Helios mozgó néven nyílt meg a Margit híd budai hídfőjénél 1908-ban,
’34-ben már Admirál, aztán Adria filmszínház, az államosítás után Bem
lett a neve, tulajdonosa a Budapest Film (s rajta keresztül a fővárosi
önkormányzat). 1999-től a Kántor László vezette Budapest Filmstúdió,
majd Új Budapest Filmstúdió Kft. üzemeltette és az art mozihálózat
tagjaként art kocsmával kiegészítve, az Europa Cinemas hálózatba
léptette – idén 10 éve.


Ám a főváros 2009. június 6-án nyílt pályázatot írt ki a Bem ingatlanának eladására, így megszűnhet a még letétező két budai művészmozi egyike, melyhez generációk emlékei fűződnek. Látogatottsága  bizonyítja: a plázák világában van igény ilyen kis „kulthelyekre”, ahol filmhetek, klubok kapnak teret, csatlakozva olyan fesztiválokhoz, mint a Borzongás éjszakája, Európai Rövidfilmek éjszakája, Független filmek fesztiválja, de helyet kapott a Bemben a Filmszemle programja és Táncfilm fesztivál is. A mozi kávézójában sok zenekar koncertezett; havi rendszerességgel könyv-, illetve folyóirat-bemutatók zajlottak, szerzőkkel, tárlatok művészekkel. A Bem olyan hely lett, ahol – mint Kántor László fogalmazott – a diáktól a biciklis futárokon át a nyugdíjasokig mindenki talált magának való szórakozást. Az utolsó hét programját is e szellemben állítottuk össze. A Bem mindenkit kér, akinek emlékei fűződnek e helyhez s fontosnak tartaná, hogy fennmaradjon, támogassa aláírásával ezen szándékát a bem@ujbudapestfilmstudio.hu  címen.
Ma délután 3 órakor az Egri csillagok, utána  5-kor a Szegénylegények látható, vendég: Jancsó Miklós, Cserhalmi György, Banovich Tamás; este 7-kor az Oscar-díjas Mephistót vetítik, vendég: Szabó István; 9-kor pedig az Eldorádó, vendég: Bereményi Géza. Hétfőn a Megáll az idő, a Bűvös vadász és a Wittman fiúk lesz a vásznon, alkotóik a meghívottak; kedden a Dallas Pashamende, Kisfilmek, némafilmek – zongorán kísér: Darvas Kristóf.(gm)

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!