Szebb jövőt! – köszöntötte hallgatóit a Fidesz fővárosi
frakcióvezetője, Tarlós István. Borsódzott a hátam, rögtön, ahogy
meghallottam. Honnan vette? Azt mondja, nem tudja, kik köszöntötték így
egymást. Én pedig higgyem el Tarlós úrnak? Csak egy kis emlék pedig az
egész, és helyre tudjuk tenni a kérdést.


Azt mondhatná Tarlós úr, hogy fiatal. Nem hallotta még. Na de akkor ő személyesen találta ki? Csak úgy magától? Van úgy, hogy emberek egymástól függetlenül ugyanazt találják ki. Ez azonban vérfagyasztó történelem. A levente- mozgalomban volt előírás a köszöntés. „Szebb jövőt!” – köszöntötte  társát a levente, a válasz pedig „Adjon Isten!” volt. Mint sokan tudják, a leventemozgalom 1921-ben alakult, miután a trianoni szerződés Magyarországon megszüntette az általános hadkötelezettséget, az önkéntes Magyar Hadsereg létszámát pedig 3500 főben állapította meg.
Szükség volt olyan katonai kiképzésre, amelynek során a fiatalokat (13-21 éves korig) kötelező jelleggel megtanítják az alapvető katonai ismeretekre. Célja pedig  Nagy-Magyarország területének visszaállítása volt. Hetenként voltak a kötelező kiképzések, amelyek alaki kiképzésből, lövészetből, harcászati kiképzésből álltak. A II. világháború vége felé, 1944-ben, a leventékből katonavonatokat töltöttek meg, és 14 éves kortól útnak indították őket nyugat felé.
E sorok írója is a Józsefvárosi pályaudvaron várta testvérével az indulást, de sötétedéskor elosontunk. Barátainkból, akikkel együtt jártunk kiképzésre, csak néhányan kerültek haza, a háború után. Tehát kedves Tarlós úr, a leventék várták a szebb jövőt. A nyilasok pedig így köszöntek: „Kitartás!” A válasz pedig „Éljen Szálasi!” volt.
Ez tehát történelem. Illik tanulmányozni, mert ma is abban a tudatban tartanak lelkes embereket, hogy felékesítik magukat Árpád-sávos jelleggel ellátott fekete ruhákba, és menetelnek, ijesztgetnek magyar állampolgárokat, azután, hogy merre tovább, majd kiderül!
Kun István, Budapest

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!