…egy könyvet forgatok a kezemben. Olyan könyvet, amelyik felidézi a
fiatalságomat, sőt a gyerekkoromat. A könyv szereplőit rajongtam,
utánoztam, példaképnek tekintettem sráckoromban. Mindig olyan szerettem
volna lenni, mint ők. Egy szem gyerekként sokat voltam egyedül, és amíg
a szüleim dolgoztak, ki kellett találnom valami olyan játékot, amelyet
magamban is játszhattam. És milyen fura: én a színházat választottam,
amely az egyik legnagyobb társasjáték.
Saját bábszínházam volt, amelynek jómagam voltam az összes szereplője. Szombat esténként hallgattam a rádiókabarét – tévé még nem volt –, és próbáltam utánozni az abban elhangzottakat. Rátonyit, Kellért, Kabos Lászlót. Az utóbbinak – úgy 13 éves lehettem – levelet írtam, hogy hallgasson meg. Erre sor is került a Kis Színpad – ma Kolibri Színház – büféjében. Óriási élmény volt látni közelről a nagy „kis” Kabost, aki aranyos volt, nagy jövőt jósolt nekem, és egy tábla Kedvenc csokoládéval is megajándékozott. Bevallom, azért kissé csalódott voltam, mert úgy képzeltem, hogy fiatal korom ellenére azonnal leszerződtetnek. De nem így történt. Mégis úgy éreztem, nem lehetek én semmi más, csakis színész. Minimum olyan, mint Kabos.
…volt egyszer egy kabaré. Volt egyszer egy Vidám Színpad, és csupán egyetlenegyszer voltak-éltek azok a legendák, akik ott hosszabb-rövidebb ideig nem múló élményt jelentettek azoknak, akik látták őket. Róluk szól a kezemben tartott könyv. Sokukkal még magam is szerepelhettem egy színpadon, sőt – milyen a sors! – még Kabos László szerepét is eljátszhattam a Leszállás Párizsban című fergeteges vígjátékban.
… volt egyszer egy kabaré, volt egyszer egy színház – a Vidám Színpad – amely úgy hozzátartozott Pesthez, mint a Lánchíd vagy a Halászbástya. Aztán lassan tünedezni kezdett, a legendák az égi társulatba szerződtek, és ma már csak az emlékezet színpadán mókáznak, énekelnek tovább.
… ma, amikor véget nem érő szomorújátékok tanúi és szereplői lehetünk, jó legalább olvasni, és emlékezni egy műfajról, annak kis és nagy alakjairól, szereplőiről Kalmár Tibor könyvében. Volt egyszer egy kabaré…
Gálvölgyi János
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!