Teljes mértékű együttműködésre szólította fel a júniusi iráni
elnökválasztáson részt vett jelölteket a Szakértők Tanácsa, az iszlám
köztársaság legnagyobb hatalmú testülete.
A teheráni külügyminisztérium sajnálkozását fejezte ki szombaton a világ hét legfejlettebb államát és Oroszországot tömörítő Nyolcak csoportjának (G8) „elhamarkodott” nyilatkozata miatt. A G8 külügyminiszterei követelték pénteken, hogy vessenek véget Iránban a vitatott elnökválasztást követő erőszakcselekményeknek, és felszólították Teheránt, hogy tartsa tiszteletben a szabad véleménynyilvánítás jogát.
Silvio Berlusconi olasz kormányfő nem zárta ki egy szombati nyilatkozatában, hogy a nyugati országok újabb szankciókat kezdeményeznek Irán ellen az ottani ellenzéki mozgalommal szemben alkalmazott hatósági erőszak miatt, David Miliband brit külügyminiszter viszont határozottan ellenezne egy ilyen kezdeményezést. Mindketten a görögországi Korfu szigetén nyilatkoztak e kérdésről szombaton, közvetlenül azt megelőzően, hogy szombaton délután megnyílt a NATO–Oroszország Tanács ülése. Berlusconi a hét legfejlettebb ipari országot és Oroszországot tömörítő Nyolcak országcsoport elnökeként érkezett a szigetre, miután erről előzetesen megállapodott Dmitrij Medvegyev orosz államfővel folytatott, csaknem félórás telefonbeszélgetése során, s egyeztetett a NATO vezetésével is.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!