mihály. A kajakpárosoknál két ezüst volt a magyar mérleg: a Szabó Gabriella, Csipes Tamara és a Kökény Roland, Gönczy Gábor duó is másodikként ért a célba. A nők végig nagy csatában voltak a svédekkel, de végül nem sikerült lefiniselniük őket, így másodikként értek be. Csipes élete első felnőtt világversenyén szerepel, így nagy siker, hogy máris éremmel térhet haza. „Nagyon örülünk, de azért nem vagyunk felhőtlenül boldogok, mert nagyon kicsin múlt, hogy nem sikerült győznünk. Talán ha a svédek melletti pályán megyünk, de így nem érzékeltük, mennyi is az előnyük” – mondta az olimpiai bajnok Csipes Ferenc lánya. A rutinos Kökény és a fiatal Gönczy kettőse egy előfutambeli második, majd egy középfutambeli első hellyel melegített a fináléra, mutatott teljesítményük alapján éremben reménykedhetett a magyar szurkolósereg. Ez így is lett, már fél távnál a harmadik pozícióban lapátoltak, majd 750-nél feljöttek a második helyre, s bár a győztes norvégokat már nem tudták befogni, második helyük is nagyszerű teljesítmény.” A harmadik magyar ezüst a zárószámban született: a Tóth Márton, Volein Viktor, Sarudi Pál, Mike Róbert összeállítású kenus csapat – amelynek a kevés nevező miatt csak a fináléban kellett vízre szállnia – harcban volt az első helyért, de végül nem tudta befogni a házigazda németek hajóját, így meg kellett elégednie a második hellyel. „Szerintem nagyon jól állunk, ha az éremtáblázatra nézek – mondta a szombati döntők után Storcz Botond szövetségi kapitány. – Sok az ezüstünk is, ami azt jelenti, hogy ha nem is sikerül győznünk az adott számban, ott vagyunk az elején, erősek vagyunk. A Sáfrán testvérek sikere nagyon kellemes meglepetés, bár én egyébként is a dobogóra vártam őket.
mti
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!