Mit jelent a szó: apuci?

Az apaságot – szülői szerepet – ünneplik a „valódi” júniusi ünnepen, emlékezve nagyapákra, s a többi férfi elődre is. Eredete egy XIX. századi amerikai apukára emlékeztet: a háborús veterán William Jackson Smart egyedül nevelte fel hat gyermekét… Telt, múlt az idő, s e jeles nap alkalmából arról panaszkodnak sokan, a női egyenjogúság elismerésével megszűnt a hagyományos apaszerep: apucik „második anyucikká” váltak, ami megnehezíti a kamaszok szocializációját. Na de mi is van igazából?

„Nem mondhatnám, hogy alig várom már az apák napját – főleg, ha az is olyan lesz, mint múlt vasárnap, amikor hajnali háromnegyed hatkor arra ébredtem, hogy a feleségem a könyökével bököd. Charlie, egyéves kisfiúnk sírt, és én voltam a soros. Tapasztalatból tudtam, esélyem sincs visszaaltatni…” Az apák napi „sirám” szerzője az 1963-ban Londonban született (vajon milyen volt anyucija-apucija?) Toby Young publicista, a magyarul most megjelenő „Hogyan veszítsük el barátainkat?” című bestseller szerzője. Tény: az elmúlt évtizedekben megváltozott a férfiak családon belüli helyzete, a női egyenjogúság következtében a nyugati országokban az apukák jóval nagyobb szerepet vállalnak a gyereknevelésben, mint a korábbi generációk családapái, pater familiasai! Young csak óvatosan meri „bevallani”, miközben egyetért az egyenjogúsággal, titkon nosztalgiával gondol a „régi szép időkre”, amikor is  a gyereknevelés az anyák feladata volt… Ennek hátterében persze „önző megfontolások”, kényelemszeretet, némi macsóság állnak, ám ugyanakkor az is, hogy a hagyományos „apaszerep” megszűnésének a gyerekek is kárát látják szerinte. A kiskamaszoknak ugyanis fontos lenne, hogy megtanulják a „tekintélytiszteletet” és a férfias-
ságot. A hagyományos férfiszerep elsajátítására pedig úgy látja: sem otthon, sem a suliban nincs mostanában sok esély: Nagy-Britanniában hiány van hímnemű tanítókból-tanárokból. Amúgy e tekintetben hazánk már rég felzárkózott a fejlett nyugathoz. E sorok írójának szemében viszont a férfiasság az apasággal függ össze: Rékus születése után anno például első otthoni fürdetésekor visítva telefonáltam apai segítségért egy napilap szerkesztőségébe, az esti „csúcsban”. Jött.
De vegyünk egy emancipációjáról közismert skandináv országot, ahol az apák hasukra kötött kendőben hordják szemük fényét – nálunk is egyre több ilyet látni –, tolják a babakocsit, üldögélnek a játszótéri padon – más kispapákkal társalkodva. Nos, Kata – egy már Svédországban született, de magyarul kitűnően beszélő, Budapestre hazajáró, kiskorúak sérelmeivel foglalkozó stockholmi rendőrnő – kislánya, Lulu április 21-én született – úgy látja: náluk normális a (jog)gyakorlat. Ő maga még 2010. szeptemberéig – összességében 18 hónapot – tölthet el otthonában, ennek egy részét havi fizetése 80 százalékának birtokában. Ám „szabadon választott gyakorlat” a téma szerinte, mert a társadalombiztosítással kell megállapodni a „szülői otthonlétről”, ki – anya vagy apa – van a kicsivel, netán váltva egymást. Párja, Johan egy nagy cég számítógépes ügynöke – aki naná, hogy ott is többet keres, mint egy közalkalmazott… Így Kata van otthon mamaszolgálaton. Szomszédom, Eszter viszont banki másodvezetőként húszas éveinek végén is jóval többet keres, mint tőle tíz évvel idősebb tudományos kutató férje. A különbség