Tudom, senkit sem érdekel, de van időm tévét nézegetni, mert kezelésen
vagyok Hévízen. Nagy öröm volt számomra, hogy Schmuck Andor, volt
„politikus” végre megnősült, és a bazilikában tartott szertartások
után, a Vidám Parkban tudott 600 vendéget fogadni. A mai Magyarország
újkori történelmében – válság ide vagy oda – a legnagyobb lagzija neki
volt a parkban. Ott volt mindenki, aki számit ma a „sztárvilágban”,
színészek, politikusok, csak szerencsétlen Győzike hiányzott. Őt
elfelejtették meghívni.
Szóval szombaton Schmuck bebizonyította, hogy neki nem gond összeszedni 600 embert. Mégis, ha szükség lesz rá, ez már 600 választó, a következő választásokon. Másnap, vasárnap voltak az EU-választások, ahol Orbán nem tudott biztosítani magának 45 százalékos választói részvételt, mert az országban több mint 5 millióan úgy döntöttek, hogy inkább pihennek.
De ez a választás hétfőre az MSZP-nek és pláne az SZDSZ-nek egy igazi K.O. volt.
Kedden, a Parlamentben – összeszámoltam – vagy 15 képviselőt. A téma: az adótörvények. Százmilliárdok sorsáról kellett dönteni, de az „emberekért hősiesen kiálló” parlamenti képviselőket ez egyáltalán nem érdekelte. Senki sem hallgatta meg, hogy mit tervez a Pénzügyminisztérium. Pedig tudták a „harcos képviselők”, hogy ez talán a legfontosabb téma, mert az adókérdés milliókat fog érinteni. A kongó Parlament egy egyszerű magyar embernek arról szól, hogy nekünk csak szavazni kell, a parlamenti képviselőket csak a saját zsebük érdekli, és ez így igaz.
Értem, hogy nyár van, értem, hogy a strand, a „hétvégi kunyhók” most fontosabbak, mint a magyarok jövője, de az a 15 ember a teremben – döbbenet. A Blikkben olvastam a fideszes Répássy szavait erről az egész cirkuszról: „képviselőink nem voltak ott /a teremben F. K./, de ez nem jelenti azt, hogy a STRANDON LETTEK VOLNA (!) Nem TARTJUK FONTOSNAK(?), hogy a VITÁKON olyanok is bent ÜLJENEK (???), akik érdemben nem tudnak hozzászólni (?) az adott témához!......a meglepő inkább az, hogy Oszkó Péter pénzügyminiszter nem tartotta fontosnak(?), hogy megjelenjen, hanem az államtitkára ismertette a javaslatot”. A Fidesz hátán bekerült, igazán nem létező párt, a KDNP szóvivője, Halász Zsuzsa továbbment, és kijelentette, hogy a „KDNP-ből mindenki jelen volt a vitán, akinek AKKOR OTT KELLETT LENNIE”. Szóval – senki!
Hallgattam, néztem ezt a komédiát, ezeket a populista és üres szövegeket, és véglegesen megértettem, hogy sajnos nem hiába tudott a jobboldal ennyire előretörni. Mert a mai országgyűlési képviselőket NEM ÉRDEKLI az emberek sorsa! Egyáltalán! Csak és kizárólag a saját, szűk érdekük. Szerdán megjelent egy ügyeletes fideszes bohóc a sajtótájékoztatón, és azt mondta, hogy a kormány „az adópolitikájával tönkre akarja tenni a szegény magyar embereket”. Ez már orvosi eset. Ezért is szeretném, ha Schmuck Andor lenne a parlamentben. Ő legalább össze tud szervezni 600 embert. Ha kell, a Vidám Parkba, ha kell az Országgyűlésbe! A többi szégyen és döbbenet!
Ferenc Katalin, Hévíz
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!