Barczai Gabi, a TV2 Napló című műsorának oknyomozó riportere 
drogosokkal, fegyverkereskedőkkel is forgatott már, ha lehet így
mondani, a rejtett kamerás  műfaj szakértője, munkáiban sokszor az élet
sötétebb oldalát mutatja be.

„Nem  csak izgalmas, de igen veszélyes terület is ez egyben. Amikor teljesen  ismeretlenül, Ukrajnában forgattunk és egy kis helyi »nyomozást« követően  eljutottam egy embercsempész luxusvillájába, borzasztó hevesen vert a szívem,  ugyanis nem tudtam, kijövök-e élve. A stáb egy autóban várakozott odakint,  teljesen magamra voltam utalva, úgy féltem, hogy még a rejtett kamerát sem  mertem föltenni az asztalra” – mondta. „Nem tudtam, hogy a maffiózó azért engedett-e be, mert hihetően adtam elő a történetem arról, hogy a szüleimet át kellene csempésznie a zöldhatáron, vagy rájött arra, hogy újságíró vagyok, és  gondolkodás nélkül egyszerűen lelő. A másik életveszélyes kalandom az ecuadori börtönben volt, ahová forgatási engedéllyel mentünk el a két drogcsempészésért  ott raboskodó magyarhoz. Úgy képzeltem a dolgot, hogy majd fegyveres őrök kísérnek minket, ezzel szemben egyetlen, fegyvertelen őr jött velünk a cellák nélküli, szabad forgatagban, ahol helyi kiskirályok osztoztak a területen, a belső  drogüzleteken és fegyvereken. Mikor beléptem a kapun, szinte sokkot kaptam a  félelemtől” – idézte fel emlékeit a riporter. „Ha egy ilyen veszélyes forgatásból érek haza, a férjem az, akire mindig számíthatok és ő az, aki segít megnyugodni, visszahúzni a földre. Hosszú idő volt elérni, de most már, legalábbis remélem, teljes mértékben megbíznak bennem a főnökeim, Hadas Kriszta, Szalay Ádám és  Azurák Csaba,  és szabad kezet kapok a hazai és a külföldi forgatásokon is” – tette hozzá.
Barczai Gabi, már gyermekként is rosszul érezte magát, ha nem lehetett a  középpontban,  imádott szerepelni, nem csak a rendezvényeken, vagy  versenyeken, annak ellenére, hogy kifejezetten rossz gyerek volt az iskolapadban.  „Teljes mellszélességgel színésznőnek készültem, a Színház és Filmművészeti  Egyetemre felvételiztem, nem is volt B tervem. Nagy csalódás ért, amikor nem  vettek fel, annyira megbántottak, hogy el is ment a kedvem az egésztől. Ezután  inkább a sportra helyeztem a hangsúlyt: kézilabdáztam, testépítő,  erő-állóképességi versenyeken indultam. A sportban megtanultam, hogy nagyon  fontos a kitartás, ennek ma már riporterként is igen nagy hasznát veszem; az első nem után sokan feladják, számomra ez elképzelhetetlen. 2000-ben végeztem a  Komlósi Oktatási Stúdióban és egyik tanárom, Bombera Krisztina segítségével az  induló Rádio C-nél kaptam szerkesztői-műsorvezetői állást. Reggeli magazint és  hétvégi társkereső műsort vezettem, de egy idő után ezt már kevésnek éreztem és valami nehezebb, összetettebb feladatra vágytam. Hirtelen ötlettől vezérelve  írtam egy sms-t, az akkor általam még csak a tv-ből ismert  Sváby Andrásnak, a Napló akkori műsorvezetőjének és meggyőztem őt arról, találkozzon velem.  Akkoriban félcentis hajam volt, feketére sminkeltem az egész arcomat,  fogszabályozóm volt, szóval; igazi lázadó voltam, de valahol mégis ennek, no meg a vakmerőségemnek és szemtelenségemnek is köszönhettem az új állásomat. Gyakornok lehettem az Aktívban… Sváby András azóta is azt mondja, ő látta meg  bennem a csiszolatlan gyémántot – szerintem senki más nem vett volna föl, sőt…” – nevetett. „Első körben szerintem a legtöbben műsorvezetésre vágynak. Ha azonban belegondolunk, több szempontból is, legalábbis szerintem, nehezebb a  riporteri munka, a kamera másik oldalán állni. Izgalmasabb a stúdión kívüli világ, gondoltam, és felismertem saját korlátaimat is. Sosem nyertem szépségversenyt, nem állnak sorba értem a fotósok, mert nem vagyok az a klaszszikus  szépség. Ahogyan ezt mondani szokták, olyan karakteres vagyok… Nekem amúgy  mindig is a Napló volt az álmom, ezt elértem, és büszke vagyok rá, hogy tagja  lehetek ennek a nagyszerű csapatnak – magyarázta a riporter, akit nem vonzott  sem a híradózás, sem a hírességek világa. „A sztárokat, sztárinterjúkat és témákat mindig kerültem, a Tények sem az én műfajom, mert nem tudnék elég röviden és szubjektív vélemény nélkül fogalmazni. Már az Aktívban is komoly harcokat vívtam  a szerkesztőkkel, minden egyes pluszpercért... A legfontosabbnak azonban azt  tartom, hogy ne tucatriportokat készítsek. A stílus pedig mindenkinek a sajátja,  nem igazán lehet megtanulni, hogyan forgassunk azonnal felismerhetően,  egyedien” – vélte.
Barczai Gabit legemlékezetesebb riportjáról és terveiről is kérdeztem.  „Legkedvesebb riportom a szipusokkal volt Kőbányán. A Hős utcában forgattam, ahová még a rendőrök is csak nyolcasával mennek be. Úgy érzem, arra születtem, hogy elhitessem az emberekkel, hogy közülük való vagyok és nyugodtan  befogadhatnak. Ha kell, el tudom játszani a buta lányt, akinek mondjuk minden vágya, hogy prostituált legyen Svájcban, vagy az anyát, aki haza szeretné  menekíteni családját Magyarországra, és a drogost is, akinek azonnal szüksége  van az anyagra. Ha kalitkában nőttem volna fel, nehezen tudnék a legalsó rétegekkel is szót érteni. De ha bármilyen témát választhatnék a jövőben, azt hiszem, az oknyomozó témák mellett már szívesen készítenék pozitív riportokat is,  olyanokat amelyek változtatnak a dolgokon. Mondjuk, Etiópiában, ahova  gyógyszer- és ételszállítmányokat vinnék, no meg sok-sok önkéntes orvost, mert ha csak néhány gyereknek jutna egy kicsit jobb sors, már akkor megérné…”


Á.D.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!