Megválasztotta végre a magyar parlament főbírónak Baka András jogászt.
Ahogy befejeződött a titkos szavazás, pontosan úgy, mint a múlt héten,
rohant az újságírókhoz Répássy, a Fidesz frakcióvezető-helyettese, és
tartott egy sajtótájékoztatót.
Amikor Mesterházy Attila, MSZP-frakcióvezető meg szerette volna vitatni a sajtó előtt Répássy kijelentését, a fideszes képviselő nem vállalta, mert megérezte, hogy rajtakapták a hatalmas hazugságon. Pedig lett volna miről vitázni, mert Répássy vádolta meg, mocskolta az MSZP képviselőit. A kis közjáték után Répássy magához térve, megint elkezdett beszélni a sajtónak, és azt mondta azon kérdésre, hogy miben különbözik a mai választás Sólyom 2005-ös megválasztásától, hogy „Sólyom László megválasztásakor nem fordult elő, hogy a képviselők LIBASORBA álltak a frakcióvezető előtt és úgy bizonyították, hogy miként szavaztak”.
Répássy után Mesterházy Attila megmagyarázta a sajtónak, hogy miről is volt szó. Az abból állt, hogy az „MSZP-frakció által kitalált politikai blöff volt a hír, amiről Répássy beszélt, miszerint utólag ellenőrizhető lett volna a szocialista képviselők főbírójelöltre leadott szavazata”. Itt tartunk ma, a magyar parlamentben a politikai kultúrával.
Az egészhez szeretnék még annyit írni, hogy Répássy, akiről tudjuk, hogy évek óta mindig belekeveredik valami hülyeségbe, „elfelejtette” közölni a sajtóval, amire mi jól emlékszünk. Amikor Sólyom Lászlót 2005-ben megválasztották, nem más, mint Áder János, fideszes és parlamenti alelnök, odaállt a szavazófülke ajtajába ellenőrizni a szavazólapokat. Ez, Répássy képviselő szerint nem a fideszes képviselők megalázása volt? Ha annyira biztos volt a Fidesz vezetősége saját képviselői támogató szavazatában, miért nem egyezett bele a név szerinti szavazásba? Azzal a komolytalan Répássy-féle kijelentéssel, hogy ez a demokratikus választási módszer lábbal tiprása lett volna, ne jöjjön elő senki, mert a Fidesz MINDEN LÉTEZŐ MÓDON bebizonyította, hogy a demokratikus módszereket bármikor hajlandó figyelmen kívül hagyni, a választási törvényt bármikor hajlandó megsérteni.
Emlékszünk nagyon jól, kedves Répássy úr arra, hogy melyik párt nem ment bele, hogy név szerinti szavazással válasszanak főbírót. És ez a Fidesz volt! Egy kitűnő amerikai politikus, George Mitchel mondta valamikor, hogy: „Ne gondold, hogy hasznodra van az, ami egyszer valamikor talán arra késztet, hogy megszegd a szavadat, hogy szemérmetlen légy, hogy valakit gyűlölj, gyanúsíts, megátkozz, hogy valaki előtt alakoskodj, és hazudjál, hogy olyant kívánj, amihez fal és takaró kell. Emlékezz, hogy ember vagy!”. Erre szeretném emlékeztetni Répássy urat. No és a minimális politikai kultúrára. Hommonai Kálmán, Budapest
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!