Zárt ajtók mögött zajlott le az MSZP kongresszusa a XIV. kerületi Vasúttörténeti Park Mozdonyfordítójában.
Lendvai Ildikó pártelnök kora esti sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: a Mozdonyfordítóban a mozdony abban az értelemben fordult is, hogy nem azon a sínpáron halad tovább, amit sokan tudni véltek, vagyis az MSZP „nem hasadt, nem veszett össze saját magával”. A kongresszus megerősítette, és a választásokig ki nem nyithatóvá tette, hogy az MSZP támogatja a kormány válságkezelő programját. Szili Katalin házelnök bejelentette, hogy ősztől megválik parlamenti tisztségétől.
Lendvai közölte: a kongresszus arra kérte fel a kormányt, hogy fegyelmezett, takarékos, a célokat tartó költségvetést készítsen.
Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke a kongresszuson bejelentette, hogy szep-temberben lemond posztjáról. Az MTI-nek nyilatkozva elmondta: tisztség nélkül kíván dolgozni a baloldal újjáépítésén. Közlése szerint azért jelentette be már most döntését, hogy az MSZP vezetése és a frakció időben fel tudjon készülni arra, hogy az őszi parlamentkezdésre új házelnököt kell jelölni. „Ha döntünk, akkor elég legyen az előre hozott választások emlegetéséből. Elég legyen! Elegem van nekem is, és elege van azt hiszem a bennünk bízó választónak is” – fogalmazott Lendvai Ildikó.
Lendvai Ildikó ezen szavait taps követte az MSZP által az MTI-nek megküldött hangfelvétel szerkesztett változatában. Mint kora esti sajtótájékoztatóján később elmondta: senki hallani sem akart az előre hozott választásokkal való kacérkodásról, mert az árt az országnak. Hozzátette, hogy 1,7 millió jó érve van az előre hozott választás ellen: 1,7 millió család, akiknek devizahitelük van és hónapokig ébredtek szorongva a forint árfolyama miatt. A pártelnök szerint nem tűrhetik, hogy párttagjaik szegfűs logó alatt gyűjtsenek aláírásokat az előre hozott választásokért. „Gyűjtsön, ha akar, de szegfű nélkül, inkább naranccsal” – mondta. Lendvai közölte: tudja, hogy a párt el fogja dönteni a maga dolgainak menetét, és újra képes lesz a választóhoz szólni. „Most mozdonyt fordítunk! Vissza a választóhoz!” – fogalmazott. Elmondta: minden jogos önkritika ellenére az MSZP nem dobhatja ki a progresszív, modern, újító énét, nem dobhatja ki reformszándékait, nem teheti semmissé modernizációs teljesítményét. Az MSZP a magyar progresszió pártja volt és maradjon is az; a jövő pártja, a modernizáció motorja. Szerinte felismerhetőbbé kell tenni, hogy a szocialista párt a munkájukból, a nyugdíjukból közepesen vagy annál is nehezebben élőké, az ő érdekeiket képviselik, törődnek mindennapi biztonságigényükkel, a hétköznapi kiszámíthatósággal. Elmondta, bízik abban, hogy a párt országos választási bizottsága képes lesz megszólítani több generációt, több társadalmi csoportot. Ezért azt javasolják, hogy egészítsék ki Botka László szegedi polgármesterrel, Ficsor Ádám titokminiszterrel, Molnár Csaba kancelláriaminiszterrel, Burány Sándor budapesti pártelnökkel és Boldvai László Nógrád megyei pártelnökkel.
Mesterházy Attila frakcióvezető az MTI információi szerint arról szólt, hogy az MSZP nem populista, hiszen felelősen gondolkozva, saját népszerűségét is képes beáldozni a haza érdekében. Azt is hangsúlyozta, büszkék lehetnek a baloldalra, az emberek mindig számíthatnak a felelősen gondolkodó, cselekvő szocialistákra. „Ne azt mondd, más mit tegyen, hanem azt, hogy te mit vállalsz…”, hangoztatta, hogy a következő választáson győzni akarnak, 2010 májusáig ott állnak a kormány mögött. Utalt arra is, a kisebbségi véleményeket nem a médiában kell elmondani, hanem házon belül.
A Fidesz az MSZP kongresszusára úgy reagált: hiába fordítják meg a mozdonyt, annak a másik oldala is csak ugyanolyan, az emberek ugyanazt látják; mozdonyfordítás helyett mozdonycserére van szükség! – utalt az ellenzéki párt a kongresszus színhelyére. Az MDF megítélése szerint a szocialisták kongresszusa a lemondások kongresszusa volt: Szili Katalin lemondott a házelnöki tisztségről, az MSZP és a kormány pedig lemondott Magyarországról, a reformokról és az ország emelkedő pályára állításáról.
Az MSZP kongresszusára érkező küldötteket szombaton reggel amúgy kisebb demonstráció fogadta a Vasúttörténeti Park bejárata előtt. A Magyar Kommunista Munkáspárt hat tüntetője két transzparense egyikén az volt olvasható: „Ide vezetett 20 év álbaloldali politikája”.
A gazdasági tartalékokkal, vagyonnal rendelkezők – egyének, cégek, menedzsment nagyobb részvételét várja a szociális gondok megoldásában, illetve a segítségnyújtásban, szolidaritásban az MSZP, amelynek szombaton elfogadott kongresszusi határozata konkrét javaslatokat fogalmaz meg e területen. A párt azt várja a frakciótól és a kormánytól, hogy lépjen fel – többek közt – az uzsorakamat ellen, kezdeményezzen banki magatartáskódexet.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!