Manapság nincs központi cenzúra. „Öncenzúra” van. Mit jelent ez a
szólás- és sajtószabadság szempontjából? Egyrészt azt, hogy már az író
is igazodik az „elvárásokhoz”, meggondolja, hogy mit ír le, másrészt,
hogy az adott média a maga szája íze szerint közöl, ad tovább
irományokat, gondolatokat.
Ez a szájíz viszont alapvetően függ a kiadó anyagi, politikai érdekeltségétől, függőségétől. Ilyen formán ezek a meghatározói, hogy az adott médiában milyen gondolatok láthatnak napvilágot a nagyközönség számára.
Magyarországon jelentős szerepe van az MTI-nek a hírek, egyben a gondolatok terjedésének. Ismereteim szerint az MTI-t e tekintetben kétirányú támadás éri.
Az egyik azt kifogásolja, hogy rossz az MTI fordítói gárdája, rossz fordítások kerülnek ki a kezük alól. Ennek elbírálásához természetesen egy másik, „ellenőrző” fordítói gárdára, apparátra lenne szükség. A másik támadás abból az irányból éri, hogy nincs – vagy kevés – önálló tudósítója, riportere tájékoztatja az MTI-t külföldről.
Szerintem mindkét támadás a támadók szájízéből, az MTI irányában megfogalmazott igényéből indul ki. Vagyis, a kritizálóknak nagy valószínűséggel az a bajuk, hogy az MTI szolgáltatása nagyon is sokoldalú. Olyanok is átmennek a „szűrőjén”, amik egyesek érzékenységét, tudati, szemléleti világát, vagy akár anyagi érdekeit is sértik.
Koromnál fogva volt szerencsém megtapasztalni a felsőbbrendű náci kultúrmocskot, ahogyan az elöntötte az akkori sajtót, rádiót. Ennek a kultúrmocsoknak is voltak helyi, magyar terjesztői. A terjesztők részben „hivatalból”, kenyérkereseti okokból váltak terjesztőjévé a mocsoknak, másrészt önkéntes, „meggyőződéses” terjesztők is akadtak.
Tévedés lenne azt hinni, hogy ma nincs a világban „felsőbbrendű kultúrmocsok”. Még akkor is, ha a „mocsok” fogalmát nem kell, nem illik szó szerint értenünk. Leginkább úgy jellemezhető, hogy rátelepszik mások kultúrájára. Megpróbálja egyedivé tenni a sajátját.
Beszélnek manapság a kultúrák „harcáról”. Szerintem maga az, hogy „harcról” beszél, ír valaki a kultúrák között, már az maga a mocsok.
Ugyanis teljesen egyértelmű, hogy a különböző kultúrák a maguk nemében színesítik, gazdagabbá teszik az emberiséget, a kultúráját. Ezért nem a közöttük folyó „harcra”, hanem a kultúrák önkéntes egységesítésére, összeolvadására, az egymástól való tanulás elfogadására van szükségünk.
Ahogyan a helyi politikában megkívánjuk, elfogadjuk, helyeseljük a különböző érdekeltségű pártok megjelenését, úgy nemcsak a világpolitikában-, de a kultúrában is a sokszínűség menti meg az emberiséget a mocsoktól.
Balogh Lajos, Budapest
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!