Szeptemberben, a Frankfurti Autószalonon tartja az Alfa Romeo a 147-est
váltó Milano világpremierjét. 2010 elején kezdődik az értékesítés és
könnyen lehet, hogy minden idők legsikeresebb Alfája válik belőle:
ehhez ugyanis minden adottsága megvan. Az olasz sportmárkánál szinte
kötelező sármos külső, praktikummal és kényelemmel párosul, ami a
tapasztalatok szerint  a legvonzóbb tulajdonságpár a vásárlók
értékrendjében.


Az Alfa Milano a korábban az Év autójává is választott 147-est váltja az olasz márka palettáján. Fontos szerepet szánnak az újdonságnak Európában és az Alfa is nagy sikert vár tőle.  A tervek szerint elsősorban a 27-40 éves vevők szívét kellene meghódítania – meg persze azokat, akik ennyi idősnek érzik magukat. 4,3 méteres hosszával, a 8C formavilágából építkezve érkezik a Milano. Várhatóan négy benzines és négy dízelmotorral kezdődik a Fiat Bravo alapjaira épülő Milano, amelynek forgalmazása várhatóan 2010 elején kezdődik.  A motorok  teljesítménye 120-195 lóerő között lesz. Készül GTA-verzió is a Milanóból, de Frankfurtban az még nem lesz látható. A Milano sportverziójának  meghajtásáról V6-os benzinmotor gondoskodik majd, előre láthatólag jóval 200 lóerő feletti teljesítménnyel. K.O.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!