félelmetes – de ez más téma… Iker gyermekeikkel Tamás van többet otthon, igaz, a net őt is segíti munkájában, élethossziglan „mostra tervezett” tanulásában – kivette a gyedet. A fő pénzkereső szép és okos – amúgy szőke – felesége, aki életet adott Petrának és Péternek esztendeje. Ez van. Merthogy a kereseti viszonyok náluk meg ilyenek. Ebben a korban meg még ugye nem jó megválni a gyerekektől – hisz” bölcsi szinte nincs is, idegenekre, bébiszitterekre bízni méregdrága buli, meg ugye, mint most kiderült a pedofil bébicsősz után,  kockázatos is lehet…
Otthon családi tesztet próbáltam gyártani a férfi emberek körében a témában, emígyen. „Milyen a jó apuka?” – „Azt én honnan  tudjam? Kérdezd Brekit és Pacust!” – szól az önkritikus atya. Ismertetvén a régi, gyermekkori tankönyvekben honos szülői szerepeket – „a mama a konyhában főz, a papa a szobában ül a fotelban és olvas” – kitételekre nagyapó közbevág: ez nem az apa, hanem az ő szerepe! Mert a papa dolgozik… Házon kívül. Nonstop. A kölköket ritkán látja, mondjuk hétvégén meccs-re, állatkertbe, moziba viszi őket… Erről meg az ember lányának eszébe jut 2009-ben is a 20-as évek kabaréjelenete, amikor a gyerekek legörbült szájjal kérdik vasárnap, ki az a bácsi, aki időnként megjelenik a déli harangszónál az ebédlőben, majd jól elnádpálcázza őket?! Naná, hogy az APA… Mert a fenti sztori ugyan viccesnek tűnhet, ám a mi európai kultúránkban eluralkodott apaszerep az emberi személyes és társadalmi kapcsolatok patriarchális szexista felfogásának terméke: a „hagyományos” apafigura pedagógiai értékké vált. A „tekintély”,
a „távolságtartás”, a „rezzenéstelen arccal, sírás nélkül tűrésre nevelés” vonalán. A gyerekbántalmazás tehát lényegében történelmi termék pszichológusok szerint…
A férfiszerepet pedig igenis át kell – kellene – adni. Mondjuk, az ne a tévénézés, sörvedelés, újságolvasás, ha kell, ha nem, gyermekfegyelmezés legyen csupán persze! Hanem a gondoskodás,  az értelmi-érzelmi fejlődés segítése valamilyen szinten. Mondjuk – játékkal is… De mi is az a „férfitulajdonság”, amit társadalmi szerepként rá kéne hagyományozni az utódokra? Ismét itt a familiáris teszt. Az eredmény: „csupa férfias tulajdonság” – kitartás, szorgalom, ésszerűség, védelmezés, határozottság. Nesze neked, Siegmund Freud! Aztán elhangzik: humor, megértés. Női kérdező „megnyugodva”. Nőként, naná hogy női szociálpszichológust kérdez meg mindezek után az ember lánya – akkor is, ha egyáltalán nem feminista. Bolla Mária – maga is három gyerek édesanyja, van férje, apja-anyja, anyósa-apósa, fiú és lány tesója, sőt sógora-sógornője is néhány – úgy véli, ma túl sokat adunk a „szerepelvárásokra”. Mindenki éljen úgy, ahogy az jónak, értelmesnek és érzelmileg megfelelőnek tűnik – feltéve, ha ezt a ma gazdasági lehetőségei megengedik. Ha nem, akkor meg próbáljunk egyensúlyozni – ebből senki sem jöhet ki rosszul. Se az anya, se az apa, se a gyerek(ek). De ő is amondó: a „hagyományos” férfi- és apaszerep – ha kimondjuk, ha nem, a hatalomról szól. Márpedig egy demokráciában – s egy jól menedzselt családban ennek kell lennie – a „hatalom” is legyen szabadon választott, közös, meg- és átbeszélt döntéssorozatok alapja. A családfenntartás így lehet – függetlenül attól, ki van otthon – kétszemélyes!

G.M.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!