Kelemen Hunor lett az ősszel esedékes romániai államfőválasztás
hivatalos jelöltje a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ)
részéről – erről a szövetség „miniparlamentje”, a Szövetségi Képviselők
Tanácsa (SZKT) döntött szombaton Marosvásárhelyen. Kelemen Hunor – aki
jelenleg az RMDSZ ügyvezető elnöke – a 86 érvényes szavazatból 67-et
kapott, a nemmel voksolók száma 19 volt.


A felszólalók nagy része megállapította, hogy Markó Béla jelölését látták volna szívesebben, de az RMDSZ elnöke korábban úgy vélte, hogy a szövetség inkább új arcot mutasson fel. A fiatalabb nemzedékhez tartozó Kelemen Hunor jelölését a döntéseket előkészítő ügyvezető testület, a Szövetség Állandó Tanácsa (SZÁT) már pénteken elfogadta, ezt a javaslatot szavazta meg szombaton az SZKT.
Kelemen Hunor az ülés után újságíróknak elmondta: az elnökválasztási kampány során szeretné minél hatékonyabban közvetíteni az RMDSZ üzenetét a választóknak, megjeleníteni a romániai magyarok értékeit és érdekeit. Utalva arra, hogy az RMDSZ jelöltje nyilvánvalóan nem nyerheti meg a romániai elnökválasztásokat, ebben a kampányban maga az üzenet sokkal fontosabb lesz, mint a szavazás százalékban kifejezhető eredménye. Államfőjelöltként természetesen az ország egészének a gondjaira kell majd választ adni, de – mint hangsúlyozta –, elsősorban az erdélyi magyar szavazókat kell megszólítani. A megjelenítendő üzenetben hangot kell adni a romániai magyarságot érintő legfontosabb kérdéseknek, így az anyanyelv, az oktatás, az önrendelkezés, vagyis az autonómia problémájának.
Az MTI kérdésére, amely az RMDSZ-en belüli különféle áramlatokra, területi, nemzedéki és ideo-lógiai különbségekre, illetve az azok közötti egyensúly fenntartására vonatkozott, Kelemen leszögezte: folytonos egyeztetésre, párbeszédre van szükség. Önmagát integráló személyiségnek tartja – mondta, hozzáfűzve, hogy nem szereti a konfliktusokat, de szükség esetén fel kell vállalni azokat. Nem azért, hogy győztesek vagy vesztesek legyenek, hanem azért, hogy az adott problémát megoldják – állapította meg.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!